Főoldal » elektromos autó » Tesla után Polestarból is bevásárolt a Hertz

Tesla után Polestarból is bevásárolt a Hertz

Globális együttműködést jelentett be a világ egyik legnagyobb autókölcsönzőjeként működő Hertz, és a kínai Geely csoporthoz tartozó elektromosautó-gyártó vállalat, a Polestar, amelynek keretein belül a következő öt évben összesen 65.000 tisztán elektromos meghajtású gépkocsit vásárol az előbbi az utóbbitól.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mekkora összegű vásárlás, merthogy a szerződés nem konkrét modellekre és típusokra szól – jelenleg egyedül a Polestar 2 szedánt kínálja a svéd-kínai márka, de az elkövetkezendő években megjelenik a Polestar 3, Polestar 4, és Polestar 5 is, amelyek szintén részét képezhetik a rendelésnek. Az biztos, hogy elsőként a már elérhető Polestar 2 érkezik a Hertz flottájába, Európában már most tavasszal megjelennek az első példányok, Észak-Amerikában és Ausztráliában pedig 2022 végétől lehet kölcsönözni a modellt. A Hertz hozzáteszi, hogy a Polestar járműveket a ridesharing szolgáltatás sofőrjei számára is elérhetővé teszi, de arról egyelőre nincs információ, hogy pontosan hány autót raknak félre az Ubernek.

A Hertz tavaly októberben jelentette be flottájának nagyszabású elektromosítását azzal a céllal, hogy Észak-Amerika legnagyobb, és a világ egyik legnagyobb villanyautókból álló flottát kínálhassa ügyfeleinek. Első lépésként 100.000 elektromos autót rendelt a Teslától.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.