Nyolc, kiemelten nagy forgalmú ALDI-áruház parkolójában bővíti három töltőoszlopra az eddigi kettőről töltőállomását az E.ON Drive Infrastructure (EDRI). A nyolc helyszín közül hat ALDI áruházhoz 400 kW teljesítményű töltőoszlopot telepítenek, ezek a Kecskemét, Izsáki utcai Szombathely, Szent Gellért utcai, Siófok, Attila utcai Fót, Fehérkő utcai Székesfehérvár, Szent Flórián körúti, valamint a Zalaegerszeg, Balatoni úti ALDI üzletek. Kettő helyszínen, Érden, a Sulák utcai, valamint a debreceni Ozmán utcai ALDI áruházaknál 300 kW-os töltőoszloppal bővülnek a töltőállomások. Az új töltőoszlopok, az eddigiekhez hasonlóan, két CCS karral rendelkeznek, így a bővített töltőállomásokon egy időben akár 6 villanyautó is tölthető lesz. A fejlesztésnél kifejezetten azokat a helyszíneket választották, ahol az EDRI adatai alapján a HPC-töltők iránti igény az országos átlagnál jóval magasabb. A töltők az applikáció mellett a helyszínen bankkártyával vagy QR-kód leolvasással is indíthatók, és a közeljövőben ezen a nyolc helyszínen, az új töltőberendezéseken is elérhetővé válik a Plug&Charge funkció, amely még tovább egyszerűsíti a töltés indítását. 400 kW-os oszlopokkal erősítenek az E.ON magyar töltőállomásain Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!