Az ismeretlen, új márkák kapcsán hajlamosak vagyunk már előzetesen fanyalogni, különösen, ha nem az autógyártásáról ismert országból jön. Sokaknak ez az első reakciója a török villanyautó, a Togg kapcsán is. Pedig így elsőre abszolút nem gagyi és ezzel már az EuroNCAP is egyetért. Togg 10F A török autógyártó, a Togg, a 2024-es Las Vegas-i Consumer Electronics Show keretein belül leplezte le legújabb modelljét, a T10F nevű teljesen elektromos, ötajtós fastback szedánt. Bár a dizájnban a híres Pininfarina stúdió is részt vett, azért már elsőre is inkább egy potenciálisan jó ár-érték arányú autónak tűnik a típus, nem pedig valami méregdrága luxusmobilnak. Ennek látszólag ellent mond, hogy a T10F belsejében egy 29 hüvelykes panorámakijelző uralja a műszerfalat. Persze fizikailag ez is több külön kijelzőből áll, de azért ez jól mutatja, hogy az ilyen megoldás nem feltétlenül a luxuasutók kiváltsága. A Togg Trumore platformja mesterséges intelligenciával támogatott funkciókat és okosotthon integrációt kínál, opcionálisan Meridian hangrendszerrel. A török autó kezelőfelülete egyébként eléggé rugalmasnak tűnik, bizonyos helyekre tetszőleges applikációkat rakhatunk ki, ez a külső-belső kamerák képétől videójátékokig sok minden lehet. Az autó dizájnja sportos és aerodinamikus, süllyesztett ajtókilincsekkel és egyedi kerekekkel optimalizálva. Az orr-részen bumeráng alakú nappali menetfények és karcsú irányjelzők találhatók, a hűtőrácson tulipánszirmokat idéző motívumok utalnak Törökország jelképére. Togg T10F Hosszúság (mm) 4830 Szélesség (mm) 1881 Magasság (mm) 1555 Tengelytáv (mm) 2890 Tömeg (kg) 1923-2219 Csomagtartó (l, két üléssor/hátó ülések döntve) 505 / 1350 Ülőhelyek száma 5 Akkukapacitás (kWh) 52,4 / 88,5 Akkukémia NMC Hatótáv (WLTP, km) 335-623 Végsebesség (km/h) 172-177 Teljesítmény/Nyomaték (kW / Nm) 160 RWD, 320 AWD / 350, 700 Gyorsulás (0-100 km/h, mp) 7,5 RWD, 4,1 AWD Maximális töltési teljesítmény (kW, AC/DC) 11,22/180 A T10F két akkumulátor opcióval érhető el: az 52,4 kWh-s változat 335 km (WLTP) hatótávot, míg a 88,5 kWh-s akkumulátor akár 623 km (WLTP) hatótávot biztosít. 180 kW-os egyenáramú gyorstöltéssel 20%-ról 80%-ra mindössze 28 perc alatt feltölthető. Az akkumulátorokat a Togg leányvállalata, a Siro gyártja Gemlikben, Törökországban. A biztonságot a Togg T10F friss, most szeptemberben bejelentett ötcsillagos Euro NCAP minősítése garantálja. Hét légzsákkal és fejlett vezetéstámogató rendszerekkel (ADAS) van felszerelve, mint az adaptív tempomat, sávtartó, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek és 360 fokos kamerarendszer. Togg 10X A Togg T10X szintén Murat Günak török tervező és a Pininfarina együttműködésének eredménye, amelybe a Togg saját elképzeléseit, köztük egy tulipánmotívumot is beépített. Ez a motívum nem csupán a felniken és a tulipán alakú hűtőrácson jelenik meg, hanem a T10X üléseinek varrásmintáiban is visszaköszön. Az utastérben a modern technológia dominál: a szedánhoz hasonló 29 hüvelykes panoráma kijelzővel van felszerelve, amely a műszerfal teljes szélességében húzódik. Ezen felül egy kiegészítő érintőképernyő is helyet kapott az