Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
December elején jelentette be a kormány, hogy 100 milliárd forintos keretösszegű pályázatot ír ki otthoni energiatárolók beszerzésére, amely 40 ezer háztartásnak jelenthet fejenként 2,5 milliós támogatást. Most megtörtént a kiírás, bejelentették a részleteket. Kiírták A kormány mai bejelentése szerint kiírták az otthoni energiatárolók beszerzését támogató pályázatot, amely a háztartások önellátását hivatott segíteni és csökkenti az energiahálózat terheltségét. Február 2-től lehet pályázni, a nyerteseket március közepén kezdik értesíteni. A 100 milliárd forintos keretösszeg 2027 végéig nagyjából 40 ezer háztartást juttathat saját energiatárolóhoz és vissza nem térítendő támogatásról van szó – derült ki a bejelentésből. A pályázó háztartások azt vállalják, hogy legalább 10 kWh kapacitású akkumulátoros energiatárolót helyeznek üzembe, amely új, vagy meglévő napelemes (HMKE) rendszerükhöz kapcsolódik. Az igényelhető támogatás összege legfeljebb 2,5 millió forint pályázatonként. Mivel valószínűleg túljelentkezés lesz a támogatásra, ezért az elbírálás során előnyt élveznek majd azok, akik: már kiestek a szaldós elszámolásból 2030-ig kiesnek a szaldós elszámolásból, vagy 5000 fő alatti lélekszámú településen élnek. Piaci információk szerint nagyjából 70 ezer napelemes háztartás tartozhat az első két csoportba, de mivel nem biztos, hogy mindegyikük pályázni is fog, így mindenki előtt nyitva áll a lehetőség a pályázatra, ideértve azokat is, akik csak most fognak HMKE rendszert telepíteni. A pályázat hivatalos oldala és dokumentációja az előbbi linkeken érhetőek el, de szerkesztőségünk igyekszik segíteni ennek értelmezésében és a fő kérdések megválaszolásában, ezért hamarosan külön anyaggal jelentkezünk a témában, amelynek linkjét ide helyezzük majd el: Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!