A kínai vállalat egy újabb projektet hozott hazánkba: háromszorosára bővítik a komáromi buszgyáruk kapacitását. 620 új munkahely jön létre. Bővítés A BYD 2017 áprilisában nyitotta meg európai buszgyárát Komáromban, ahol jelenleg 700 alkalmazottat foglalkoztatnak. A BYD komáromi buszgyára. Forrás: Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook oldala. A hétszázadik magyar gyártású busz pedig tavaly szeptemberben készült el. A mostani bejelentés egy újabb, 32 milliárd forintos beruházásról szól, amelynek keretében a szomszédos telken bővítik a gyárat, ahol a jövőben így már évi 1250 elektromos busz és teherautó készülhet majd. A projektet a magyar állam 3,1 milliárd forinttal támogatja. A kínai vállalat jelenleg szegeden építi első európai autógyárát, amely kezdetben évi 150 ezer személyautó gyártására lesz majd képes. A cég nemrég jelentette be, hogy Budapestre költözteti európai központját és ide hoznak egy K+F csapatot is. A BYD komáromi buszgyára. Forrás: Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook oldala. A vállalatnak emellett Pátyon van egy nagy alkatrészgyára és Fóron szerelik össze a buszgyárban használt akkupakkokat – írja a Telex a mai alapkőletétel kapcsán. Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!