Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
A hagyományos és a tisztán elektromos autók közötti határokat mossa el a plug-in hibridek új kategóriája, amely 200 kilométer fölé növeli az elektromos hatótávot. A Geely most Európába is elhozza első ilyen autóját. Új szegmens Valószínűleg vannak páran az autóvásárlók között, akik már egy ideje kacérkodnak a villanyautókkal, de még mindig nem készek teljesen elszakadni a belső égésű motor, pontosabban a benzinkúthálózatok kiépítettsége adta rugalmasságtól. Ők lehetnek a Volvo XC70 célközönsége. Volvo XC70 A plug-in hibridek zöme nagyjából 50 kilométer elektromos hatótávval rendelkezik, de már Európában is kínál pár autógyártó olyan modellt, amely 100 kilométer környékére, vagy kevéssel fölé viszi a villanyautós üzemmódot. Egyre gyakoribb az is, hogy már a fűtéshez sem kell feltétlenül járatni a hagyományos motort. A kínai Geely konszern viszont úgy gondolja, hogy van még feljebb, létezik még egy piaci rés a hibridek és a villanyautók között, ez pedig az extra-nagy, 200 kilométer feletti PHEV kategória. A konszern májusban jelentette be, hogy Kínában a Volvo egyik legendás korábbi modelljét az XC70-et feltámasztva elindul ebben a kategóriában. A gyártó most azt is elárulta, hogy Európában is bemutatják ezt a modellt. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, illetve, hogy a szerényebb hatótávú verzió is megérkezik-e hozzánk, azt még nem közölte a cég, ezt később hozzák csak nyilvánosságra. A Geely egyébként már forgalmazza ezt a technológiát az európai piacon is a Lynk&Co 08 formájában, ám ez egy még csak kevéssé ismert és mindössze pár piacon elérhető terméke, így az eladások egyelőre 122 darabnál álltak július végén a Dataforce adatai alapján – írja az Automotive News Europe. Volvo XC70 – nagy hatótávú PHEV érkezik PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!