Ilyen az, amikor okos emberek ostoba kijelentéseket tesznek

Bizonyára mindannyian hallottunk már nagy magabiztossággal nyilatkozó szakértőket, akik azt ecsetelték, hogy valamit miért nem lehet megvalósítani, vagy miért kudarcra ítélt egy törekvés. Ők talán nem olvasták Arthur C. Clarke elhíresült mondását: „Amikor egy jeles, de idős tudós kijelenti, hogy valami lehetséges, akkor szinte biztosan igaza van. Amikor kijelenti, hogy valami lehetetlen, akkor valószínűleg téved.”

Vagy éppenséggel olvasták a ma már Clarke első törvényeként hivatkozott bölcsességet, de talán úgy vélték, hogy ők jelentik a kivétel. Akárhogyan is, de a jeles, köztiszteletnek örvendő szakértőkkel is előfordul, hogy elbízzák magukat. Mi pedig összegyűjtöttük, s az alábbiakban közzétesszük néhány különösen balul sikerült jóslatukat.

A villanyautó egy divathóbort, múló szeszély csupán, hallhatjuk még ma is gyakran. Hasonlóan vélekedett a villanyvilágításról Junius Morgan, amerikai bankár, J. P. Morgan apja, amikor a fia megbízta Edisont, hogy építse ki az elektromos világítást New York-i rezidenciáján. J. P. Morgan szerencsére nem hallgatott az apjára, és komoly összeggel támogatta Edison vállalkozását, így jöhetett létre később a General electric.

Az óceán túlpartján Erasmus Wilson oxfordi professzor szintén kétkedésének adott hangot 1878-ban:

„Amikor a Párizsi Világkiállítás bezár, lekapcsolják az elektromos világítást is, amiről nem fogunk többet hallani.”

Az autózás hajnala sem volt mentes a szkeptikus megnyilvánulásoktól. Henry Ford 1903-ban megbízta Horace Rackham ügyvédet, hogy lássa el a Ford Motor Company alapításával kapcsolatos jogi teendőket, de emellett arról is meggyőzte, hogy befektetőként szálljon be a frissen alakult társaságba. Ekkoriban még egyáltalán nem volt magától értetődő az autózás sikere, Rackham mégis eladta néhány ingatlanát, és kölcsönt vett fel, hogy minél több részvényt tudjon megvásárolni, noha a Michigan Savings Bank elnöke így figyelmeztette:

„Lovakat mindig is fogunk használni, az automobil csak egy múló szeszély marad.”

Rackham nem hallgatott a jótanácsra, és 5000 dollárért vásárolt Ford részvényeket. 10 évvel később visszavonult az ügyvédi praxisából, 1919-ben pedig 12,5 millió dollárért adta el részesedését Henry Fordnak. Élete hátralévő részét jótékonykodással töltötte.

A benzin és a gumiabroncs drága, a ló pedig nem csak ügyesebben boldogul a sáros utakon, de az értékét is jobban tartja az autónál. Korabeli újsághirdetés.

Európa nagy autógyártójának, a Volkswagennek a háború utáni újraindítása sem volt egy biztos sikerrel kecsegtető vállalkozás. A megszállás első évei alatt brit katonai kormányzóság alatt működött tovább a Volkswagen, és a brit hadsereg számára gyártott járműveket. A körülmények nehezek voltak, sok épületnek hiányzott a teteje, ép ablakok pedig szinte alig voltak, így ha esett az eső, le kellett állni a termeléssel. A britek több külföldi autógyártónak is felajánlották a Volkswagent, de mindegyik visszautasította az ajánlatot. Sir William Rootes, az egyik autógyár, a Rootes Group vezetője látogatást tett a gyárban, majd azt mondta a céget irányító angol tisztnek, Ivan Hirstnek: „2 éven belül el fog bukni a projektje… Az autóik nem elég vonzóak, rondák és túl zajosak az átlagos autóvásárló számára… Ha azt gondolja, hogy ezen a helyen autókat fog gyártani, akkor maga teljesen bolond, fiatalember.” A Rootes Group 1978-ban csődbe ment, a Volkswagen pedig a világ egyik legnagyobb autógyártójává vált.

A transzatlanti gőzhajózás megvalósíthatósága sem volt éppenséggel mindig egyértelmű. Dionysius Lardner, a londoni University College professzora 1835-ben kiszámolta, hogy egy hajó sem lenne képes elég szenet magával vinni az Atlanti óceán áthajózásához. Junius Smith, egy amerikai származású ügyvéd azonban nem értett vele egyet, és három évvel később Sirius nevű gőzösével sikeresen átszelte az óceánt, beindítva ezzel a transzatlanti gőzhajózást. Az áttörést a vitorlásoknál nagyobb hajótest és a hatékonyabb gőzgépek alkalmazása hozta el.

És ezzel el is érkeztünk a repüléshez, melyről Lord Kelvin, fizikus, mérnök, a Királyi Természettudományos Társaság elnöke 1895-ben így nyilatkozott:

„A levegőnél nehezebb tárgyak sohasem fognak repülni.”

