Nissan LEAF: Villanyautóval a Paradicsomba

Az elektromos meghajtás előnyeit könnyű megszokni, és a legtöbb villanyautós hajlandó apróbb kellemetlenségeket, kalandokat is vállalni, csak ne kelljen a családi nyaralás alatt se visszaülni hagyományos autóba. Szöcske, a Villanyautósok Közösségének egyik aktív és többnyire igencsak objektív tagja a napokban két pici gyerekkel választotta a 24 kWh-ás LEAF-et külföldi, hegyvidéki kiránduláshoz a szintén rendelkezésére álló Prius helyett.

A hétvégén a Szlovák Paradicsomba kirándultunk, bár kényelmesebb és gyorsabb lett volna az utazás a Priussal, kell az embernek egy kis izgalom, így LEAFfel mentünk.
A szombat kora reggelem tetrisezéssel kezdődött, be kellett ügyeskedni 3 felnőtt és 2 gyerek csomagjait a két babakocsival és az utazóággyal már ránézésre tele csomagtartóba, ami meglepően jól sikerült, így még a tetejére bedobtam egy nyuszimotort is. Persze a kalaptartó ezúttal is itthon maradt, bár a biztonság hiánya miatt nem kedvelem ezt a megoldást, azzal esélyünk sem lett volna mindent elvinni.

Az autó reggelre 100%-ra töltve várta az indulást. A legrövidebb úton (kb. 150 km) nem mertünk elindulni, mivel út közben sajnos 0 db töltési lehetőség van, és bár a 150 még óvatosan épp beleférne nyáron a kis akkus Leafnek, de ezen az úton 900 méter szintkülönbséget is meg kellett mászni, így beterveztünk szombat délelőttre egy kassai városnézést és ebédet, miközben az autót is feltöltjük.

Kassa felé kb. 40 km-rel hosszabb az út, de Kassa éppen félúton van, így egyáltalán nem kellett spórolni az árammal.
Kassán szerencsére több töltő is található, a két Greenway villámtöltő mellett egy a mi ELMÜ-ÉMÁSZ töltőinkkel rokon „VSE” töltő, aminek állapota a magyar eCharge alkalmazásban is nyomon követhető.
Ezt a töltőt szerettem volna használni, mert egyrészt ingyenes, másrészt ideális helyen van, a kassai dómtól, azaz a városközponttól kb. 150 méterre.
Mivel ez a töltő ingyenes, sokan nem sietnek a feltöltött autóért visszamenni, ahogy Magyarországon sem. Az előző napokban már rá-ránéztem az appban, szinte folyamatosan használatban van a töltő. Mikor elindultunk otthonról még piros volt, de kb. félúton az egyik aljzat felszabadult, és szerencsére mikor megérkeztünk is szabad volt.

Ez az útszakasz izgalommentesen telt, a kicsik is viszonylag jól viselték az autózást, reggel 7:45-kor indultunk. Országúton a sebességhatároló többnyire 110-re volt állítva, az útba eső falvakban 65-re (elég sokat csal a LEAF órája…)
9 körül érkeztünk a töltőhöz, az autó beépített GPS-e pontosan odanavigált, egyedül a határon már megépült néhány km-es autópálya szakaszt nem ismerte, ahonnan az első lehajtón le is hajtottunk, mert kb. 10 km miatt nem szerettem volna szlovák matricát venni.

Ez a szakasz számokban: 100%-ról indultunk, 26%-kal érkeztünk, az átlagsebességük 68 km/h volt, 15,9 kWh átlagfogyasztással tettük meg a kerek 90 km-t.
A Carwings app 4 órára tippelte a teljes feltöltési időt, de a következő szintén 90 km körüli szakaszra nem is kell feltétlenül tele akkuval indulni, másrészt az utolsó óra már nem ad jelentős hatótáv növekedést, ekkor már kis töltőárammal az akku cellák kiegyenlítése történik.
Végül kb. 3,5 órát töltöttünk, már 100%-ot mutatott az autó, de még egy kicsit eljátszogatott volna, ha hagyom.

