KITÖLTÖTTED MÁR?

Segíts, hogy még jobb tartalmat készíthessünk!

Ismét csúnya piros számok a Teslánál – Q1 2019 pénzügyi jelentés

Amikor a Tesla április elején kiadta az első negyedéves gyártási és értékesítési számait, egyértelmű volt mindenkinek, hogy nem lesz túl fényes a cég pénzügyi eredménye. Mondjuk olyan nagyon senkit nem kellett, hogy sokkoljon a hír, hiszen a cég már nagyjából 2018 közepe óta jelezte, hogy az idei Q1 nehéz lesz a Model 3 nemzetközi kiszállításainak megkezdése miatt, illetve a visszafizetendő 920 milliós adósság okán. De azért kár lenne tagadni a Model S/X értékesítéseinek 40% köröli esése mindenkit mellbe vágott. Nézzük mennyire lettek csúnyák azok a számok, és mit prognosztizál a cég a jövőre nézve.

Gyártás, értékesítés, infrastruktúra

A nagyjából 4 hete publikált előzetes adatokat frissítve, most már pontosan tudjuk mennyi S és X, illetve 3-as készült illetve talált gazdára a negyedév során.

A fenti számok magukért beszélnek és április eleje óta párszor átrágtuk már magunkat rajtuk, de azért röviden nézzük át. A Model 3 gyártásával nem voltak különösebb gondok, de azt már tudjuk, hogy a Panasonic gyártási hatékonyságának/kapacitásának szűkössége miatt nem tudtak ennél több Model 3-at előállítani.

Az értékesítési oldalon nagyjából 10.000 Model 3 volt kiszállítás alatt a negyedév végén. Ennek fő oka az volt, hogy az egyik beszállító nem tudta időben legyártani a tengerentúli autókhoz szükséges alkatrészeket, valamint a logisztikai és hatósági (vám) nehézségek miatt csak elég későn indult meg az autók kiszállítása Európában és főleg Kínában. Mint Elon Musk a jelentést követő konferenciahíváson elmondta: az összes kiszállítások fele a 3 hónapos időszak utolsó 10 napjára esett, alaposan túlterhelve az alkalmazottakat.

Az eredmények között a cég kiemelte, hogy Amerikában a saját kategóriájában 60%-kal verte a Model 3 a versenytársakat, Norvégiában és Svájcban pedig márciusban megdöntötte a típus az abszolút eladási rekordot.

Az igazi negatív meglepetés az S/X eladások bezuhanása volt. Mint a cég vezérkara elmondta, ez több dologból tevődött össze. Egyrészt az amerikai villanyautós támogatás kivezetésének kezdete, másrészt az olcsóbb aksis modellek kivezetés tett be a két régebbi autónak. Viszont bármennyire is tagadják, nehéz nem belelátnunk a Model 3 sikerét az egyenletbe.

Ami a boltok és szervizek számát illeti, a negyedév végén 377 helyszínen voltak jelen, ami éves összehasonlításban 11%-os növekedés. Ezzel kapcsolatban Musk elmondta, hogy nem változtak a terveik, azok a boltok amelyek nem tudják eltartani magukat be fognak zárni, de ez nem lesz tömeges leépítés.

Azt is megtudtuk, hogy március végén immár 1490 helyszínen működik Supercharger, ami éves szinten 24%-os növekedés. Összesen 12.767 oszlop üzemel ezeken a helyszíneken, ami 36%-kal több mint egy évvel korábban. Destination Chargerből majd 2× ennyi van.

Bevétel, veszteség, cashflow

Mint arra számítani lehetett a cég bevétele és nyeresége is megszenvedte a csökkenő eladási adatokat. Ha hozzávesszük a 188 milliós különböző egyszeri kiadásokat – pl. az árcsökkentés miatt az S/X készletek leértékelése, a reorganizáció és elbocsátások egyszeri kiadásai, stb. – akkor 4,5 milliárdos forgalom mellett 566 millió dollár bruttó nyereségük volt  autók és energiatermékek eladásain, de ha hozzávesszük a K+F, valamint a cég működtetésének költségeit, 700 milliós mínuszt kapunk. Az utóbbi két tétel egyébként stabilan annyi volt mint az előző időszakban.

A jelenlegi prognózis szerint a második negyedév, bár jóval kisebb mértékben, de még szintén minuszos lehet, azonban az év második fele ismét nyereséges lesz. A most következő időszakban a Tesla megpróbál felhagyni azzal a gyakorlattal, hogy Európának és Ázsiának csak a negyedév elején termel, míg a Amerikának az utolsó hónapban. Ez az oka az értékesítési hálózat rendkívüli túlterhelésének és ha van bármi fennakadás, az komoly következményekkel van a negyedéves eredményre. Ez az átállás, miszerint sűrűbben fognak a negyedév során oda-vissza váltani az amerikai, európai és ázsiai gyártás között negatívan befolyásolhatja a második negyedéves profitot, ezért számíthatunk kisebb veszteségre.

