A Tesla robotaxik támadása: Harmadik rész – bepillantás Elon Musk elméjébe

Beszámolónk első részében a Tesla befektetői napjának hardveres részéről beszéltünk, majd a második részben a neurális hálóra épülő mesterséges intelligenciát, a cég fejlesztés alatt lévő önvezető szoftverét mutattuk be a program két vezetőjének segítségével. Most, a sorozat utolsó részében Elon Musk záróbeszédét tekintjük át. A cikk alján ott lesz a teljes előadás videója, de ha valakinek sok a teljes több órás anyag, akkor is ajánljuk, hogy a Youtube videó 3. órájánál csatlakozzon be – ekkor kezdődik Musk beszéde. Fontos az is amit mond, de legalább ennyire érdekes megfigyelni ahogy mondja. Pillantsunk be Elon Musk elméjébe.

A kezdetektől fogva

Már a villanyautóknál megtanultuk, hogy mekkora különbség van aközött, amikor egy alapvetően belsőégésű hajtásláncra tervezett autót villanyosítanak és aközött, amikor egy kocsit már a kezdetektől, alapjaitól villanyosnak terveznek. Az önvezető autóknál is igaz ez a megállapítás. Míg sok márkánál a vezetési segéd, avagy részleges önvezetés csupán csak egy a sok rendelhető extra közül, a Teslánál az egész autót erre találták ki. A jelek, részletek eddig is ott voltak, a szemünk előtt rejtőztek.

Musk elmondása szerint, 2016 októbere, azaz a HW 2.0 bemutatója óta minden Tesla kormány és fékrendszere teljesen redundáns, azaz, akárcsak a repülőgépeknél, hiba esetén egy tartalék veszi át a szerepet. Az adatkábelek és az áramellátás is meg van kettőzve, és van egy kiegészítő energiatároló, amely biztosítja, hogy még a központi akkupakk teljes elvesztése esetén is kormányozható és fékezhető legyen az autó.

Ugyanígy régóta tervben van, sőt anno be is mutatták a kicsit ijesztő u.n. kígyó-töltőt, amely megtalálja a Tesla töltőnyílását és automatikusan feltölti az autót. Nos ez is elengedhetetlen kelléke a teljesen automata taxiflottának ezért a későbbiek során valóban telepíteni fognak ilyen, vagy ehhez hasonló megoldásokat.

Mint azt már korábban megosztották, az új FSD számítógép felépítése is hasonló – az egyik chip meghibásodása esetén a független energia és adatkapcsolatokkal rendelkező másik tudja átvenni a feladatokat. De gondoltak a az önvezető autó, avagy a napközben pénzt kereső robotaxi védelmére is, ezért került visszapillantóba egy az utasteret figyelő kamera és ezért nincs manuális gomb a kesztyűtartón sem. Sőt, most azt is megtudtuk, hogy ha netán a törvényhozók idővel megtiltanák az emberi vezetést (mert olyan veszélyes), vagy egyszerűen a tulajdonos nem igényelné ezt, a Model 3 utastere úgy lett tervezve, hogy a kormány és a pedálok eltávolíthatóak.

Szép új világ

Musk véleménye szerint az önvezető autók annyira biztonságosak lesznek, hogy előbb-utóbb a közvélemény fog nyomást gyakorolni a politikára, hogy tiltsák be az emberi vezetést. Nem ő akarja elvenni a kormánykereket – mondja – hanem a szabályozók fogják betiltani azt.

EZT OLVASTAD MÁR?  Állami támogatás villanyautókra: elég ez így?

De az önvezetés nem csak azt fogja jelenteni, hogy az autónk elvisz minket A-ból B-be: akár pénzt is kereshet nekünk. Ez a Tesla Network, a cég saját önvezető robotaxi hálózata. A szolgáltatás működhet úgy is, hogy mi adjuk be a saját autónkat a hálózatba és az pl. pénzt keres nekünk, amíg mi dolgozunk a kocsi pedig amúgy is csak az iroda garázsában pihenne. Ha viszont egy területen nincs elég autó, a Tesla saját flottája is rendelkezésre áll –  a lízingből megmaradt Model 3-ak gyártási költségének jelentős részét már kifizette a vevő/bérlő, így a cég olcsón jut pár éves használt autóparkhoz. Mivel a hardver minden kocsiban benne van, így egy gyors karbantartás és szoftverfrissítés után már újra is hasznosíthatják ezeket az autókat a  Tesla Network flottájában.