Teli akkuval a második, Kassa-Káposztafalva szakasztól sem tartottunk. Ez már jóval kanyargósabb volt, így az átlagsebesség alacsonyabb lett (56 km/h), a fogyasztás viszont szinte ugyanannyi (15,8 kWh). A dimbes-dombos kanyargós út azért jól látszik a carwings adatokból is, 20,9 kWh áram fogyott, de ehhez volt 5,7 kWh visszatöltés is.
Szóval ezért (is) sokkal jobb egy villanyautó hegyvidéken (is), egy benzinest ugyanígy hajtva az energia bő negyedével a fékeket koptattuk volna. (Összehasonlításképp, a kevésbé kanyargós, de hasonló átlaggal megtett első szakaszon 16,4 kWh fogyasztáshoz csupán 2 kWh visszatermelés társult, ami jóval kevesebb, bár ez sem elhanyagolható, több mint 10%…)
Káposztafalvára 22% akku szinttel érkeztünk, 96,4 km-t tettünk meg, 15,8 átlagfogyasztással és 56-os átlagsebességgel.

Délután fél három körül értünk a kempingbe, ahol egy szuper, újszerű faház volt a szállásunk, bár imádok sátorozni, 2 hónapos kisbabával azért nem vállaltuk, június elején az 550m tengerszint felett elhelyezkedő kempingben hajnalban nem szokott túl meleg lenni, amikor tiszta, csillagos az ég.

Az autó másnap reggelig ráért töltődni konnektorról, és igyekszem mindig épp az indulásra feltölteni, most biztosra akartam menni, így már a bepakolás után bedugtam, a Carwings adataiból láttam, hogy már éjfélre 100%-on volt.
A szerpentines szakaszon a sok visszatöltés az akku állapotát is felfrissítette kicsit, 2%-ot javult a SOH érték a LeafSpy szerint, és reggelre 0,2 kWh-val magasabb akku töltöttséget is jelzett a korábbihoz képest. Ennek kifejezetten örültem, mivel a hazaútra jól jöhet még ez a kis extra…

Vasárnap reggel egy kis erdei séta után nem sokkal 11 után indultunk haza. Ebédelni még korai lett volna, így azt a kb. 30 km-re lévő Sztracenán terveztük megejteni.

Ekkor következett az izgalmasabb szakasz, kb. 150 km-t kell megtenni teli akkuval és közben megmászni egy 1000 méter magas hegyet. Ami azért biztató: a start 550, a célpont 110 méter magasan van, így van egy kis extra akkunk, 400 méter szintkülönbség képében.

Választhattunk egy 10 km-rel rövidebb utat is, amit a turista térképek kerékpárútnak jelölnek, de autóval is járható, igaz néhány évig le volt zárva az autók elől, de meggondolták magukat a helyi hatóságok.
Emlékeim szerint egy keskeny, nem túl jó minőségű aszfaltos útszakasz ez, melyen a kemping 550-es magasságából felmászunk 1000 méterre.
Ugyanezt a magasságot hosszabb úton is meg kellene mászni, ráadásul ott gyorsabban illene menni, így nem volt kérdés, hogy a rövidítést választom.
Aztán hamarosan kissé megbántam, ugyanis felújították az utat, elég érdekes módszerrel: ráhelyeztek egy új aszfalt (szurok?) réteget, amit több cm vastagságban apró kaviccsal szórtak meg, és ez így kész. Majd az idő és a közlekedő autók kerekei megoldja és betapossa a szurokba a zúzott követ…???
Aki már biciklizett homokban tudja, hogy milyen érzés… Mintha defektes lenne a kerék. Ami viszont jobban zavart, hogy a kavics széttaposása látványosan megdobta a fogyasztást. Az első kilométereken még alig emelkedett az út, és a kellemetlen úttartás miatt csak 40-el mentünk, mégis 17-18 kWh volt az átlag.
Arra viszont semmiképp nem volt elég energia az akkuban, hogy újratervezzünk, most már erre kell végig haladni. Szerencsére a „felújított” útszakasz kb. 8-10 km után elfogyott és a kissé kopott régi aszfalton mászhattunk fel a csúcsra.

