Új jelölést kapnak Európában a töltők és a villanyautók

Beköszöntött a tavasz, egyre többet termelnek a napelemek, nőnek a hatótávok, és mi mindennek nagyon örülünk. Közben majdnem meg is feledkeztünk róla, hogy 19 nap múlva szépen csendben életbe lép egy új Európai Uniós szabályozás amely alapvető változásokat hoz a töltőcsatlakozók és töltőállomások jelölésében. Azt már 2019 október vége óta tudjuk, hogy eljön ez a nap, hiszen a jogszabály azóta rejtegeti a kérdéses passzust, de az EU 2021. március 20-ig adott haladékot a bevezetésre, így a hazai jogszabály 20-as paragrafusa is akkor lép életbe.

Nézzük mi változik és, hogy ennek mi értelme.

Egységes jelölések

A változás minden mostantól forgalomba kerülő új, elektromosan tölthető közúti járműre vonatkozik majd – egészen pontosan a mopedekre, motorkerékpárokra, három és négykerekű motorkerékpárokra, személyautókra, furgonokra, teherjárművekre és buszokra. Szóval nagyjából mindenre aminek kereke van, aszfalton közlekedik és villanymotor hajtja. Talán csak az elektromos biciklik maradtak ki.

Az új jelöléseket fel kell tüntetni a jármű töltőcsatlakozója környékén (kb. ahogy a benzineseknél és a dízeleknél van egy címke az üzemanyag fajtájától a töltőnyíláson belül),  hivatalos kézikönyvében, illetve a töltőkábelek és a töltőállomások csatlakozóin is – mégpedig oszloponként.

Forrás: fuel-identifiers.eu

A séma eléggé egyszerű és alapvetően van egy saját logikája is:

  • Az autó csatlakozóján, az oszlopon és a töltőkábel autóoldali csatlakozóján a jelölés egy fekete hatszög benne egy fehér színű betűvel.
  • Ha a töltőoszlopon nincs kábel, csak konnektor, akkor ott egy fekete keretes fehér hatszögben fekete betűt találunk, és ugyan így jelölik a töltőkábelünk azon végét, mi ebbe a csatlakozóba passzol.

A vásárlónak így csak az a feladata, hogy meggyőződjön róla, autója töltőnyílásán ugyanolyan betű szerepel, mint a töltőoszlopon, vagy töltőcsatlakozón.

Ez az új rendszer

Az alábbi táblázat mutatja, hogy milyen jelölésekkel találkozhatunk az AC töltés kapcsán.

Forrás: fuel-identifiers.eu

A sorozat elméletileg az „A” betűvel kezdődne, ide tartoznak az otthoni és ipari csatlakozók, de valami miatt úgy döntöttek a döntéshozók ezeket grafikai elemmel nem jelölik. Így a „B” betűvel kezdünk, ami az Európában kifutó félben lévő Type 1-es csatlakozót takarja. A „C” betű lesz a leggyakoribb amivel találkozhatunk, mivel ez jelenti a szabványos Type 2 csatlakozót, amit a legtöbb új autón látunk. Szerepel a listán „D” és „E” betű is, amit a korábban főleg Olaszországban és Franciaországban használatos Type 3-A és Type 3-C töltőoszlopok kaptak meg, de ezek mára gyakorlatilag kikoptak a használatból.

Forrás: fuel-identifiers.eu

A DC töltés sem marad ki az új jelölésekből. Az élethosszig tartó tanulás jegyében most megtudtam, hogy a Type 2 CCS Combo csatlakozó hivatalos neve „FF konfiguráció” – mostantól ezt 500 voltig „K” betűvel jelölik, azok a rendszerek pedig amik 920 voltig működnek, az „L” betűt kapták. A CHAdeMO csatlakozók ugyanígy kétféle jelöléssel, „M”, illetve „N” betűvel lesznek ellátva. Szerepel még a listán egy „O” betű is, ami hivatalosan a Type 2a DC töltő oszlopokat jelzi – ez valószínűleg a CCS nélküli Tesla Superchargerek speciális esete.

Hogy néz ki ez a praxisban?

Legyen ennyi elég is az elméletből, nézzük a gyakorlatot.

Ha hihetünk az EU információs anyagának, akkor már rohamléptekkel folynia kell a jelenlegi töltőoszlopok felmatricázásnak. Március 20. után egy tipikus városi AC töltőoszlopon fekete keretes fehér hatszögben fekete „C” betűt látunk majd.

Ha mostantól AC töltőkábelt veszünk, vagy kapunk az autónkhoz, akkor annak csatlakozóján is ezek a jelölések lesznek az oszlop felöli oldalon, míg az autó felöli végén az inverz színeket találjuk, tehát fekete hatszögben fehér betűvel lesz „B”, vagy „C”, attól függően, hogy Type 1 vagy Type 2 csatlakozós a kocsink..

Egy DC villámtöltő esetén a CCS csatlakozó mellett fekete hatszögben fehér „K” betűt látunk majd, míg az Ionity 350 kW-os szörnyein lesz egy „L” jelölés is.

