Bűnöző akinek kamera van az autójában?

Hadd kezdjem mindjárt a végéről: aki azért olvasná el ezt a cikket, hogy végérvényes és egyértelmű választ kapjon a dashcamek szabályos használatáról, az ne tegye. A témával történő ismerkedésem után úgy érzem, e kérdés megválaszolására maga a jogalkotó sem lenne képes.

Egymásnak ellentmondó rendelkezések, szabályok és ítéletek – Európában elég nagy a káosz ebben a kérdésben, és Magyarországon sem jobb a helyzet.

Egyértelműen kétértelmű

Álljon itt most még egy előzetes megjegyzés: ez nem valami kirohanás a GDPR ellen. Az Európai Unió általános adatvédelmi szabályozását (General Data Protection Regulation) 2016 áprilisában fogadták el, majd 2018 májusától vált kötelező erőjűvé, és nagyon fontos szerepet tölt be a személyiségi jogok védelmében. Mármint elméletben. Bár nem vagyok jogász, korábbi munkám kapcsán évekig érintőlegesen foglalkoztam a GDPR-ral, informatikai projektekben feladatom volt a cég megfelelő osztályaival, a személyes adatok védelmével foglalkozó jogi csapattal a bevezetendő rendszerek adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseinek tisztázása, jóváhagyásuk begyűjtése, az ún. GDPR review.

A GDPR lakossági megítélésnek problémája valószínűleg abból fakad, hogy ahol tényleg az ingyenes szolgáltatásokért cserébe érdemben adják-veszik az adatainkat a weboldalak és a nagy tech cégek, ott mindenki megoldotta 27 felugró ablakkal és apró betűs leírással, hogy a frusztrált fogyasztó inkább csak rábökjön, hogy OK, OK, csinálj amit akarsz, nem érdekel, elfogadom, csak hadd nézzem már a macskás videót. Az élet más területein viszont túlszabályozást hozott a rendelkezés, sőt ami rosszabb, a különböző országok különböző hatóságai egymásnak és néha még önmaguknak is ellentmondó következtetéseket vontak le belőle. De ne szaladjunk ennyire előre.

Sokan úgy értelmezik a GDPR-t, hogy innentől kezdve aztán semmit nem lehet, minden személyes adat rögzítése, kezelése illegális. Pedig dehogy. A lényeg, hogy meghatározott céllal, meghatározott módon, meghatározott ideig van lehetőség az adatok tárolására, és mindezt a megfelelő keretek között, a szabályok betartásával, az érintettek tájékoztatásával lehet csak megtenni. De mik is ezek a szabályok a fedélzeti kamerák kapcsán?

Nos a válasz nem egyszerű, ugyanis nincs egységes szabályozás az Unióban. A GDPR ugyan az európai jog része, nem csak egy szimpla ajánlás, de a konkrét esetekre, részterületekre mindenki maga olvasta ki belőle az irányelveket. Így a fedélzeti kamerák kapcsán több ország egy kicsit eltérően értelmezte a GDPR-t. Hogy egy pillanatra még kijjebb lépjünk, az EU-n kívülre tekintsünk, minden bizonnyal az egyik véglet az USA, ahol odáig mentek a hatóságok, hogy létrehozták az NDSP-t, a nemzeti fedélzeti kamera portált, ahol egy központi helyen tölthetjük fel a kocsink kamerájával megörökített baleseteket, bűncselekményeket, hogy ezzel segítsük a rendőrség munkáját. Nesze neked 1984. Sokan úgy gondolják, a másik véglet az EU, ahol ezek a kamerák nemes egyszerűséggel illegálisak. De ez koránt sincs így.

Az osztrák autóklub (ÖAMTC) gyűjtése alapján Bosznia-Hercegovinában, Dániában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Máltán, Hollandiában, Norvégiában, Svédországban, Szerbiában és Spanyolországban legális ezen berendezések használata. Belgiumban, Németországban, Luxemburgban, Portugáliában és Svájcban viszont nem.

Azonban még ez sem ennyire egyszerű.

