Több mint 120 km/h-s sebességgel csapódott a gumifalba egy sofőr a Xiaomi SU7 Ultra típusú elektromos autójával egy kínai versenypályán. Ez az első dokumentált balesete a teljesítménycentrikus, 1526 lóerős sportszedánnak, melynek vásárlói átadásai csupán bő egy hete kezdődtek meg. Forrás: Weibo/CarNewsChina A balesetet egy másik autó fedélzeti kamerája felvette, így látható, hogy a Xiaomi egy kanyarból kiérkezve felgyorsít, ám a következő kanyar előtt későn kezd el fékezni, így kisodródik a gumiabroncsokból épített falba. A sofőr nem sérült meg, de az autó eleje súlyosan roncsolódott. A carnewschina.com hírportál megjegyzi, hogy az alap SU7-tel korábban is fordultak elő ütközések a versenypályán, de azt az autót nem is oda tervezték – a gyenge pont a fék, ami a megterhelő igénybevételtől egyes esetekben szétégett, és ez okozta a balesetet. Forrás: Weibo/CarNewsChina Az alapmodellel ellentétben azonban az Ultra változat már nem csupán utcai használatra készült, hanem a versenypálya aszfaltján is megállja a helyét – feltéve, hogy a pilóta is felkészült arra, ami rá vár az 1770 Nm nyomatékú, 1,98 másodperc alatt gyorsuló autóban. Európában is bemutatták a több mint 1500 lóerős Xiaomit A Xiaomi vezetősége korábban többször is hangsúlyozta, hogy versenypályázás előtt érdemes hivatalos tréningen részt venni, például a Xiaomi saját Xiaomi Auto Elite Driving Training programján, ahol a tulajdonosok ellenőrzött körülmények között tapasztalhatják ki, mire képes autójuk. Piacon a Xiaomi új villanyautója, ezrek ugrottak rá rögtön A hírportál értesülései szerint egyébként a Xiaomi SU7 Ultra teljesítménye és végsebessége 900 lóerőre és 140 km/h-ra van korlátozva, amikor kigurul a gyárból. Ezt a limitet akkor oldja fel az autó, amikor a tulajdonosa 300 kilométert vezetett vele – a Xiaomi így próbálja elkerülni, hogy tapasztalatlan sofőrök rögtön a csúcsra pörgessék a bivalyerős bestiát, veszélyeztetve saját és mások életét. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!