Az akku töltöttség vészesen fogyott, bár lassan mentünk, hamar 25 kWh-ra nőtt az átlagfogyasztás.
Kb. 130 km volt a hátra lévő út, de a tippelőóra már 90 alá tippelt. Persze tudtam, hogy hamarosan jön a lejtő, így nagyon nem aggódtam.
15 km megtétele után csupán 80% volt a töltöttség, majd jött némi lejtő, így a második 15 km-en már nem 20, csupán 1%-ot csökkent az akku szint, így 79%-on érkeztünk a tervezett étteremhez.

Megfordult a fejemben, hogy megkérdem, bedughatnám-e az autót a bejáratnál lévő jégkrém hűtőláda konnektorába, de nem akartam csalni, így ezt az ötletet hamar elhessegettem.
Egy bő órát tartott az ebéd, ez alatt a gyári lassú töltő is kb. 10%-kal növelte volna a töltöttséget, amivel már nem lett volna semmi izgalom a 115 km-es hazaúton.

Ebéd után már nem nagyon meredeken, de folyamatosan lefelé haladtunk, így a tippelt hatótáv lassan elérte a GPS szerint hátralévő km-ek számát.
Azért a hátralévő út is nőtt néhányszor, mert a GPS-t a legrövidebb útra állítottam, de menet közben 2-3 alkalommal felülbíráltam, ezt a környéket elég jól ismerem, 1-2 km rövidítésért nem vállalok be egy lényegesen rosszabb minőségű útszakaszt.

A hegyek között szerencsére klímára nem volt szükség, a 20 fok körüli külső levegő befújása teljesen kellemessé tette az utazást, de ahogy lentebb értünk 29 fokra melegedett (és itt már a tippelőóra kb. 20 km előnyt jósolt a GPS-el szemben), így itt elkezdtem gondolkodni, hogy a tempót emeljük és izzadjunk, vagy maradjunk az eddig max 80-85 km/h sebességnél (a kanyargós részen persze ennyi sem volt), de kapcsoljunk klímát.
Végül Rozsnyó körül elkezdett szakadni az eső, aminek most nagyon nem örültem. Egyrészt az eső látványosan megnöveli a fogyasztást, másrészt olyan párás levegő jött be, hogy kezdett elviselhetetlen lenni a trópusi hőség az autóban. Így aztán az út kb. felénél a klíma bekapcsolódott, a sebességhatárolót pedig lakott területen kívül 90-re állítottam, közben figyeltem az átlagfogyasztást: ha 13 kWh alatt tudom tartani, akkor nem gond 150 km-t megtenni.
A sok lejtő miatt ez nem volt nehéz, a kezdetben 25 körüli érték szépen lassan 10 kWh-ra csúszott le, majd ahogy az út egyenesedett, az idő melegedett, a klíma és a nagyobb sebesség miatt 11-12 között ingadozott.
Az út végére kiderült, hogy túlságosan is gazdaságosan jöttünk, 9% maradt az akkuban, amikor a ház elé értünk, pedig az utolsó 20-25 km-en már egyáltalán nem spóroltunk, előztünk ahogy lehetett, a gyerekek már erősen unták az autózást, és a speed limitert is 110-re állítottam a végére.

A végkövetkeztetés: ha van némi lejtő is (oké, 400 méter szintben azért nem olyan kevés…), akkor egy 150 km-es szakasz nyáron nyugodtan, kompromisszumok nélkül, klímával, vánszorgás és a többi autós feltartása nélkül is vállalható a kis akkus LEAFfel.

A hazaút adatai: 100-ról 9%-kal érkeztünk, 550 tengerszintről 1000 felé másztunk, majd a célban 110-re ereszkedtünk, 53,1 km/h volt az átlagsebességünk (ami picit jobb is lehetett volna, ha az elején bátrabbak vagyunk és beáldozzuk a végére maradt 9% akku szintet), összesen 146 km-t tettünk meg, 11,9 kWh átlagfogyasztással.

Villanyautósok