Finnországban úgy nőnek majd a hidrogénüzemek, mint a gomba eső után, és amint az az észak-európai országba szánt infrastruktúra terveinek összesítése után kiderült, ehhez a 10 milliárd eurós beruházási összegen felül arra a törekvésre is szükség volt, hogy az energiaigényüket határokon belül oldják meg. A finn közszolgálati médiacsatorna, az Yle igen szemléletes, komplex elemzést állított össze az észak-európai országban zajló zöldhidrogén forradalomról. „Itt kezdődik a hazai hidrogénipar új sikertörténete” – mondta január közepén Mika Lintila gazdasági miniszter Harjavallaban, a P2X Soultions projekt, vagyis az első nagy hidrogénüzem alapkőletételekor. A politikus szerint most végre eljött az idő, hogy a hidrogéngazdasággal kapcsolatosan az elmélkedés helyett a tettekre kerüljön át a hangsúly, és az országban tömegesen épüljenek hasonló energiaüzemek. És hogy a miniszter nem csak úgy, a levegőbe beszélt, az Yle összegyűjtötte és az alábbi térképre elhelyezve szemléletessé tette a csőre töltött projekteket. Finnország tervezett és építés alatt álló zöldhidrogén gyárai (forrás: yle.fi) Az újságírók összesen 23 kezdésre váró vagy már megkezdett projektet számláltak össze, és a térképről az is jól látható, hogy nem csak a darabszám érdekes, hanem az is, hogy a finnek nem egy-egy nagyobb központ létrehozásában gondolkodnak. Nem – ahogyan a szokásos magyar vircsaftból következne: – a legnagyobbat, a legszebbet, a legdrágábbat akarják megépíteni. Még csak vízfejeket sem terveznek. Ehelyett az alig 5,5 milliós lélekszámú országban számoltan jelentős népességű és gazdasági vonzású városok – mint Lahti (119.000), Tampere (226.700) és Pori (83.900) – mellett például Kokkola (47.700), Raahe (24.500) Naantali (19.300), Harjavalta (6900) Kristiinankaupunki (6400) és Inkoo (5300) is megtalálja a maga számítását – sőt, az olyan kistelepülés is, mint a legutóbbi „bejelentkező”, Ranua (3700), szintén épít majd hidrogénüzemet. A céges, önkormányzati, iparági kezdeményezésű projektek legtöbbje ugyan még tervezési fázisban van, környezetvédelmi engedélyre várnak és/vagy finanszírozási megoldásokat keresnek, így valószínű, hogy végül nem mindegyik fog eljutni a megvalósulásig, de az így is figyelemre méltó, hogy ezek az elképzelések már most 10 milliárd eurót érnek. Mire kell ennyi? A Mire és hogyan kell Finnországnak ennyi (vagy: majdnem ennyi) zöldhidrogén? – kérdésre a finn választ onnan érdemes megkezdeni, hogy alapvetően nem a minél nagyobb kapacitás elérésében keresik a boldogulást, pláne, hogy nem tervezik, hogy a hidrogénből csak villamos energiát állítanának elő. Ezt is, de ezt például célzottan csak szükség esetén – ha az ország szélerőművi termelése alacsony szintre esik. Ekkor a szélerőművek korábbi többlet termeléséből „letárolt energiaként” gyártott hidrogén a visszaalakításra kaphat majd utasítást. De a finnek számára a hidrogéngazdaság, amely az egyik oldalon elektrolizáló üzemeket, vizet és gyorsan megújuló, nagy mennyiségű energiát igényel, a másik oldalon többnyire nem erről szól. A Nordic Ren-Gas például öt város számára villámgyorsan épít majd hidrogénerőműveket, melyekkel mintegy 2,5 TWh üzemanyagot fognak kiváltani, jellemzően teherszállító járművekben. A tamperei és lahti egységeket már idén építeni kezdik, jövőre pedig Kotka, Pori és Mikkeli következhet. 2030-ig a cég tíz hidrogénüzem felépítését tervezi. Az EPV Energia és a Vaasan Sähkö projektje más célt követ: Vaasában a zöldenergiával előállított hidrogént letárolják, és akkor alakítják vissza árammá, amikor a reggeli és a délutáni fogyasztási csúcs idején a többlet áram mennyiségre a hálózatnak szüksége van. De már arra is van megoldásuk, hogy az átalakítási folyamat során keletkező hőt a helyi távhőhálózatban hasznosítsák. Vehkalában a Solar Foods megint másra használja a hidrogént: laboratóriumi körülmények között élelmiszerfehérjét állítanak elő vele. Az itt épített „bioreaktorban” termesztett élelmiszerfehérjéhez nem kell cukrot adni, és nincs szükség napfényre, miközben 200 fejőstehén kapacitásához mérhető mennyiségű táplálékfehérjét állítanak