Elektromos furgonokat állított üzembe a magyar Tesco

Megkezdte élelmiszerszállító flottájának modernizálását a Tesco, és a mostani körbe négy elektromos jármű is belefért.

Négy fecske nem csinál nyarat, de mutatjuk miért fontos ez mégis.

A kényelem ára

Elkényelmesedtünk, szeretünk mindent online megrendelni, aztán majd kihozza a futár. Erre még az sem sajnálja az 1000-1300 forintos felárat, aki amúgy az Árukeresőn próbálja megtalálni, hol olcsóbb valami 100 forinttal. A pandémia alatt abszolút felerősödött ez a trend, hiszen nem szerettünk zsúfolt boltokba járni.

Az élelmiszer kiszállítás ennek a folyamatnak egy alfaja, ráadásul néha még olcsóbb is, a Tesconál például sokszor alig 600 forint az idősávosan változó felár. Én sokáig nem értettem a lényegét, mert jobban szerettem saját magam nézelődni, válogatni a boltban. Aztán egy ismerősöm, egy törékeny, alacsony hölgy elmagyarázta, hogy neki mennyire nem móka egyedül bevásárolnia, a kocsiba be és kipakolnia a nehéz holmikat, ezért imádja, hogy online összeválogatja mi kell az áruházból, ők pedig házhoz szállítják, és még az emeleti lakása ajtajáig is elviszik az árut. Még az is lehet ő spórolt ezzel, mert havonta párszor nézett csak virtuális boltba, míg én ha bemegyek egy kiló kenyérérét pár ezer forint alatt nem jövök ki, annyi haszontalan dolgot kíván meg a szemem.

Forrás: Tesco

Hogy az-e a jobb, ha egy dízel furgon pöfékeli végig a várost és szolgál ki – a Tesco szakemberei szerint –  naponta 20-30 vásárlót, vagy ha ez a 20-30 ember mind beül a saját autójába és elmegy a boltba, azt nem tudom, de sanszos, hogy ennyi személyautó nagyobb környezeti terheléssel jár. Pláne, ha azok belsőégésű motorral rendelkeznek, míg az áruháznak megvan rá a tőkéje, hogy előre gondolkodva, elsőre gazdaságilag irracionális döntésnek tűnő módon elektromos furgonokba ruházzon be.

Mert a Tesco által hadrendbe állított Mercedes-Benz eSprintereket, és a versenytársak hasonló modelljeit is mind irracionálisan magas áron szállítják az autógyárak. Hogy a Tescónak mennyibe kerültek a most bemutatott villanyos Merci furgonok, azt nem tudjuk, de a gyártó weboldala szerint a jármű listaára bruttó 26,5 millió forint, míg hasonló teljesítményű és terhelhetőségű dízel testvére 11,7 milliónál indul. Még várom, hogy valaki elmagyarázza nekem, hogyan kerül a bruttó 55 kWh-s akku és a villanymotor egy fullosan felszerelt komplett 64-es eNiro árába. Gyors fejszámolással és a piaci áras gázolaj, illetve áram tarifákkal számolva kellene vagy 8-10 év mire a villanyfurgon visszahozná az árát. (Persze lehet vannak könyvelési megoldások, vagy EU pénzek amelyek az ilyen beruházások egyenletét pozitívabb fordítják, ráadásul ezeket a járműveket lízingelik… a valóság természetesen komplikáltabb, mint a gyors fejszámolás).

Mégis nagyon fontos minden ilyen projekt.

A jövőt tesztelik

Amikor arról írtunk, illetve a Villanyóra podcastban beszéltünk, hogy az EU 2035-ös tervei, a belsőégésű motorok tilalma miért fontos annak ellenére, hogy a piac hamarabb fogja levezényelni az átállást, a hasonló projektekre is gondoltunk.

