Főoldal » elektromos autó » Tíz Tesla Model Y égett egy helyen

Tíz Tesla Model Y égett egy helyen

Tíz Tesla Model Y égett totálkárosra és öt további Tesla rongálódott meg egy tűzben Németországban a hét elején. A frankfurti parkolóban történt eset mögött gyújtogatás állhat, névtelen levélben fejezték ki a valószínűsíthető elkövetők az amerikai autógyártó iránti ellenszenvüket.

Kedden hajnali 3 után futott be a hívás a frankfurti tűzoltóságra, akik fél órára még egy közeli vasútvonalat is lezártak. A tüzet 4:30-ra már el is oltották, de az akkumulátorok esetleges újragyulladása miatt további megfigyelés alatt tartották a helyszínt.

Később „Teslas flambé” címmel megjelent egy névtelen levél az interneten, amelyben egy csoport felelősséget vállalt a tűzesetért, indokként pedig azt jelölték meg, hogy a Tesla a csoport egyik „legkiemelkedőbb ellensége”. A feltételezett elkövetők levelükben azt írták, hogy miközben a müncheni IAA Mobility Autószalonon a vállalatok a fényes autóikat mutogatták és légkondicionált konferencián gratulálhattak egymásnak a gazdasági sikereikhez, mások Portugáliában és Mauiban tűzesetek, Szlovéniában és Ausztriában pedig árvizek miatt veszítették el egzisztenciájukat.

A csoport egy másik levelet is közzétett ugyanazon a platformon, amelyben Berlinben 51 Porsche gumiabroncsának kiszúrását vállalták magukra. A rendőrség becslése szerint a tűz félmillió eurós kárt okozott.

Címlapkép: Hessenschau / YouTube

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.