Az sajnos nem derül ki az oldal bejegyzéséből, hogy mikori a gyűjtésük, de az bizonyos, hogy a németeknél is elég faramuci a helyzet. 2018 májusában ugyanis a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy bár nem indokolt folyamatos közúti videófelvétel készítése és rögzítése az ártatlanság bizonyításához, ha a készülék egyidejűleg felül is írja az adatokat és csak a balesethez kapcsolódó részt menti le, akkor az rendben van. Az ítélet szerint a bíróságoknak egyesével, mindig az adott eset kapcsán kell mérlegelniük, hogy a kamera használata indokolt volt-e, felülírja-e a sértett fél igazához való joga a vétkes személyiségi jogait. A testület szerint ilyenkor azt is figyelembe kell venni, hogy egy közúti baleset során gyakran alig van más egyértelmű bizonyíték, illetve hogy az eset közterületen történt.

A német biztosítókat tömörítő GDV az ítélet kapcsán a Reuters szerint rámutatott, hogy még így sem egyértelmű  a bíróság iránymutatása. Egyrészt a kamerák nincsenek betiltva, és felhasználhatóak polgári perben, másrészt viszont a bíróság szerint törvénysértést követ el az, aki menet közben emberekről és rendszámokról videófelvételt készít.

És bár azt gondolhatnánk, az osztrák helyzet a legegyértelműbb, hiszen ott az ÖAMTC oldala szerint teljes tiltás van, itt is van egy kis fejvakargatás.

Az egyik oldalon a szervezet szerint a tiltás egyértelmű:  tilos autóból, vagy más magánterületről a közterület megfigyelése. Kizárólag az állami szervek jogosultak megfigyelési céllal felvételeket készíteni – aki ezt megszegi az akár 25 ezer eurós bírságot is kaphat. Ez a szabály még akkor is érvényben van, ha mások által elkövetett bűncselekményt rögzítünk és azt feljelentésünkhöz csatoljuk. Ugyanakkor, ha valakit megvádolnak egy bűn elkövetésével, akkor a saját védelme érdekében felhasználhat az utcáról vagy járműből véletlenszerűen készített felvételt. Ezt értelmezze aki tudja, hogyan készülnek véletlenszerűen felvételek egy autóból, vagy az utcáról egy olyan országban, ahol tilos közterületen filmezni. Ha ezt sikerült megmagyarázni, akkor annak is nekiállhat, hogy megfejtse, mennyire korrekt egy olyan szabályozás, ahol a vétkes fél a saját tettének tisztázása érdekében felhasználhat felvételeket, de a károsult semmiképp sem.

Mi a helyzet nálunk?

Természetesen a magyar szabályozás sincs sokkal jobb bőrben, mint az európai.

Ha a hazai szabályoknak próbálunk utánanézni, akkor sok helyen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2014 márciusi állásfoglalására hivatkoznak. Csakhogy ez még a GDPR előtti időkből való. Kár, mert ez a dokumentum legalább konkrétan ezzel a témával foglalkozik, mivel a magánszemélyek saját gépjárműibe szerelt kamerák használatával kapcsolatban ad iránymutatást.

A 2014-es állásfoglalás alapvetően megkülönbözteti a magáncélú, és a cégek által végzett használatot, és előbbivel kapcsolatban megengedőbb. Az ilyenkor szokásos kitételek mellett, mint hogy nem lehet korlátlan ideig megőrizni a felvételeket, vagy hogy biztosítani kell, hogy ne lehessen korlátlanul hozzáférni az anyagokhoz és, hogy nem lehet ezeket nyilvánosságra hozni, van azért benne egy gyöngyszem, amely szerint a saját személyes célok nem indokolhatják a kimagaslóan jó minőségű folytonos mozgást rögzítő felvételek készítését. Erre majd még visszatérünk.

Van azonban a Péterfalvi Attila által jegyezett dokumentumnak még egy fontos megállapítása. Eszerint a Kúria 2000-ben úgy döntött, hogy

…bírósági, vagy szabálysértési eljárásban bizonyítékként való előterjesztése […] szempontjából közömbös az, hogy a felvétel készítése a személyiségi jogok megsértésével történt[…]. Az igazság érvényesülésének biztosítása közérdek, és a bizonyítás ezt a célt szolgálja. Ezért nem lehet a felvétel felhasználást visszaélésnek tekinteni.

