Mi a közös a 2017-es budapesti vizes világbajnokságban, a berlini Willy Brandt Nemzetközi Repülőtérben és a finnországi Olkiluoto atomerőműben? A választ a büdzsé alakulásában érdemes keresni: a vizes vb költségeit eredetileg 24,5 milliárd forintra becsülték, végül 130 milliárdba került, a berlini repülőtér három milliárd euróról menet közben kilenc milliárd euróra drágult, a finn atomerőmű pedig három milliárd helyett végül 11 milliárd euróból készült el. A jelenség annyira gyakori, hogy a közvélemény mostanra már teljesen hozzászokott, és az emberek fel sem kapják a fejüket, ha arról hallanak, hogy egy beruházás a valóságban jóval többe került, mint ahogyan azt a tervezéskor elképzelték. Bent Flyvbjerg, dán gazdaságföldrajz professzor a 90-es évek óta gyűjtögette a fentiekhez hasonló megaprojekteket, amelyekből egy adatbázist épített, majd végül egy könyvben tette közzé megfigyeléseit, amely idén februárban jelent meg „How Big Things Get Done” (Hogyan készülnek a nagy dolgok) címmel. A professzor listáján nem kevesebb, mint 136 ország 16 ezer megaprojektje szerepel, ennek a hatalmas mennyiségű adatnak az esszenciáját tartalmazza az alábbi táblázat. A listán 25 különböző kategória kapott helyet. Az első számoszlop mutatja, hogy az adott kategórián belül átlagosan hány százalékkal lépték túl az eredetileg tervezett büdzsét, a második számoszlop a „notórius” projektek arányát mutatja, vagyis azt, hogy mennyire jellemző az 50 százalékot meghaladó mértékű költségtúllépés, a harmadik számoszlopban pedig azt láthatjuk, hogy ez utóbbiaknál átlagosan mekkora mértéket szokott elérni a túlköltekezés. Flyvbjerg professzor gyűjtése szerint az alultervezett költségvetések koronázatlan királyai a nukleárishulladék-lerakók, amelyek építése átlagosan 238%-kal szokott többe kerülni annál, mint amire eredetileg számítottak a döntéshozók. Az esetek közel felében (48%) jellemző az 50%-ot meghaladó költségtúllépés, és a notórius projektek átlagosan több, mint ötször drágábbak a tervezettnél (+427%) – vagyis ha valami félremegy, akkor az általában nagyon félre szokott menni. A lista második helyén az olimpiarendezés áll (+157 százalékos átlaggal), a harmadik helyen pedig az atomerőművek építése, amelyek menet közben átlagosan 120 százalékkal szoktak drágulni, és az esetek 55 százalékára jellemző, hogy a költségek nagyon megszaladnak. A lista legalján olyan beruházások találhatóak, mint a szélerőművek, a távvezetékek és a naperőművek építése – ez utóbbira például alig-alig jellemző, hogy ne férjen bele a tervezett büdzsébe. Tekintve, hogy Pakson atomerőművet, Bátaapátiban pedig nukleárishulladék-lerakót építünk, és 2024-ben még egy olimpiát is szerettünk volna rendezni, Magyarországnak kis híján összejött a „mesterhármas”. „Minden nagy projekt esetében számok tömkelege keletkezik a különböző szakaszokban a különböző felek részéről. A megfelelő számok megtalálása – amelyek érvényesek és megbízhatóak – szakértelmet és erőfeszítést igényel” – írja Flyvbjerg professzor a könyvében. „Az a tendencia, hogy a különböző felek a számokat a maguk érdekei szerint »hajlítgatják«, általában nem korrupció, hanem emberi természet” – teszi hozzá. Az adatbázis a megaprojektek idő- és költségtúllépéseinek olyan mértékét tárta fel, amely megdöbbentette a szakembereket. „A legtöbb nagy projektet nem pusztán az ígéretek be nem tartásának kockázata fenyegeti. Nem is csak az a veszély fenyegeti őket, hogy komolyan elromlanak. A katasztrofális elrontás veszélye fenyegeti őket” – állítja a professzor. Flyvbjerg két gyakori hibát azonosít a nagyszabású projektek fejlesztése