A CHAdeMO csatlakozók mellett pedig leginkább „M” betű lesz, ha csak valaki nem telepít egy 900 voltos rendszert („N” betű), de mivel az utolsó európai CHAdeMO autó a második generációs Leaf, nem valószínű, hogy ennek van gyakorlati jelentősége, mert senki nem fog nem létező autóknak töltőt építeni.

A Tesla régebbi Superchargerein fekete hatszögben fehér „O” betű jelenik majd meg, az újabbakon, ahol van már CCS töltő is, lesz egy „K” is. Ettől persze azok a „K” csatlakozók csak fizikailag kompatibilisek a többi autóval, tölteni csak Teslákat tudunk velük. Ez olyan mintha nem kaptunk volna töltőkártyát a hálózathoz.

Ugyanez az autók oldaláról: egy tipikus európai új villanyautó töltőcsatlakozóján felül egy „C” betűt látunk majd, alatt pedig egy „K”-t – ezzel jelölve, hogy az autón egy Type 2 CCS combo aljzat van.

Ha valakinek DC töltés nélküli villanyautója, vagy hibridje van, akkor persze csak egy „B”, vagy „C” aljzat lesz a kocsin – azaz Type 1 vagy Type 2.

Az Ioniq 5, vagy Porsche Taycan tulajok viszont a „K” helyett vagy mellett „L” betűt is látnak majd az autó 800 voltos rendszere miatt – hogy ez pontosan hogyan lesz megoldva, arról nem szól a fáma. És természetesen a CHAdeMo csatlakozós autókon a kocsi töltőnyílásán lesz „M” betű is – mint említettük az „N” jelű 800 vagy 900 voltos rendszer európai bevezetése nem valószínű – a sima AC töltőjük „B” vagy „C” betűje mellett.

Végül maradtak a Teslák, ahol az autó oldalon „C” és „O”, vagy „C” és „K” szerepek majd, attól függően, hogy régi csatlakozós S/X, vagy újabb CCS-el szerelt autóról van-e szó.

A pokolba vezető út

Feltételezem, hogy az olvasónak is legalább olyan nehéz volt ezt végigkövetnie, mint nekem megírni. Itt a Villanyautósok oldalain sokat szoktunk foglalkozni a témában kevésbé jártasok segítésével, külön cikkeink vannak a kezdőknek, érdeklődőknek. Így abszolút megértjük a törvényhozók azon törekvéseit, hogy az egész töltési mizéria sokkal közérthetőbb legyen. Valljuk be, a legtöbb laikusnak még a kW és a kWh szétválasztása is gondot okoz, hiszen legutóbb talán középiskolában foglalkoztak ezzel – azóta maximum a villanyóra leolvasásakor találkoznak hasonló felirattal.

Szóval „A for effort”, azaz ahogy Amerikában mondják, 5-ös jár az erőfeszítésért. Ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy sikerült egy viszonylag komplikált rendszert abszolút átláthatatlanná tenni – mi a szerkesztőségben órákig chateltünk arról, hogy akkor hogy is van ez most.

Igazából a túlkomplikálás egyik oka, hogy túlzottan átfogó rendszer készült csomó olyan elemmel, ami már abszolút kifelé tart. A Type 1 és a CHAdeMO Európában egy szűk körben használatos (a típusokat tekintve, nem példányszám alapján), ahogy a régi Tesla Supercharger töltő is. Aki ilyen autót vesz, vagy tulajdonol, majd utánanéz. A Type 3 csatlakozó már hazájában sem releváns, attól pedig még nagyon messze vagyunk, hogy olyan autók jöjjenek ki, amik csak és kizárólag (CCS) 800 volton tölthetők. Ráadásul ezek a csatlakozók nem is igazán dughatók be a rossz aljzatba, hogy valami óriási galiba legyen belőle, mint a dízel/benzin tankolás esetében.

Az aljzatok és csatlakozók már eddig is rendelkeztek névvel, ráadásul ezeket már milliók ismerik és használják. Nekik most kvázi újra kell tanulni mindent azért az élményért, hogy egybetűs neve legyen a szabványoknak –  ebből viszont legalább 2, esetleg 3 is ott szerepeljen az autó töltőnyílásán. Ha valaki ezeket eddig nem ismerte, mennyivel lesz egyszerűbb megtanulnia, hogy „C” csatlakozója van, mint, hogy „Type 2”?

Lehetséges, hogy annyi is elég lett volna, ha egységesítik a feliratokat a csatlakozókon és kábeleken, hogy mindenki értse, hogy, ha Type 2 van az autója töltősapkájára írva akkor egy ilyen feliratú „pisztolyt” keressen az oszlopon. A régi rendszerek előbb-utóbb úgyis kikopnak, utána pedig már csak 2 csatlakozóval találkozunk majd. Legyen a nevük „C” és „K” (vagy „L”). Ekkor pedig már senki nem fogja érteni, hogy mi a fenéért az ABC véletlenszerűen kiválasztott betűi jelölik ezeket.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.