Hazavágja a legújabb Tesla frissítés az európai villámtöltést

Kezdjük mindjárt a végén: bár egyelőre nem tudjuk pontosan hány európai autót érint a probléma, az szinte biztos, hogy csak a bátrabb tulajdonosok kerültek bajba. A cég széles körben elérhető szoftver verziója problémamentes, de a kockább lelkületű, kalandvágyó Teslások feliratkozhatnak az új változatok korai kiadására is.

Ez többnyire azzal jár, hogy a legújabb fejlesztéseket már mindenki előtt kipróbálhatják, de van benne némi rizikó is. Most egy ilyenbe futottunk bele.

2021.4.3- ezt ne töltsd le!

A Tesla folyamatos szoftverfrissítési rendszerének része, hogy az elkészült, letesztelt kiadásokat nem egyszerre küldik ki a közel másfél milliós flottának, hanem fokozatosan pár nap, vagy hetek alatt frissítik le az autókat. Ez nem a véletlen, vagy valami költséghatékonyság műve, hanem tudatos elővigyázatosság. Bár sok mindent le lehet tesztelni a laborban, van amit képtelenség a főhadiszálláson reprodukálni. Ezért az új verziókat először csak, több  hullámban, pár ezer autós kapja meg és ha minden simán ment, akkor lesz elérhető mindenki másnak is.

Hogy ki az, aki az első pár szerencsés (?) között kapja meg a legújabb kiadást, azt sem pénzérme feldobásával döntik el, hanem a tulajdonosok maguk tudják beállítani az autók menürendszerében, ha szeretnének bekerülni az első pár körbe. Ebben persze benne van az is, hogy néha egy-egy komolyabb hiba következményeit is ők szenvedik el.

A hétvégén debütált legújabb, 2021.4.3 jelzésű kiadással pont ez történt. Internetes jelentések szerint több európai tulajdonos tapasztalta, hogy az új verzió telepítése után nem működött a DC töltés a harmadik fél által üzemeltetett villámtöltőkön. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Tesla Superchargereken gond nélkül működik a nagy teljesítményű töltés, de ami nem a cég saját hálózatának része, ott bizony éhes marad az autó.

A probléma létét TeslaMaster is megerősítette nekünk, nála is jelentkezett a hiba, nem működött a villámtöltés.

Kézfogás

Egyes feltételezések szerint és az eddigi tapasztalatok alapján a CCS handsake, azaz az autó és az oszlop összehangolása környékén lehet a probléma. Ez az angolul kézfogásnak nevezett protokoll a szabvány része, és azt hivatott szavatolni, hogy bármely autógyártó kocsija és bármely üzemeltető töltőoszlopa kompatibilis legyen egymással. Többek között ez biztosítja, hogy az oszlop tudja az akkumulátor töltöttségi szintjét, az akkucsomag feszültségét, az autó pedig hogy milyen áramerősséggel terhelheti a töltőt.

Forrás: TeslaMaster

Ha azt mondjuk szabvány, mindenki arra gondol ez pofonegyszerű, le vannak fektetve a paraméterek, mindenki ezt használja, nem lehet vele hiba. A valóságban azonban szinte minden új modell átesik ezeken a gyermekbetegségeken, így emlékszünk rá, hogy hasonlókról olvastunk a PSA csoport új autóinak premierje körül is. És ez nem is feltétlenül csak az új modellek sajátossága, hiszen valószínűleg nincs olyan villanyautós akinél soha sem fordult még elő, hogy elsőre nem indult meg, vagy töltés közben nem állt le a DC oszlop.

Ez nem is meglepő, hiszen ez egy remek példa arra, mit nem lehet laborban tökélyre tesztelni. Ahány villámtöltő gyártó és típus, annyi külön eszköz és ezeket hajtó szoftververzió – és ezt a számot nyugodtan be lehet szorozni megannyi autógyár minden modelljével és szoftver verziójával, hogy megkapjuk a lehetséges kombinációk számát.

Úton a javítás

Az ilyen méretékű hiba azonban szerencsére eléggé ritka a Tesla szoftverfrissítései között, és a felhasználók többségét most sem érinti – pont ez a fokozatos kiadás lényege. A Teslascope nevű weboldal szerint 1232 autón fut jelenleg a hibás kiadás – ráadásul ezek globális számok, a probléma pedig csak Európában jelentkezik. A szintén ismert Teslafi weboldal 965 európai Model 3-at mutat a 2021.4.3-as szoftverrel. (Ezek az oldalak csak azokat az autókat listázzák amik tulajdonosai regisztráltak náluk, ami nagyon kis arány, a Teslascopenál például az összes Tesla 0,5%-a. Ugyanakkor az is valószínű, hogy a korai szoftverkiadásokra jelentkező autósok száma durván felülreprezentált az ilyen jellegű technikai oldalakon – mi másért regisztrálna valaki.)

Egyébként többen beszámoltak róla, hogy egyes töltőkkel, vagy bizonyos időpontokban szerencséjük volt, de aki letöltötte már a 4.3-at, az inkább tervezzen úgy, hogy AC töltő vagy Supercharger legyen az útvonal mentén.

A cég egyébként már dolgozik a 2021.4.5-ös kiadáson, amit a jelenlegi adatok szerint már ki is küldtek pár autóra.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.