Ma, a New York-i Autószalon sajtónapján a Genesis bemutatta vadonatúj elektromos koncepcióját, amely a márkára jellemző dizájn DNS-ét ötvözi egy új keletű, minden eddiginél letisztultabb és visszafogottabb stílussal. Az úgynevezett Genesis X Speedium Coupe a tavalyi évben bemutatott Genesis X tanulmányra épül, de a tervezők szabad kezet kaptak a dizájn átalakítására, hogy bemutassák, milyen ötletekkel várják a cég villanyautóinak következő generációját. A legfeltűnőbb különbség a Concept X-hez képest a hűtőrács hiánya, amelyet a jármű orrán körbefutó, és V-alakban megtört LED lámpacsík váltott fel. Ez arra utalhat, hogy a jövőben a Genesis elektromos autói megpróbálnak szakítani a belsőégésű motoros múlttal a megjelenésükön. Az autó egy koreai versenypályáról kapta a nevét, amivel a Genesis azt üzeni, hogy továbbra is elkötelezett az érzelmekkel teli vezetés mellett, még a kínálatának elektromosítása közben is. Arról nem esett szó, hogy milyen technológia mozgatja a Genesis X Speedium Coupe sportkupét, de ebben a formában egyébként sem tervezik sorozatgyártásba vinni az modellt. Érkeznek azonban más modellek, 2022-ben három is, 2025-től pedig minden új Genesis villanyos lesz. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by1zenBvbnpvcmktMS0yMDI1LTAzLTAxLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZWxla3Ryb21vcy1hdXRvLXN6cG9uem9yaS0xLTIwMjUtMDMtMDEuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!