Magyarul akár jogsértő a kamerás felvétel, akár nem, ha bíróság, vagy más hatóság előtt ezzel tudjuk bizonyítani igazunkat, akkor tegyük meg. És akkor semmi bajunk nem származik ebből, ugye?! Hát nem éppen. A PTK 2018-as módosítása ugyanis leszögezi, hogy a jogellenesen szerzett bizonyíték nem használható fel az eljárásban, és még nevesítve is van az érintett beleegyezése nélkül készített kép és hangfelvétel. Ugyanakkor hagytak egy kiskaput is: a bíróság joga eldönteni, hogy az adott ügyben kivételesen mégis figyelembe veszi-e a feltételeket.

A gdpr.blog.hu elég részletes írást közölt 2019 májusában a téma kapcsán, és bár ez már 2,5 éves, legalább a GDPR bevezetése utáni időkből való, így remélhetőleg nagyjából még mindig helytálló. A szerző Dr. Pók László, ha jól sejtem megegyezik a Magyar Telekom GDPR területét vezető jogászával, és LinkedIn oldala szerint mind jogi, mind gazdaságinformatikus diplomával rendelkezik, így mindkét irányból érti, miről beszél. Elég szűk szakmai terület és ritka név ez ahhoz, hogy két Pók László legyen, de ha tévedek, frissítem a cikket.

Az írás szerint a GDPR alapvetően különválasztja a háztartási célú adatkezelést és az ettől eltérő célokat. Előbbi kategóriába tartozik a saját célra elmentett cím, telefonszám, illetve a közösségi hálózatokon keresztüli kapcsolattartás. Mivel azonban a videokamerás megfigyelés részben a közterületre is kiterjed, ez nem fér bele ebbe a megengedőbb kategóriába. Már csak ezért sem, mert ezek célja eleve az, hogy egy esetleges vita esetén a rendőrség, vagy a biztosító felé azt bizonyítékként használjuk, tehát nem magánhasználatra készülnek.

Forrás: teslanorth.com

A szerző – ahogy az általam talált számos más oldal is – az ír adatvédelmi hatóság egy friss iránymutatásából indul ki, mivel az valamennyire használható és fair alapelveket fektet le. (Itt jegyezném meg azonban, hogy szerintem ez semmilyen kötelezettséget nem ró a magyar hatóságokra).

• Az adatkezelés kapcsán tájékoztatnunk kell az érintetteket a rögzítés tényéről. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy tele kellene matricázni a magánautókat is a kamerák jelenlétére utaló feliratokkal, de az írek nem őrültek meg, elég, ha a baleset után szóban tájékoztatjuk a többi érintettet, hogy rögzítettük az eseményt.
• A felvételt csak indokolt ideig lehet megőrizni. Erre jó módszer azok automatikus törlése, baleset esetén pedig termesztésen indokolt az eljárás végéig azt a pár percet megőrizni.
• Gondoskodnunk kell az adatok biztonságáról.
• Kérésre másolatot kell adnunk az érintetteknek.
• Körültekintően lehet csak közzétenni a felvételeket, pl. a rendszámok és arcok kitakarásával.

A jó szándék esete a pokolba vezető úttal

És ez még csak a magáncélú felhasználók szívatása. Mondok cifrábbat az üzletivel.

Bár fentebb elegánsan átsiklottunk rajta, de a céges felhasználás még szigorúbban szabályozott. Szinte minden friss, a témával foglalkozó hazai írás előszedi elrettentő példaként azt a 2020-as NAIH állásfoglalást, amikor egy vállalkozás elkövette azt a balga hibát, hogy jogkövető akart lenni.

Egy üzemanyag szállítással foglalkozó társaság azt tervezte, hogy a gépkocsivezetők kabinjának elején útfigyelő fedélzeti kamerákat helyez el. Úgy döntöttek, biztos ami biztos, előzetesen kikérik a NAIH véleményét, mert annyit hallottak már erről az új GDPR nevű dologról. A társaság beadványában leszögezte, hogy általánosságban nem kívánja megőrizni a felvételeket, és más részére sem továbbítják azokat. A felvett anyagokból kizárólag egyes kivizsgálandó esetek felvételeit és csak a kérdéses időszakra korlátozva tartják meg. A felhasználási cél a belső képzés, oktatás. Szerették volna megtudni, ez így jogszerű-e.

Mint emlékszünk rá, az ír hatóság friss iránymutatása, és a hazai NAIH korábbi, még a GDPR előtti állásfoglalása is egyetértett abban, hogy az adatrögzítésnek a kérdéses eset idejére korlátozottnak kell lennie, biztosítani kell, hogy más ne férhessen az adatokhoz, és csak a szükséges ideig őrizzék meg a felvételeket. Pipa, pipa és pipa. Akkor a hatóság szerint ez így rendben van, ugye? Hát persze, hogy nem!

