Elismerték: tényleg átvert mindenkit a Nikola

Kevés annyira nyilvánvaló átverés volt valaha az autóiparban, mint a Nikola, Trevor Milton hidrogén/elektromos kamionos cége. Aki esetleg lemaradt volna történésekről, annak ajánlom korábbi cikkünket, ahol részletesen foglalkoztunk vele, mi minden tűnt kamunak a nagy ígéretekből.

Nemsokkal a Hindenburg Research által kirobbantott botrány után, bele is bukott a balhéba a cég alapító-tulajdonosa, Trevor Milton. Bár azért sokan szeretnénk úgy belebukni valamibe, hogy közben több milliárd dollárnyi vagyonunk marad és a kameráktól, illetve a botránytól távol luxuskörülmények között töltjük mindennapjainkat.

Most azért foglalkozunk újra a témával, mert a vállalat tulajdonképpen hivatalosan is elismerte, hogy a vádak igazak voltak, legalább 9 pontban hazudtak.

Szépen a fű alatt

Nyilván nem meglepő, ha egy cég igyekszik maga mögött tudni egy hatalmas botrányt, de azért kicsit megmosolyogtató, hogy beismerés nem egy sajtóközleményben, hanem egy 111 oldalas tőzsdei jelentés egyik lapjának alján jelent meg. Mint minden amerikai részvénytársaság, a Nikola is negyedévente leadja az u.n. 10-K jelzésű anyagot a tőzsdefelügyeletnek. Itt a Villanyautósok hasábjain be szoktunk számolni a Tesla negyedéves jelentéseiről, ami egy ilyen 10-K-nak a zanzásított, közérthetőbb változata – ezt csak pár nappal később követi a hivatalos, hosszabb formátumú anyag.

A 10-K egyik sajátossága, hogy nem csak az értékesítési és pénzügyi számokat tartalmazza részletesebben, hanem tele van mindenfajta, sokszor rendkívül alacsony valószínűségű kockázati tényező felsorolásával, illetve a cég jelenlegi peres ügyeit is felsorolja.

Hazudtunk reggel, délben…

Mint ebből kiderült, Milton távozása után a Nikola megbízott egy autóipari elemző vállalatot egy belső vizsgálat lefolytatására a Hindenburg Research vádjai okán. Most, a 10-K 14-es fejezetében, a 103. oldal alján pedig 9 pontban elismeri, hogy a cég, vagy vezetője, Milton állításai „részben vagy teljes egészében hamisak voltak” – kapcsos zárójelben a saját kiegészítéseim olvashatók:

  1. 2016 júliusában a cég azt állította, hogy saját földgáz kutakkal rendelkezik, majd augusztusban ezt azzal egészítették ki, hogy ezek  a napaelemes hidrogéngyártás [elektrolízis] kiesése esetén használhatók tartalékként. [A Nikola azt állította, hogy járműveihez saját maga állítja elő a hidrogént.]
  2. 2016 augusztusában azt is állította Milton, illetve a vállalat, hogy elkészültek egy zéró emissziós kamion műszaki terveivel.
  3. 2016 decemberében az alapító Milton azt állította, hogy a Nikola One egy teljesen működőképes jármű.
  4. 2017 októberében egy a cég által közzétett promóciós videó azt a látszatot keltette, hogy a Nikola One saját erejéből halad. [Az a bizonyos dombról legurulós videó.]
  5. 2019 áprilisában Milton azt mondta, hogy a cég főhadiszállásának tetején lévő napelemek 18 megawatt energiát termelnek. [Ezzel támasztotta alá a saját, CO2 mentes hidrogén termelést.]
  6. 2019 decemberében és 2020 júliusában Milton azt állította, hogy a vállalat napi 1000 kg hidrogént állít elő és a költségeket $3/kg alá szorították.
  7. 2020 júniusában és júliusában Milton azt állította, hogy a Nikola az összes fő alkatrészt saját maga, házon belül állítja elő.
  8. 2020 júliusában Milton azt mondta, hogy a cég inverterének szoftvere a legfejlettebb a világon, és más nagy autógyártók is kifejezték szándékukat, hogy szeretnék használni.
  9. 2020 júliusában Milton azt állította, hogy a cég első 5 kamionja hamarosan elkészül a németországi üzemben. [Ez volt az az üzem, ahol az Iveco kamionokat alakították volna át Nikola hajtáslánccal, de a botrány kirobbanásakor még az első pár darab is fékész állapotban volt és csak manuálisan építgették őket, mint a prototípusokat szokás.]
EZT OLVASTAD MÁR?  Együtt fejleszt elektromos hajtásláncot a BMW és a Jaguar Land Rover

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy pár ponton továbbra is tagadja a vállalat a Hindenburg állításait. Így például a felkért szakértők megállapították, hogy a cég munkatársait megfelelő műszaki tudással rendelkező vezetők irányították. Azt is megjegyzik, hogy a cég műszaki fejlesztéseinek állapota megfelel hasonló járműgyártók azon státuszának, amit hasonló fejlettségi fázisban értek el. Azért meg kell vallani ez eléggé egy nesze semmi, fogd meg jól állítás, mert igazából azt mondja, hogy mondjuk amikor a Volvo Trucks egy új teherautót fejleszt akkor az a fejlesztés azonos szakaszában nincsen előrébb mint a Nikola – csak hát itt bibi pont az volt, hogy a Nikola a valóságosnál előrehaladottabbnak láttatta a fejlesztései állapotát. Végül, hasonlóan, azt is megállapították a felkért szakértők, hogy a Nikola mint vállalat fejlettsége megegyezik egy feltörekvő autóipari cég fejlettségével – na igen, megint egy nulla érdemi tartalommal bíró állítás.

Arany ejtőernyő

Ezt a kifejezést arra használják Amerikában, amikor egy vállalat megválik korábbi felsővezetőjétől, de a szakítás fájdalmát dollármilliókkal csillapítják. Szóval kidobják a repülőből egy arany ejtőernyővel.

Trevor Miltonnal is valami hasonló történt, mivel megtarthatott közel 92 millió darab részvényt, ami leváltása pillanatában több mint 3 milliárd dollárt ért (ma ez már „csak” a felét, 1,6 milliárdot éri), és ezek negyedét már tavaly december elseje óta szabadon értékesítheti is. Sőt, a lemondása előtt egy hónappal kapott 20 millió dollár értékű részvénycsomag-bónuszt az eredeti előírásokhoz képest 3 évvel korábban, akár azonnal el is adhatta.

EZT OLVASTAD MÁR?  Ilyen egy Tesla Model X fél millió km után

Mindez elég érdekes annak fényében, hogy nemcsak a cégvezér állásába került a botrány, de a GM is jelentősen visszavágta az eredeti megállapodás tervezetet. Így az amerikai autógyártó már nem tervez 11 százaléknyi részesedést a Nikolában, nem fogja megépíteni a hidrogénautó vállalat pickupját és még az egyezmény megmaradt hidrogén szállítási megállapodás is csak egy nem kötelező erejű szándéknyilatkozat, amit további tárgyalások követnek majd (vagy nem).

Ráadásul az ügy pikantériája, hogy a botrányt követő megannyi per kapcsán a Nikola fizeti Milton ügyvédi költségeit 8,1 millió dollár értékben – de a 10-K szerint nem kizárható, hogy a végleges számla ennél magasabb lesz.

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.