Húsz éven belül összeomlik az emberi civilizáció?

Többen is beküldték szerkesztőségünknek a 24.hu által Gelencsér Andrással, a Pannon Egyetem vegyészmérnök végzettségű rektorával készült interjút, és bár nem látjuk értelmét, hogy minden, a neten fellelhető hülyeségre külön-külön reagáljunk, főleg akkor, ha ezt proaktívan már megtettük (lásd lentebbi cikkünk), a nagy érdeklődésre való tekintettel néhány gondolatot mégis hozzáfűznénk az ominózus interjúhoz.

Egy februárban megjelent cikkünkben már boncolgattuk azt a kérdést, hogy miért bizonyulnak rendre hibásnak a világvégeváró jóslatok. A ’60-as, ’70-es években elterjedt nézet volt, hogy a túlnépesedés és a túlfogyasztás miatt néhány évtizeden belül összeomlik az emberi civilizáció, ennek a nézetnek Paul Ehrlich, a biológus professzor volt az egyik ikonikus képviselője, aki végül 32 évvel ezelőtt egy optimista közgazdásszal szemben elveszített egy történelmi fogadást. Ehrlich utólag azzal magyarázta a világvége elmaradását, hogy az emberiségnek szerencséje volt. Az nem merült fel benne, hogy esetleg ő kalkulált volna rosszul.

Lehet-e okosabb egy közgazdász egy tudósnál?

Nekünk is megvan a saját Ehrlich professzorunk, Gelencsér András személyében, aki szerint húsz éven belül fog összeomlani a civilizációnk (ezek a céldátumok valahogy folyamatosan kitolódnak, roppant érdekes).

A vele készült hosszú interjúból csak néhány témát emelnénk ki, elsőként beszéljünk kicsit a megújuló energiáról (dőlt betűvel jelezzük a tőle idézett mondatokat).

„Ha 25 évig működik egy napelem, akkor az első hat évben csak azt az energiát termeli vissza, amit a gyártása során elhasználtak. És annak az energiának a nagy része, amit a napelem gyártásába be kell fektetnünk, szintén fosszilis. Szóval bezárult a kör.

… annak az energiának, amit bele kell tenni [egy szélerőmű megépítésébe], egész élettartama alatt csak a néhányszorosát tudja előállítani. Ez bődületesen rossz energiahatékonyság.”

Angol rövidítése után EROI-nak hívjuk azt a mutatót, amely jelzi számunkra, hogy egy adott energiatermelési mód a befektetett energia hányszorosát adja vissza élettartama során (a megtermelt energia osztva a befektetett energiával). Ha az EROI értéke nagyobb egynél, akkor pozitív az energiamérlegünk, és versenyben lehetünk az energiapiacon, míg egy alatti EROI értéknél nettó energiafogyasztók vagyunk. Gelencsér professzor például azt állította, hogy a napelem az első hat éve során csak a befektetett energiát termeli vissza, és ezután fordul pozitívba a mérleg, vagyis ha 30 éves élettartammal számolunk, akkor a napelem EROI értéke 5. Ehhez tegyük még hozzá, hogy a legtöbb tanulmány szerint energiatárolással együtt is bőven pozitív marad a napenergia egyenlege.

Fox Broadcasting Company

A fogyasztó alapvetően azt várja el, hogy az energia álljon folyamatosan rendelkezésére, legyen olcsó, és az sem árt, ha nem túl szennyező. Ezeknek az elvárásoknak a tárolással társított megújuló energia képes megfelelni, amit Gelencsér professzor sem vitatott.

De mi akkor a problémája vele? Az, hogy a nap- és a szélenergia EROI értéke alacsonyabb, mint a vízerőműveké, vagyis egységnyi fosszilis energia befektetése mellett a vízerőművek hozama nagyobb, ebből adódóan a fajlagos szén-dioxid-kibocsátásuk alacsonyabb az időjárásfüggő erőművekhez képest. Így érti tehát azt, hogy a szélenergiának bődületesen rossz a hatásfoka, és ezért kellene szerinte inkább vízerőműveket építeni. Erről beszélt az alább idézett interjúrészletben:

„És a vízerőmű létrehozása nem jár rengeteg betonozással?

Dehogynem, csak az utána megtérül, szemben a napenergiával. Szóval, ha az a kérdés, hogy mi az, ami tényleg fenntartható és nagy hatásfokú, mégiscsak az a válaszom, hogy a vízerőművet egyszer kell megcsinálni, és utána nagyon hosszú, évszázados nagyságrendű az élettartama. És a víznek elég nagy a sűrűsége, és ha olyan az esése, meg a hozama, akkor az a hatékonysági mutató, ami a napelemnél három, a hőerőműnél meg negyven, az a vízerőműnél száz fölötti.”