alsóbb részen a beállítások eléréséhez. A lebegő középkonzolon forgótárcsás sebességváltó-választó, elektronikus rögzítőfék gombja, rekuperációs fékszabályzó és érintőpad található. Az alapfelszereltség része egy hangvezérléssel is ellátott fedélzeti kamera. A jármű mesterséges intelligenciával működő infotainment rendszert, valamint a Togg Trumore digitális platformját is magában foglalja. A prémium hangzásért opcionálisan Meridian hangrendszer is választható. A T10X kétféle hajtáslánc-konfigurációval kapható. A hátsókerék-hajtású (RWD) változat egy elektromos motorral 160 kW (218 LE) teljesítményt és 350 Nm nyomatékot biztosít, amivel 7,6 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra. Az összkerékhajtású (AWD) konfiguráció két elektromos motorja összesen 320 kW (435 LE) teljesítményt és 700 Nm nyomatékot ad le, lehetővé téve a 0-100 km/h sprintet mindössze 4,8 másodperc alatt. Togg T10X Hosszúság (mm) 4599 Szélesség (mm) 1886 Magasság (mm) 1676 Tengelytáv (mm) 2890 Tömeg (kg) 1949-2162 Csomagtartó (l, két üléssor/hátó ülések döntve) 441 / 1515 Ülőhelyek száma 5 Akkukapacitás (kWh) 52,4 / 88,5 Akkukémia NMC Hatótáv (WLTP, km) 314-523 Végsebesség (km/h) 185 Teljesítmény/Nyomaték (kW / Nm) 160 RWD, 320 AWD / 350, 700 Gyorsulás (0-100 km/h, mp) 7,4-7,8 (RWD) Maximális töltési teljesítmény (kW, AC/DC) 11,22/180 A Togg a szedánban már megtalálható két akkumulátor opciót kínálja a T10X-hez: a 52,4 kWh kapacitású 314 km hatótávot biztosít, a nagyobb, 88,5 kWh kapacitású 523 km hatótáv tud az SUV testben. A T10X akár 180 kW-os DC töltési kapacitással rendelkezik, így az akkumulátor 20%-ról 80%-ra 28 perc alatt tölthető. Az akkumulátorokat a Siro, a Togg és a Farasis közös leányvállalata gyártja a törökországi Gemlikben, Bursa tartományban, a Togg gyár mellett. Az akkumulátorra 8 év garanciát vállalnak, a Farasis Energy pedig azt állítja, hogy a cellák 1 millió kilométert is kibírnak. A Togg T10X két felszereltségi szinten kapható. Az alap felszereltségű, V1 nevű változat csak az 52,4 kWh-s akkumulátorral érhető el, míg a magasabb, V2 névre hallgató változat esetén választható mind az 52,4 kWh-s, mind a nagyobb, 88,5 kWh-s akkumulátor. A jármű 9 légzsákot és a már fent is említett ADAS rendszert kínálja alapfelszereltségként, amely folyamatos tanulás és automatikus, vezeték nélküli (OTA) frissítések révén fejlődhet. Ezek a rendszerek magukban foglalják az adaptív tempomatot stop-and-go funkcióval, amely a forgalmi tábla felismerő rendszerrel együttműködik, sávtartó rendszert, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, valamint első, hátsó és hátsó keresztirányú ütközésjelző rendszert. A jármű továbbá körkörös kamerával, holttér-asszisztens rendszerrel, vezetőtámogató rendszerrel, elektronikus menetstabilizálóval és automata parkolóasszisztens rendszerrel is rendelkezik. A 10X szintén öt csillagot kapott az EuroNCAP töréstesztjén. A kisakkus változta indulóára nagyjából 15 millió forint hazájában. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
A Rivian vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy az amerikai autóipar a benzines járművek felé fordul