34%-kal nőttek az európai villanyautó eladások – itt a 21 legnépszerűbb modell
Így az év közepe felé megszaporodnak a statisztikák, ami nem is meglepő, hiszen 6 hónap adataiból már lehet értelmes következtetéseket levonni. Nemrég egy márka saját készítésű statisztikáit adtuk közre, ami jó kis vitát generált a kommentekben. A mostani számok az egyik legismertebb villanyautós statisztikai oldal, az ev-sales.blogspot.com adatain alapszanak – ez egy független projekt, nem egy márka vagy autóipari egyesülés PR csatornája.

Nézzük, mit mutatnak az első féléves európai számok.
Offenzíva

Talán az első legszembeötlőbb változás 2018-hoz képest, hogy immár a konnektoros eladások 66%-át a tisztán villanyos meghajtású autók adták, míg a fennmaradó rész valamennyire villanyosított belsőégésű motoros autókat, hibridieket takar.
A majd negyedmillió eladott autó 34% növekedést jelent 2018 első fél évéhez képest, miközben az európai autó eladások összességében 3%-kal csökkentek. Látszik egyfajta koncentráció is, hiszen a mostani lista első 20 helyezettje 205 ezer autót tett ki, ami az összes eladás 83%-a. A tavalyi top 20 a 78%-a volt a teljes listának.
Villanyosok

Ha csak a tisztán villanyos autókat nézzük, sok új belépőt találunk, amelyek ellopták a showt, de legalább ennyire érdekes, hogy sem a vonzóbb, nagyobb hatótávú modellek, sem a bejelentett „hamarosan érkező” autók nem feltétlenül jelentettek csökkenést a régebbi típusoknál – igaz sok esetben ezeknél is frissítés történt és nagyobb aksikat kaptak.
A 38 ezer darabbal első helyezett Tesla Model 3 kiszállításai Valentin napon kezdődtek Európában, így nem beszélhetünk teljes 6 hónapról. Igaz, a vásárlók között sok előrendelés is volt az elmúlt 2-3 évből, de valószínű az is, ezek nagy része ki is futott már, hiszen a cég nagyon hamar, január 2-án elérhetővé tette mindenkinek az azonnali rendelést (nem csak azoknak akik évek óta sorban álltak) és májusban megkezdődött a kisebb hatótávú SR+ modell kiszállítása is Európában. Az ev-sales.blogspot számaihoz nagyon közeli teslamotorsclub.com gyűjtése alapján egyébként mind az első, mind a második negyedévben 19-20 ezer érkezett a típusból. (Az Ev-sales és a Teslamotorsclub adatai közötti kis eltérés a gyűjtésben monitorozott országok listájából adódik)

Érdekes, hogy a második helyezett Zoe 24 ezres darabszáma 42%-os növekedés az előző évhez képest. A konvencionális logika ezt nem várta volna, hiszen hamarosan érkezik az új modell még nagyobb aksival és végre DC villámtöltéssel, ráadásul megjött a Model 3 a piacra. Ne felejtsük el azonban, hogy a Zoe a Teslánál egy lényegesen kisebb és olcsóbb autó, tehát a két modell vásárlói köre nem feltétlenül ugyanaz.
A harmadik helyezett BMW i3 jó szereplése szintén meglepő lehet az olvasónak, hiszen szintén, a Model 3 piacra lépése ellenére növekedett az eladás 45%-kal, miközben ráadásul Amerikában rendkívül nehezen fogy a kocsi. Az európai 16 ezerhez képest, az InsideEVs adatai alapján csak 2 ezer fogyott a tengerentúlon belőle. Valószínű, hogy az új megnövelt méretű akkumulátor, az Európának kedves méret és a márka hazai hívei is kellettek a jó eredményhez. (No meg egy német adózási változás, de erről majd még lejjebb beszélünk)
A Nissan Leaf 9%-os esése nem csak önmagában véve rossz eredmény, de mindez egy 34%-kal bővülő piacon történt. Ha egy pillanatra ismét kitekintünk, azt látjuk, hogy Amerikában még az európia 16 ezernél is kevesebb, alig 6 ezer darab ment el az autóból. A Nissan hazájából, Japánból csak május végi adataink vannak, de ezek sem túl jók, hiszen az első 5 hónapban 30%-kal csökkentek az eladások a modellből.
Az e-Golf majd 30%-os bővülése számomra leginkább azért döbbenetes, mert a VW saját háza táján érkező ID3 minden létező szempontból jobb autó lesz – teljesen villanyosnak épül egy szuper új platformon, nagy hatótávval, villámgyors töltéssel és vonzó formával érkezik az autó kevesebb mint egy éven belül. A magyarázat a német cégautó adó és költségek változásában keresendő, hiszen egy nemrég véghezvitt módosítás miatt most már lényegesen kedvezőbb az alkalmazottaknak villanyos cégautót vásárolni. Így már nem csoda, hogy a német villanyautós piac 42%-kal nőtt egy év alatt.
A Kona és a Niro is tisztességesen debütáltak a piacon, de kérdés mennyi lett volna az eladások száma ha nincs a jól ismert aksi hiány a koreaiaknál.
Az I-Pace és az e-tron közvetlen vetélytársak árban és méretben. A Jaguár modellje már egy éve a piacon van, de onnan is akkumulátor hiányról hallani. Az Audinál szintén tudjuk, hogy nem elégedettek a cellák elérhetőségével, ugyanakkor, ahogy a Model 3 esetén, itt is meg kell említeni, hogy ebben az adatban még sok előrendelés, régóta váró Audi rajongó vásárlása van.
A Smart és az Ioniq stagnálása nem túl jó jel a gyártóik számára, hiszen az európai piac közben a harmadával bővült. A Smart fortwo most már egyébként a Mol Limo kínálatában is elérhető – én a napokban próbáltam és vicces kis gokart volt. Az Ioniq pedig a mai napig az egyik leghatékonyabb villanyautó és ráadásul egész tisztességes DC töltés is jár mellé. Azonban valószínűleg az akkumulátor mérete / hatótáv már egyik modell esetében sem túl meggyőző a 2019-es piacon.
Végül tegyünk említést a két nagyobb Tesláról is. Az év elején tapasztalható visszaesés mind a két modell esetében megfordult de az egyenleg 6 hónap távlatában még így is mínusz 45% körüli. Jó hír lehet a márka híveinek, hogy míg az első negyedévben mindössze 1500 S és kb. ugyanennyi X fogyott Európában, a második negyedévben ezek a számok 2500-ra és 2000-re javultak – és mindez még a „Raven” frissítés partraszállása előtt. Ezzel együtt, a Model S valószínűleg nem fog már visszatérni a negyedévente 4000 darab körüli eladásokhoz és az X sem biztos hogy megint 3000-3500 darabban kel el háromhavonta. Bár méretkategóriájukban egyik autónak sincsen még közvetlen villanyos versenytársa, az Európában népszerűbb ezeknél kisebb villanyautók és a megszűnő legolcsóbb belépő szintű variánsok miatt a gyártó inkább a piac felsőbb szegmensére koncentrál.
Hibridek
Kövezzenek meg, de a hibridekről kevesebbet fogunk beszélni. Ezek az autók egy átmeneti technológiát jelentenek, jelentettek és ezt ma már a legtöbb autógyár – talán már a Toyota is – így látja. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a vonzó, nagyobb hatótávú és elérhető árú tisztán villanyosok megjelenésével, a tavalyi 11 helyett már csak 7 modell fért be az európai Top 20-ba és az elektromos eladásoknak mindössze a harmada tartalmazott belsőégésű motort is.