során: a nem megfelelő tervezést és az elhúzódó kivitelezést. Szerinte a vezetők és a politikusok hajlamosak a cselekvést előnyben részesíteni, és a tervezést gyakran bosszúságként kezelik, amelyet el kell viselni, mielőtt a valódi munka elkezdődik. A szoros befejezési határidők előírása végül költség- és időtöbbletet eredményezhet, mivel a legegyszerűbb módja a szorosabb ütemterv kialakításának a tervezési folyamat lerövidítése. Az elsietett tervezés olyan problémákat eredményezhet, amelyek később jelentkeznek, és késedelmeket generálnak, amelyek növelik a költségeket. A politikusok az építkezéseket szeretik, amelyeket könnyebben el lehet adni a nagyközönségnek, mint egy alapos, szakmailag korrekt tervezési folyamatot. A számlát persze majd nem ők állják, hanem az adófizetők. Kép: Reuters. Az éremnek azonban csak az egyik oldalát jelenti az a kérdés, hogy az atomerőmű-építések mennyire drágulnak saját magukhoz képest. Legalább ilyen fontos az a kérdés is, hogy más beruházásokhoz képest hogyan alakulnak a költségek – ideértve a korábbi atomerőműves projekteket is. Franciaországban az 1980-as években több tucat atomreaktort építettek a Messmer-terv keretében, a programra azóta is világszerte olyan példaként szoktak hivatkozni, amely azt mutatja, hogy lehetséges olcsón nagyszámú atomerőművet építeni. A valóság azonban nem ennyire rózsás. Egy 2010-ben megjelent tanulmány (Arnulf Grübler: The costs of the French nuclear scale-up: A case of negative learning by doing) azt próbálta megbecsülni, hogy a francia atomreaktorok építési költsége miként alakult az idők során. Az eredmény: egyre drágábbak lettek. Az ábrán az elkészült reaktorok becsült fajlagos költsége látható, 1000 frank/kW-ban kifejezve – 1998-as reálértéken. Arnulf Grübler: The costs of the French nuclear scale-up: A case of negative learning by doing „Régi mondás a technológiai előrejelzések világában, hogy »az előzetes költségbecslések mindig tévesek«” – írja Grübler a tanulmányában, összhangban Flyvbjerg professzor fentebbi megállapításával. „A nukleáris ipar is hozzájárult ehhez a következtetéshez… A kritikusok többször is hangsúlyozták az aggodalmaikat azzal a visszaélésszerű stratégiával szemben, amely rendkívül alacsonynak láttatja egy-egy beruházás várható költségeit, hogy ezzel igazolja megvalósítását, amivel végül a döntéshozókat, jellemzően a közművek vezetőit, egy folyamatosan dráguló projekt csapdájába csalja.” Grübler úgy véli, hogy bár az atomreaktorok számának franciaországi bővítése technikai szempontból sikertörténetnek tekinthető, gazdasági szemszögből nézve azonban aggasztónak tartja a költségek eszkalációját. Ez utóbbi okát a beruházások komplexitásában, és a standardizálás szűkre szabott lehetőségeiben látja. Az atomerőművek építésének drágulásával párhuzamosan ugyanakkor a nap- és a szélerőművek, illetve az energiatárolók látványosan olcsóbbak lettek, ami azt eredményezte, hogy ma már sokszor a megújuló energia a leginkább versenyképes energiatermelési mód. Forrás: ourworldindata.org Hogy ez miért történt így, azt Ramez Naam, az energetikai témákban aktív író-előadó a következőkkel magyarázza: 1. A short thread on a fundamental trend in economics of physical stuff that's highly relevant to the conversation about nuclear & renewables: A. Manufacturing things gets cheaper with scale. B. Constructing things in the field gets more expensive with time. — Ramez Naam (@ramez) February 1, 2023 A standardizált termékek gyártása Wright törvényének engedelmeskedve egyre olcsóbbá válik, ahogyan növekszik az előállított mennyiség – ezzel a témával korábban