Az autók átlagos haszonkulcsa 20% körül alakult és ezt továbbra is fel akarják tornázni 25-re. A 920 milliós adósság visszafizetése után 2.2 milliárd dollárjuk maradt a bankban.

A cashflow is megszenvedte az első negyedévet, de ígéretük szerint ez már újra pozitív lesz a mostani negyedévben.

A következő pár hónap és év

A jelentésben és az azt követő konferenciahíváson is beszéltek a helyzet további alakulásáról és kérdéseke válaszolva a következő termékekről is.

  • A Model 3 átlagos eladási ára az USA-ban az SR/SR+ megjelenése ellenére 50 ezer dollár körül stabilizálódott. Rengeteg megrendelést kaptak az olcsóbb verziókra, de egyrészt a fapados SR modellt alig rendelik, másrészt újra felpörögtek a drágább verziók eladásai.
  • Az S/X eladások már a negyedév elején javultak és emeltek a termelésen, de természetesen a tegnapi frissítéstől nagyon sokat várnak. A jelenlegi Tesla tulajdonosoknak kedvezmény, hogy ha új S-et vagy X-et vesznek, ingyen megkapják a 20 ezer dolláros Ludicrous upgradet.
  • Megerősítették, hogy év végére 360-400 ezer autót fognak eladni és ebből már most a második negyedévben 90-100 ezret leszállítanak. Kérdésre elmondták, hogy a jelenleg befutó rendelések száma alátámasztja a becslést.
  • A Maxwell felvásárlása a tervek szerint halad és már a tőzsdefelügyeleti engedélyek beszerzésénél tartanak. Május közepére zárulhat le az ügylet és év végén, vagy jövő év elején tartanak majd egy az önvezetéseshez hasonló befektetői napot, ahol megosztják az akkumulátorfejlesztési előrelépéseiket és terveiket. Ez egybevág Musk korábbi tweetjével, miszerint jövőre kapnak újabb nagyobb fejlesztést a Teslák aksijai.
  • A Tesla a jövő hónapban saját biztosítási termékkel fog jelentkezni, mert megelégelték, hogy a piaci szereplők lehúzzák a Teslásokat. (A szolgáltatás nyilván Amerikában indul először…). Mivel nekik pontos adataik vannak az autókról, olyan rendszert terveznek, ahol a vadabbul vezetők többet fizetnek. Ígéretük szerint jelentősen kedvezőbbek lesznek az áraik mint a jelenlegi kínálat. Itt jegyezném meg, hogy az autók által szolgáltatott adatok, illetve a fedélzeti kamerák képei alapján számolt biztosítási díjakkal és káreseti rendezéssel a Tesla komolyan felbolydíthatja a biztosítási piacot. Ez egy teljesen új modell.
  • Az energiatároló rendszerek jelenleg a nevadai cellák 5-10%-át kapják meg, de idén szeretnék felpörgetni a Powerwall kiszállításokat az év második felében pedig indul egy 1 GWh-ás projektjük, amely az Ausztrál aksifarm tízszerese lesz. Az energiatárolókhoz viszonylag könnyen tudnak behozni plusz cellagyártókat (lásd Samsung SDI), mert az autókkal ellentétben itt nem jár minden ilyen változás új homologizációs eljárással.
  • A Solar roof jelenleg a harmadik főverziónál tart – itt a 25 éves garancia miatt húzódott a tesztelés és szerették volna minél egyszerűbbé és olcsóbbá tenni a telepítést is. A gyártás üteme emelkedik a Gigafactory 2-ben.
  • az ütemterv szerint halad a sanghaji GF3 építése is – Elon napi jelentéseket kap és év végére elérhetik a heti 1-2 ezer autós gyártást.
  • A Tesla Semi nagyon jól halad – nap mint nap használják házon belül tényleges szállítási feladatokra a prototípusokat és a gyártás jövő év elején indul. A helyszín kiválasztása még tart. Vagy a GF1, vagy, gyárbővítés után Fremont lesz a helyszín, csakúgy mint az Y esetében.
  • Apropó Y… már megrendelték az összes eszközt és szerszámot a gyártás megkezdéséhez.
  • És végül az új FSD komputer:  kb 2-3 hónap múlva jön az első olyan önvezető funkció amihez a régebbi Nvidia hardver már nem elég. Addig felesleges a Tesla szervizbe rohanni az upgrade-ért.
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.