Van ezzel azonban néhány probléma.

Az első az, hogy össze-vissza beszél. Az első mondatával még azt mondja, hogy a naperőmű sosem térül meg energetikailag, majd az utolsó mondatával meg hármas EROI értéket tulajdonít neki, ami azt jelenti, hogy mégiscsak megtérül.

A másik nagy probléma, hogy nem veszi figyelembe, vízerőműveket csak korlátozottan lehet építeni. Mi például egy medence alján üldögélünk, itt nem sok lehetőség adódik a vízenergia kiaknázására nagy esésű folyók hiányában.

De azt sem veszi figyelembe, hogy a napelemek gyártása fejlődik, egyre kevesebb energiát igényelnek, és hosszú távon amúgy is minden energiánk megújuló forrásból fog származni. Onnantól kezdve pedig mindegy, hogy melyiknek nagyobb az EROI értéke, mert a fajlagos szén-dioxid-kibocsátásuk egységesen nulla lesz. Makacsul nem vesz tudomást sem az ipar dekarbonizálási törekvéseiről, sem a technológia fejlődéséről. A nyersanyagaink pedig újrahasznosíthatóak. Igen, még a beton is újrahasznosítható, csak nem nagyon éri meg, mert túl olcsó az állítólag kifogyóban lévő homok (ami egyébként kiválóan helyettesíthető gránitzúzalékkal).

„A kelenföldi kapcsolt hőerőmű, ami hőenergiát és villamosenergiát állít elő, 500 megawattot termel. Ha ezt napelemmel akarnánk Magyarországon megvalósítani, ahhoz ezer hektáros napelemparkot kéne létrehozni. És ezt általában olyan helyre kell tenni, ahol süt a nap, tehát ahol a növények is szívesen éldegélnének.”

Százezer hektárnyi szabad tetőfelület van Magyarországon, de emellett is rengeteg kiaknázható beépített terület van: parkolók, utak, autópályák, vasutak, ipari parkok.

Az ország területének néhány százalékán elő tudjuk állítani az energiaszükségletünket az egyre nagyobb hatásfokú napelemek, és a helyet alig igénylő szélturbinák segítségével, miközben az élelmiszer- és az energiatermelés egyazon területen megférnek. Ráadásul az élelmiszertermeléshez még termőföldre sincs feltétlenül szükség. A hely tehát nem lehet probléma.

Energiatárolás fehérjében, avagy szükségünk van-e még egyáltalán termőföldre?

„Ráadásul a napelemekhez szükséges anyagokat tiszta formában előállítani, ez iszonyatos energiamennyiséget emészt fel. A szilícium gyakori elem a Földön, a kőzetekben van, de nagyon ragaszkodik az oxigénhez. Elképesztő energia kell ezeket a kötéseket elszakítani, és speciális technológia szükséges hozzá.”

Mi az az iszonyatos energiamennyiség? Nincs definiálva. Olyan sok energia kell hozzá, hogy nem térül meg? Annyi biztosan nem, azt már fentebb megtárgyaltuk. Akkor mit akart közölni? Mert ez így nagyon semmitmondó. Arra viszont jó, hogy lehessen vele riogatni, ha másra nem is.

Végül nézzük az elektromos autókról alkotott véleményét:

„Erőforrások értelmetlen pazarlása a köbön. Ott pihennek a garázsokban a 800 kilós akkumulátorokkal az elektromos autók, bennük a rengeteg kritikus kémiai elem, lítium, kobalt, amelyek készletei kimerülőfélben vannak.”

Nyolcszáz kg-os akkumulátor áll a garázsokban? Mi akar ez lenni, kisteherautó?

Kobalt és lítium ugyan minek az akkumulátorba? A vegyészmérnök végzettségű Gelencsér András nem tudja elképzelni, hogy a periódusos rendszerben vannak még más olyan elemek is, amelyekből akkumulátort lehet készíteni? Vagy nagyon is tudja ő, csak nehéz lenne azzal riogatni, hogy elfogy a só az óceánokból?

Így válthatja le az akkumulátorokban a nátrium a lítiumot

Nem folytatom tovább, mert számomra az egész csak egy értelmetlen hiszti, részigazságokra épülő riogatás, és semmivel nem megalapozottabb, mint azok a korábbi világvége jóslatok, amelyek azóta már látványosan besültek. Sajnos azonban ez a fajta defetizmus nagyon káros, mert ha úgysincs remény, akkor minek törjük magunkat, nem igaz?

Aki szeretne egy részletesebb, tucatnyi szakember által jegyzett kritikát olvasni Gelencsér professzor sirámairól, annak ajánlom a Szkeptikus Társaság blogbejegyzését.

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.