8 évvel később két kerékpárgyártásban utazó testvér, akiknek még érettségijük sem volt, bebizonyították, hogy Lord Kelvin téved. Mentségére legyen azonban mondva, hogy 2 évvel korábban még maga Wilbur Wright is úgy tartotta, hogy legalább ezer évig nem lesz lehetséges a repülés.

Az első repülés 1903-ban.

A Wright fivérek találmánya azonban nem mindenkit nyűgözött le. Ferdinand Foch marsall, a XX. század elejének híres francia katonai stratégája 1911-ben úgy találta, hogy a repülőgépek érdekes játékok, de nincs katonai jelentőségük. Fél évszázaddal később a franciák egy repülőgép hordozót neveztek el a szkeptikus marsallról.

A kommunikáció új módjai sem lelkesítettek mindenkit. Miután Graham Bell 1876-ban szabadalmaztatta a telefont, 100 ezer dollárért felajánlotta a szabadalmi jogokat a Western Unionnak. William Orton, a társaság elnöke azonban visszautasította az ajánlatot, mert ostoba ötletnek tartotta a találmányt, és ezen a véleményen volt a Western Union többi vezetője is. Úgy látták, hogy a telefon számtalan hiányossággal küzd, amelyek lehetetlenné teszik az elterjedését: nem marad írásos nyoma az elhangzott üzeneteknek, és nehézkes a beszélgetés. Egy belső használatra szánt anyag így összegezte álláspontjukat:

„Miért bajlódna bárki is egy ilyen használhatatlan eszközzel, amikor egy küldönc is elszaladhat a legközelebbi távíró állomásra egy feketén fehéren leírt üzenettel.”

Talán érthetőbb lesz ez a hozzáállás, ha hozzátesszük, hogy ekkoriban a Western Union volt az Egyesült Államok legnagyobb távíróvállalata. Néhány évvel később William Orton már 25 millió dollárt is kifizetett volna a jogokért, de késő volt a bánat. Bell visszautasítása a valaha volt egyik legostobább gazdasági döntésként került be a történelemkönyvekbe.

A televíziózás indulását is szkepticizmus övezte. A New York Times így írt róla 1939-ben:

„Az a gond a televízióval, hogy az embernek egy helyben kell ülni és a képernyőre meredni. Az átlagos amerikai családnak erre nem jut ideje. Ezért a szakemberek meg vannak győződve arról, hogy a televízió soha nem jelent majd komoly konkurenciát a rádióval szemben.”

Az emberiségnek végül nagy nehezen, sok kreativitással ugyan, de sikerült leküzdenie ezt a problémát.

Éppen a kreativitásra való hajlamunk miatt nem árt tehát óvatosan fogalmaznunk, amikor a határainkat próbáljuk meg definiálni. Erre érezhetett rá Neumann János is 1949-ben, amikor megállapította, hogy a számítástechnika elérte fejlődésének határait, ám azt is hozzátette, hogy az ilyen kijelentések utóbb gyakorta bizonyulnak ostobaságnak, ezért jól meg kell fontolni őket. Végül igaza lett – már ami a mondandója második felét illeti.

1977-ben Ken Olsen, a Digital Equipment Corporation alapítója egy konferencián annak a véleményének adott hangot, mely szerint „nincs olyan ok, amiért valaki számítógépet akarna az otthonába.” Olsen utóbb tiltakozott a mondat kontextusból való kiragadása ellen, mondván, ő nem a személyi számítógépről beszélt, hanem az okos otthonokról. De még így sem öregedett sokkal jobban az idézet.

A számítógépek végül a legtöbb otthonban megtalálhatóak lettek, na de az internet, az tényleg csak egy divathóbort! Legalábbis Dave Chapman, a Daily Mail tudományos rovatának újságírója így látta 2000 decemberében, amikor arról írt, hogy milliók fordítanak hátat az internetnek, mert nem sok mindenre használható, és drága az előfizetés. A cikkben megszólaltatott szakértők hibásnak tartották azokat a korábbi jóslatokat, amelyek szerint az internet forradalmi változásokat hoz a társadalom működésében.

Néhány évvel később viszont már nyilvánvaló volt, hogy az internet forradalma valós, de ezt nem mindenki érzékelte időben. A videokölcsönzőket üzemeltető multinacionális nagyvállalat, a Blockbuster igazgatója 2008-ban még magabiztosan válaszolt a streaming szolgáltatásokat firtató kérdésre: „Sem a RedBox, sem a Netflix nincs a radarunkon, mint versenytársak.” Két évvel később a Blockbuster csődöt jelentett, miközben a Netflix a világ egyik legnagyobb cégévé vált.

Te nevetsz? A nevet kicserélve, azonnal rólad szól a mesém. (Horatius: A szatírák első könyve)

Címlapkép: Time/Diana Walker

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.