A hatóság az eset kapcsán megfogalmazott állásfoglalása emlékeztet arra, hogy a fedélzeti kamera nem rögzítheti folyamatosan sem a forgalmat, sem az út mellett tartózkodó személyeket. Mint írják, itt azonban erről van szó, ami a szükségesnél nagyobb mértékű beavatkozást jelent a felvételekkel esetlegesen érintett személyek magánszférájába, ezért nem jogszerű.

Ez így káros

A cikket is azzal kezdtem, hogy én nem a GDPR ellen vagyok, azt alapvetően egy hasznos és szükséges rossznak tartom, azonban ezen a területen elkeserít a káosz, amit okozott.

Leginkább talán az frusztráló, hogy olyan, mintha a jogalkotó nem lenne tisztában a 21. század valóságaival, és abszolút nem lenne képben azzal, hogy a technológia miként működik. Még inkább, míg a Kúria korábban helyesen kimondta, hogy az igazság érvényesülése közérdek, a NAIH, és egyes európai országok hasonló szervei ennél magasabbra helyezik a közterületen tartózkodók jogait. Eközben nem zavarja őket, hogy ugyanezen a közterületen több tucat turista készít videofelvételeket és fotókat mindenről és mindenkiről.

Hatalmas a felhajtás, és egyes országokban kemény a büntetés és a fenyegetés annak kapcsán, ha valaki az autójából kamerával rögzíti az utcát, a forgalmat, a közlekedés többi részvevőjét. Valami miatt úgy érezték a jogalkotók és a jogalkalmazók, hogy ez az a terültet, a közlekedési baleset, vagy az autó parkolása közbeni rongálás tisztázásra készített videofelvétel, ahol meg kell húzni azt a bizonyos piros vonalat. De kérdem én, hallottak-e már a mobiltelefonokról? Legalább hírből ismerik-e a közösségi médiát?

A Wikipedia szerint hazánkban évente több mint 13 millió külföldi turista, és 28 millió nem turisztikai célú utazó látogatja meg. Mérget vehetünk rá, hogy ez több 10 millió mobiltelefont jelent, amellyel lefotóznak mindent is.  Ezek a készülékek sokszor 4k minőségben képesek akár több óra videofelvétel rögzítésére, amiken szerepelnek események, autók, utcák, emberek. Ugyanígy a több tíz megapixeles fotók tízmilliói közül valószínűleg akad pár amelyeken mindannyian rajta vagyunk. Ugye mindenki sétált már úgy utcán, hogy a várost közben turisták fotózták? Itt nincs semmi időbeni korlátozás, mindenki addig tartja meg ezeket amíg akarja, és senki nem takarja ki az arcokat vagy rendszámokat.  Nem kötelezték sem a felvételek időzített törlésére, sem az arcok, rendszámok automatikus kitakarására az eszközök gyártóit sem. Arról sincs szó, hogy csak gyenge minőségben készülhetnek képek, és a háztartási cél sem állja meg a helyét, hiszen a felvételek egy jelentős része a Facebookra, vagy az Instagrammra kerül és a világ minden részéről hozzáférhető – ez messze áll attól, hogy elküldöm emailben a képet a nagyinak.

Cuki képet raktak ki a gyerekekről a svájci karácsonyi vásárból. Vajon a fotón látható összes járókelő engedélyét kikérték, hogy ezt az egész világ elérje az interneten? Vagy ez belefér a háztartási felhasználásba? Mi biztosra mentünk.