majd elő. Amit ugyanúgy használnak majd, mint a szója- vagy zabfehérjét: húspótlóként, joghurtokban és fagylaltokban. A Solar Foodnál a tényleges gyártás a jövő év elején indul. Nem vicc: ők tényleg a levegőből készítenek ennivalót Az egyedi igényekre szabott hidrogénprojektek közül – méretét tekintve legalábbis a legnagyobbak közé – az inkooi és raahei acélgyártáshoz kapcsolódó beruházások tartoznak. Utóbbi, a Vattenfall cégcsoport projektje, a Hydrogen Breakthrough Ironmaking Technology (HYBRIT) egyik kiszemelt célterülete, ahol hidrogén felhasználásával, gyakorlatilag károsanyag-kibocsátás nélküli acél előállítása a cél. Csak a szél A hidrogénüzemek burjánzását Finnországban a szélerőművek megjelenése és térnyerése teremti meg. Hiába, hogy csak az utóbbi években fordult rá az észak-európai ország a szélenergiára (alapvetően ugyanazért, ami Magyarországnak is gondot okoz: az energetikai kitettség miatt), az áramimport és a szénerőművek termelési potenciájának letörése érdekében az ott már meglévő, jelentős vízenergia és a kiépülő biomassza kapacitások mellett kategorikusan a szárazföldi (onshore) szélre tették fel a tétjeiket. Finn onshore szélerőművek munkában (forrás: dittmar.fi) Mindez az áramtermelési mixben 2021-re drasztikus átrendeződéshez vezetett; a megújuló energia részaránya meghaladta az 50 százalékot. Ilyen billenésre nem sok európai ország volt eddig képes. A finn szélenergiaipari szövetség (FWPA) legutóbb közzétett adatai szerint 2022-ben 75 százalékkal megugrott az egy év alatt telepített onshore szélerőművek mennyisége; az újonnan telepített 437 szélturbinával kiegészülve így az előző évi villamos energia fogyasztási mixben elért 9,3 százalékot 14,1 százalékra tornázták föl. No nuke Az Olkiluoto-3 atomerőmű építése ugyan befejeződött, de az – amellett, hogy ha tényleg munkába áll, ahogyan azt az üzemeltető TVO legutóbb március közepére ígérte – ma már sokkal inkább kényszerpálya a finn rendszerben, mint tervezett, tervezhető tényező. A franciák által épített erőmű 13 évvel lekéste az eredeti startját és az eredetileg kalkulált költségeinek a sokszorosába került a megépítése. És bár tavaly decemberben végül tényleg elkészült, az OLK-3 az utóbbi, bő egy évet is végigküszködte, hogy az indulási feltételeknek meg tudjon felelni. A másik finn atomerőművi beruházást – a Paks II-höz hasonlóan a Roszatomra támaszkodó Hankihivi-1-et – az oroszok Ukrajna elleni háborúját követően, az engedélykiadások megtagadásával a kormány elkaszálta – igaz, már korábban is komoly gondok voltak ezzel a projekttel. A kimutatott geopolitikai kockázat ha akkor nem is, mostanra az új magyar atomerőmű építésével kapcsolatosan is intő jel kellene hogy legyen. Finnországban jelenleg 1393 darab, többségében 3 és 5 MW közötti méretű szélturbina dolgozik, melyek együttes termelőereje 5677 MW. A szélfarmok majdnem fele (47 százaléka) finn tulajdonban van, és csak tavaly 2,9 milliárd euró beruházás történt e szektorban. „A szélenergia a beruházások mellett most igazán jó ütemben növeli hazánk energiaönellátását – éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van az új és megfizethető áramtermelésre. Finnországban jelenleg egyetlen más villamosenergia-termelés sem építhető ki ilyen gyorsan és ilyen költséghatékonyan” – mondta a The Next Web közlése szerint Anni Mikkonen, az FWPA vezérigazgatója. Szélerőmű építése Finnországban (forrás: renewablepress.com) A szélenergia szövetség azzal számol, hogy idén 1 GW növekedés lesz a szektorban, 2024-ben 1,2 GW, 2025-ben pedig 1 GW termelői kapacitásbővüléssel lehet számolni. Ha ezek a potenciálnövekedések megvalósulnak, akkor a finn villamosenergia-fogyasztás legalább 28 százalékát lehet majd szélből fedezni. Magyarországon jelenleg 329 MW termelőerőt képvisel az onshore szélenergia, amely eddig egyetlen fejezetnyi fejlődést tud felmutatni: 2006-2010 között. Azóta nálunk – jószerével egyedüliként Európában – nem épült új szélerőmű, a meglévők az áramtermelési mixben kevesebb, mint másfél százalékkal szerepelnek. Szabó M. István Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