Musk szerint míg egy átlagos benzinautó működtetési költsége 62 cent (nettó 175 Ft) mérföldenként, addig a robot Model 3 18 centtel (nettó 50 Ft) is beéri. Miközben a Lyft vagy az Uber 2-3 dollárt kér kilométerenként, a Tesla akár 1 dolláros árral is úgy tudna alájuk vágni, hogy még mindig vastagon megérné az üzlet. Amennyiben a saját autónkat küldjük be pár órára a hálózatba, Musk cége a bevétel 25-30%-át zsebeli majd be. És, hogy mennyire előre terveztek: 3-4 éve a Teslák vásárlási ASZF-jébe bekerült egy kitétel, ami kimondja, hogy ilyen önvezető kereskedelmi szolgáltatásra csak a Tesla Network keretében használható az autó, így a fenti említett versenytársak nem üzemeltethetnek Tesla FSD flottát.

A bemutató alkalmával egyébként megmutatták egy képen a cég robotaxi mobilappját is, de az esemény utáni tesztautózáson résztvevők szerint a valóságban már ennél is fejlettebb formában létezik az alkalmazás és volt alkalmuk élőben kipróbálni. Például ezzel hívtak kocsit a tesztútra, ami a parkolóból kiállva felvette őket.

Musk úgy számol, hogy 2020 közepére már 1 millió önvezetésre alkalmas Tesla lesz az utakon – a flotta pedig egy szimpla vezeték nélküli szoftverfrissítés után egyszer csak életre kel. Hosszú távon 10 millió saját robotaxival számol és szerinte évente akár 30 ezer dollárt is kereshet egy autó.

Örökkön örökké

Bár a fenti célok ambiciózusak, már most 600.000 legyártott autónál tartanak és ebből nagyjából 450 ezer – a számítógép  gyors cseréje után – alkalmas az önvezetésre.

A fenti alacsony költségekhez egyébként az is hozzájárul majd, hogy a Model 3 és a megújult S/X egymillió mérföldre tervezett motorjai mellé jövőre új akkumulátor technológiát mutatnak majd be, amely szintén erre a nagyságrendileg másfél millió kilométerre van tervezve. Ez számításaik szerint 3-4000 feltöltési ciklust jelent.

EZT OLVASTAD MÁR?  Közösségi autóval a repülőtérre

És, hogy ez mennyire sci-fi? A német Wirtshaftswoche magazin április 19-i cikkében arról ír, hogy a legnagyobb helyi akkumulátor gyár, a BMZ mérnökei szétbontottak egy Model 3-at és 3000 teljes feltöltési ciklust (1,5 millió kilométer) tudtak reprodukálni az akku pakkon – bár a Tesla hivatalosan ennek csak a felét garantálja. Eredményeiket, a lap információi szerint, több német autógyár belső tesztjei is alátámasztják.

Musk egyébként készséggel elismerte, hogy általában túlzottan optimisták a maga általszabott határidők, de mint mondta, ha csúszva is de végül mindig szállítja amit ígér. A cég jelenlegi ambíciói szerint idén év végre a teljes önvezetés szoftvere „feature complete” lesz, ami azt jelenti, hogy minden fő funkció le lesz fejlesztve. Onnantól kezdve még kb. egy év kell ahhoz, hogy a flotta folyamatos tanulása segítségével üzembiztossá tegyék a funkciókat. 2020 végétől pedig megindul a milliónyi biztonságos mérfölddel alátámasztott engedélyeztetési eljárás a világ számos országában, államában.

Reményeik szerint még a jövő év végén elindulhat a szolgáltatás pár nagyon haladó szellemű hivatalnokkal megáldott körzetben, 3 év múlva pedig megkezdik majd a kormányok és pedálok kiszerelését… már annak aki kéri, mert sok hozzám hasonló XX. századi bútordarabnak ez biztosan nagyon idegen lesz majd és ragaszkodni fognak a régi jól bevált dolgokhoz. Végül is, ma is van aki lóval közlekedik – talán mi is megtarthatjuk majd a kormányt.

Galéria az előadás ezen részéhez:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Íme az esemény teljes videója, amelyhez automatikus feliratozás és akár magyar fordítás is elérhető – utóbbit csak erős idegzetűeknek ajánlom.

  • az első 1 óra 9 percben a szokásos Teslás csúszás miatt csak ugyanazt a promovideót láttuk újra és újra. Jól néz ki, de azért 1× elég megnézni.
  • 1:09-1:12 intró
  • 1:12-1:51 Peter Bannon, az FSD chip program vezetője
  • 1:51-2:50 Andrej Karpathy, a mesterséges intelligencia program vezetője
  • 2:50-3:00 Stuart Bowers az autopliot szoftver program másik vezetője
  • 3:00-3:50 Elon Musk

Elektromos autót használsz?