Mégis ez valami miatt mind teljesen rendben van, se a Facebookot, se a felvétel közzétevőjét nem bünteti 25 ezer euróra az osztrák bíróság, ha egy bécsi hétvégéről készült videót postol ki, amin látszik 15 autó rendszáma, és további 50 ember arca. Nem kell a telefonjainkra, vagy a ruhánkra sem matricákat ragasztani, vagy a tér közepén kiabálva mindenki tudtára adni, hogy itt videofelvétel készül, amit a világ összes Instagram felhasználója számára elérhetővé teszünk. De ha valaki szeretné megörökíteni annak a rendszámát aki nekitolatott a parkolóban, akkor ez egy komolyan aggályos és szabályozandó terület. Mert mi lesz Marika néni jogaival, aki az Obi parkolójában tolta a bevásárló kocsit és így véletlenül szerepelhet a felvételen. Ott ez valami miatt fontos. De tovább megyek, a minap láttam egy német turisztikai kisfilmet Franciaországról, ahol a tévéstáb az utcáról, autókról, a padon ülő vagy sétáló emberekről rakott be vágóképeket. Valami miatt ez is rendben van, de az autómat kulccsal meghúzó gazfickót ne vegyük fel, mert a felvételen látszhat, hogy Pista bácsi épp ott sétált az utcán.

Az is nyilvánvaló, hogy a hatóság nincs igazán tisztában azzal, hogyan is működnek a fedélzeti kamerák. Rendre a folyamatos rögzítésről írnak, és arra hivatkoznak, hogy az a szabályos, ha a kamera csak az indokolt esetben készít felvételt. Azonban minden fedélzeti kamera folyamatosan rögzít, itt más megoldás az időutazás feltalálásáig fizikailag lehetetlen. Ha a kamera csak az ütközés pillanatában kezdene rögzíteni, nem tudnánk meg soha, hogy mi, vagy ki okozta a balesetet. Ezért minden ilyen eszköz a tervezésénél fogva folyamatosan rögzít. A kérdés az, hogy mi történik a rögzítés célja szempontjából irreleváns részekkel, amelyek, valószínűleg a felvétel 99%-át jelentik. Nos, ideális esetben ezt a készülék folyamatosan és automatikusan felülírja. De az sem tiszta, hogy mit érne egy a NAIH korábbi állásfoglalásában szereplő nem kiemelkedő minőségű felvétel? Egyáltalán pontosan milyen műszaki paramétert értenek ezalatt? Mi értelme a rögzítésnek, ha az VGA felbontással, másodpercenként 15 képkockával történik?

Itt érkezünk el a második problémához. Mi szabályozza azt, hogy a felvétel mely részei maradhatnak meg, kerülhetnek mentésre? Egyes értelmezések szerint ezt csak automatikus, a felvétel készítőjének szándékától független rendszerek szabályozhatják. Magyarul, ha kiold a légzsák, az utasítást adhat a kamerának a mentésre, de a sofőr manuálisan nem teheti ezt meg a rendszerben. De miért várunk arra, hogy egy súlyos baleset megtörténjen? A legfontosabb közérdek az ilyen esetek megelőzése lenne. Ha  fenti társaság sofőrje egy meredek szituációt, egy majdnem-balesetet lement az eszközön, majd egy belső tréning keretében a többi sofőrrel átbeszélik azt, végig veszik mit kellett volna tenni, hogy ezt elkerüljék, az legközelebb emberéleteket menthet.

Hogyan lehet a buszmegállóban várakozók arcmáshoz való joga fontosabb annál, minthogy a képzésen megmutassák milyen vezetői hiba miatt tarolta le őket majdnem az üzemanyag-szállító kamion? Nem az lenne a társadalmi érdek, hogy a hasonló baleseteket elkerüljük?

A legnagyobb gondom azonban az állásfoglalással az, hogy nem a megoldást keresi. Nem ad iránymutatást, nem szab feltételeket ahhoz, hogy a közúti biztonságot, és a sofőrök épségét növelő kezdeményezést meg lehessen valósítani. Igazi magyaros can’t do hozzáállás. Arra viszont több bekezdésben kitér, hogy az ott leírtakért nem vállal felelősséget, minden az adatkezelő, azaz a kérdező társaság saját kockázata.

Kár érte, mert pontosan az ilyen, a valóságtól elrugaszkodott, a közérdeket fel nem ismerő vagy éppen a vétkes felet olcsó kifogás mögé bújtató döntések azok, amelyek elfordítják a lakosságot az EU jó szándékú szabályozásaitól, vagy az állam és a polgár együttműködésének gyakorlatától.

És akkor most magánszemélyként használhatjuk a fedélzeti kamerákat autóinkban, vagy sem? Fene se tudja, talán majd ha egyszer a NAIH egyik vezetőjének kocsiját törik rommá amíg parkol, aztán hajtanak el minden nyom nélkül, akkor kapunk pontosabb iránymutatást ez ügyben.

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.