Megmutatta 4680-as celláját a Panasonic is
A 2020. szeptemberi Tesla akkunap alkalmával bejelentett új, 4680-as cellákat a Tesla maga fejlesztette, és saját gyártóbázist is tervez hozzá. Ennek ellenére a cég kínosan ügyel rá, hogy minden alkalommal elmondja, hogy ez nem jelenti a hagyományos cellagyártó partnerek leépítését, éppen ellenkezőleg. Ha lehetne, a világ összes akkuját felvásárolnák, legyen az prizmatikus LFP, 18650-es, vagy 2170-es NCA kémia, vagy éppen az új 4680-as formátum.
Készülnek is a prototípusok a beszállítóknál
A Panasonic a Tesla régi, eredeti akkugyártó partnere, a vállalat japán gyárai szállítják a Model S és X 18650-es celláit, a Teslával közösen üzemeltetett Giga Nevada pedig a 2170-es formátumú, hengeres, NCA cellákat állítja elő, amik a Model 3 és Y nagy akkus változataiba kerülnek.
Azt már a tavalyi akkunap után közölte a japán vállalat, hogy szívesen szállítana az új 4680-as cellákból is a Teslának, és megkezdi a formátum fejlesztését. Most a Wall Street Journal arról számolt be, hogy az akkugyártó bemutatta az új nagy formátumú cellája prototípusát, és jövő márciusig megkezdik a próbagyártást. A nagyobb aksik nagyjából 5x akkora kapacitással rendelkeznek, mint a korábban használt cellák, azonban kifejlesztésük nem annyira triviális, hogy mostantól szimplán nagyobb fémhengereket kell gyártani. A méret növekedésével a hagyományos megoldásoknál fokozódik a túlmelegedés veszélye, ezért szükséges a Tesla által fejlesztett tabless dizájn, ahol nem egyetlen ponton (tab), hanem a cella tetejének teljes felületén távozni tudnak az elektronok. A másik faktor a költséghatékonyság és a környezeti terhelés, ahol a fő újítás a szárazelektródás gyártás, amikor a szükséges anyagokat nem egy nedves masszaként viszik fel, hanem száraz porral dolgoznak. Ez sok hatalmas gépsort, és rengeteg energiát spórol meg, hiszen nem kell a nedvességet elpárologtatni, szárítani, ráadásul így a páraként távozó toxikus anyagok begyűjtése és ártalmatlanítása sem okoz problémát.

Természetesen egyik újítást sem a Tesla találta ki először, de úgy néz ki, hogy ügyes felvásárlásokkal, és további saját fejlesztő munkával nekik sikerülhet elsőnek a sorozatgyártás. Ezen újítások, és sok egyéb fejlesztés segítségével az új cellák várhatóan fele annyiba kerülnek majd, mint a jelenlegiek. Hogy a Panasonic licenszeli-e bármelyik technológiát a Teslától, vagy saját, alternatív fejlesztésekkel jutott el ugyanarra az eredményre, arról egyelőre nem számolt be egyik fél sem.