Míg manapság az elektromos autókat gyártó vállalatok azzal próbálják meghódítani a piacot, hogy a lehető legnagyobb hatótávolságra képes akkumulátort szerelik be a kocsijukba, és mi, egyszerű autórajongók, pedig izgatottan várjuk a nyilvánosság elé tárt infókat, hogy összehasonlíthassuk, melyik új autóval tudunk majd messzebbre furikázni egy töltéssel, addig az orosz Hoversurf nevű cég munkatársai egy egészen másfajta projekten törik a fejüket. Az elektromos közlekedés fogalmát egy kicsit tágabban értelmezve (hiszen miért is kéne leragadni az autózásnál?), megalkották a Scorpion nevet viselő járművüket, ami nem más, mint egy hoverbike, azaz repülő motor. Forrás: Hoversurf Nem, szó sincs tévedésről, bármennyire is röhejesen hangzik, a motor, mely kerekek helyett gyakorlatilag egy nagyméretű drónra lett rászerelve, rajta a pilótával akár 70 km/h-s sebességgel is képes repülni, nélküle pedig a 100 km/h-t is elérheti. A hatótáv egyelőre eléggé limitált, egy töltéssel alig 30 percig lehet repülni, éppen ezért a vállalat egy gyorsan kicserélhető akkucsomagon dolgozik. Ellenben a sebesség és a repülési magasság lenyűgöző, az új rekord szerint a 38,5 métert 5 másodperc alatt éri el, de persze ehhez kell egy vezető is, akinek nincs tériszonya. A gyártó egyébként a mindennapi használat során a repülési magasságot 5 méterre korlátozná le.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Forrás: Hoversurf Mindennapi használat? Olyan is van neki? Igen, lesz, ugyanis Dubaj nemrég jelentette be, hogy szerződést kötött az orosz dróntervező céggel, és megvásárolt néhány darabot a furcsa járműből a rendőrség számára. Így a sportkocsik és az önvezető autók mellé a repülő motor is bekerült a rendőrségi járműflottába, s egy helyi rendőrtiszt elmondása szerint a gyors reagálást igénylő vészhelyzetekben fogják használni. A szerkezet jelenleg még csak tesztelés alatt áll, de ha valóban bevetik, akkor a bűnüldözés fogalma új értelmet nyerhet. Csak legyen kéznél elég pótakkumulátor. A Scorpion a gyenge hatótávja mellett már ránézésre is hagy némi kivetni valót maga után: egy rossz mozdulat, és a pilóta a saját bőrén tapasztalhatja, hogy mennyire éles a propeller. De mivel a biztonság az első, a vállalat orvosolta a problémát rácsos keretek felhelyezésével. Így néz ki a Scorpion a biztonsági rácsokkal, Forrás: Hoversurf A repülő motor egyébként nem az egyetlen elektromos jármű, mely mostanában kitűnt a többi közül szokatlan külsejével. Idén nyáron mutatták be a kétszemélyes elektromos repülőt, aminek a maximum sebessége 80 km/h, és durván 32 kilométert képes egy töltéssel repülni. A nyáron bemutatott elektromos repülő, Forrás: Electrek A Scorpion repülő motor működéséről itt látható videó, a repülőéről pedig itt. Ti elvinnétek őket egy körre? Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!