egy külön cikkünkben foglalkoztunk. A jelenség jól megfigyelhető az elektronikai termékektől kezdve a napelemeken át az autókig és az akkumulátorcellákig. Az építési beruházások költségei viszont ezzel teljesen ellentétes képet mutatnak: ahelyett, hogy csökkennének, inkább emelkednek az idő előrehaladtával. Erről a témáról Brian Potter építészmérnök írt egy elemzést, amelyben arra a kérdésre kereste a választ, hogy az Egyesült Államokban hosszabb időtávon hogyan alakultak az építkezések költségei. Potternek sikerült egészen az 1870-es évekig visszanyúló építőipari árindexeket találnia, és ezeket összevetette az inflációval, a végeredményt pedig az alábbi táblázatban foglalta össze. Ebben azt láthatjuk, hogy egy-egy évtizedben hány százalékpont eltérés volt tapasztalható az építőipari árindexek és az infláció között: amennyiben a szám pozitív (ezt kék szín jelöli), az építkezések az inflációt meghaladó ütemben drágultak, amennyiben a szám negatív (piros színű), reálértéken olcsóbbá váltak a kivitelezési munkák. Az adatok elég egyértelműen azt mutatják, hogy az elmúlt 150 évben drágábbá váltak az építkezések. Kép: Brian Potter – Does construction ever get cheaper? Potter ezután arra kereste a választ, hogy milyen okra vezethető vissza ez a jelenség. Ennek érdekében az építőipari beruházások két fő költségkomponensének, az építőanyagok és a munkaerő költségének alakulását is megvizsgálta. Az építőanyagok esetében azt találta, hogy azok ára megközelítőleg az inflációval összhangban változott, némileg talán még el is maradt attól. Öt különböző építőanyag árindexe szerepel a táblázatban. Kép: Brian Potter – Does construction ever get cheaper? Az építőipari munkabérek viszont az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedtek. Az infláció (CPI) mértéke 1947 és 2020 között körülbelül 1000 százalék volt, miközben az építőipari bérek (Construction Wages) 2500 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek. Kép: Brian Potter – Does construction ever get cheaper? Alapvetően tehát a munkaerőköltségek emelkedése áll az építkezések drágulása mögött, ráadásul egy olyan iparágról van szó, amely rendkívül nehezen automatizálható, miközben a fejlett világ, és Kína is a munkaképes korú népesség csökkenésével néz szembe. A mérleg másik serpenyőjében a gyáripari termelés áll, amely nagyon jól automatizálható – és, tegyük hozzá, könnyen kiszervezhető olcsóbb munkaerővel rendelkező országokba. Ha ebből a szemszögből nézzük a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy egy naperőmű megvalósítása során a standardizált komponensek (napelem, inverter, stb.) legyártása teszi ki a beruházás egy igen jelentős részét, amihez viszonylag kevés építési munka társul, miközben egy atomerőmű ennek épp az ellentéte: nagyon sok az építkezés, és kevés a sorozatgyártás. A szélerőművek ezen a tengelyen valahol a kettő között helyezkednek el. Ebből már érthető, hogy miért zuhan gyorsabban a naperőművek építésének költsége, mint a szélerőműveké, és miért drágulnak az atomerőművek. Bár a kérdés ennél természetesen komplexebb, és sok más tényező is szerepet játszik benne, de ezek azok a fundamentumok, amelyek meghatározzák a beruházások költségeinek dinamikáját. „Ha olcsó energiát szeretnénk, akkor arra kell törekednünk, hogy a fejlesztések során minél több előre gyártott komponenst, és minél kevesebb helyszíni építkezést alkalmazzunk” – vonja meg a végső konklúziót Ramez Naam. Az évszázad átverése: 9 milliárd dollárért kiástak egy gödröt, majd betemették dr. Papp László (Sol Invictus)Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