Egyértelmű, hogy ez a jövő és minden olyan vállalkozás előnyben lesz, amely már most tapasztalatokat gyűjt az elektromos meghajtással – hallottam fél füllel a furgonokat a Tesconak rendelkezésre bocsátó, azok hűtőkocsivá építését is intéző MHC Mobility üzletfejlesztési vezetőjét, Lakatos Gergelyt az egyik újságíróval beszélgetni. És pontosan ez az a gondolatmag, az a gondolkodásmód, amit az ilyen Uniós szabályozások el tudnak indítani az üzleti felhasználók fejében már akkor is, amikor még egyáltalán nem biztos, hogy pusztán gazdasági alapon megéri a döntés. Halmos Zsolt, a cég kereskedelmi vezetője beszédében ezt még azzal is megfejelte, hogy szerinte nagyon sok tévhit és gyanakvás él az emberekben az e-mobilitás kapcsán, de az ilyen járművek és projektek segítenek abban, hogy eloszlassák az emberek kételyeit.

Amikor én is tudtam pár szót váltani a szakemberekkel, rögtön a járművek technikai paramétereiről érdeklődtem, hiszen a mi olvasóinkat ez (is) érdekli. A most megépített és bemutatott két autót még további kettő követi, a munka folyamatos, de nem triviális. Ezeket a Sprintereket ugyanis hűtőkocsivá kell alakítani, mégpedig két külön rakrésszel. A kocsi közepe, a tolóajtó mögötti rész a mélyhűtött áruk szállítására lett kialakítva, úgy, hogy két rekesz elférjen egymás mellett. Az ajtók egy vastag, ránézésre 6-8 centis szigetelőréteget kaptak, hogy ne a külvilágot hűtse a furgon. E mögött a kocsi hátuljában már fagypont felett járunk, de még mindig hűtik az árut, hogy a romlandó termék is jó minőségen érjen célba.

Nem gyári az ajtóvastagság.

Az autó hűtése is eleve különleges. Maga a hűtőberendezés eléggé standard, az ismert iparági szereplő Thermo King gyártmánya, abból is az E-200-as típus.

Azonban míg egy hagyományos dízelben a jármű motorja termeli ennek működtetéséhez az áramot, itt a sofőr és az anyósülés közé egy kartámasz magasságú fekete dobozba telepítettek kettő darab, egyenként 6 kWh-s akkut, amely zárt rendszerben üzemel és külön ipari dugaljról tölthető.

Maga az eSprinter bruttó 55, nettó 47 kWh-s akkuval és 115 lóerős motorral van szerelve, de csak AC töltés van rajta. A kocsi orrában standard Type 2 Combo csatlakozót találunk, de a Tesco nem rendelte meg a feláras DC töltést a kocsikba, mivel egyszerűen nincs rá szükség. A kiszállítás bázisaként működő két budapesti áruházban ugyanis éjszaka feltöltik az autót, majd az nap közben egyszer mindenképp visszatér, hogy ismét megtöltsék áruval, és ilyenkor 45 percig amúgy is áll, tehát rátöltenek. Ez így simán elég a 100-120 kilométeres napi futásra.

Ezeket a járműveket kimondottan Budapesten fogják járatni, hiszen a városi forgalomban egy munkanap az MHC Mobility szerint háromnak felel meg egy sima dízel élettartama szempontjából. Az elektromos ezzel szemben nem koptatja a fékeket, nem fogyaszt rosszabbul az araszoló kocsisorban, sőt még az emissziómentes zónákba is behajthat. Arról nem is beszélve, hogy jóval csendesebb is.

A Tesconak nagyjából 40-50 saját, partnerei révén pedig tovább 20 autója szolgálja ki jelenleg a budapesti ügyfeleket. Így mondhatjuk azt, hogy ez a négy kocsi csak csepp a tengerben. De ha a cégnek jók lesznek a tapasztalatai a megbízhatósággal, az alacsonyabb üzemeltetési költségekkel, és a csendesebb, tisztább üzemmel, akkor ahogy szűkül az olló a dízel és villanyfurgonok ára között, úgy lesz egyre triviálisabb a döntés, hogy a beszerzésnél az elektromosat választják.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.