Magyarországon az egyik legmagasabb az ipari áram ára Európában

A közelmúltban bejárta a sajtót és a közösség médiát egy hír, amely szerint Európán belül egy adott napon (történetesen november 12-én) nálunk volt a legmagasabb az áram tőzsdei ára. A kormány részéről igyekeztek gyorsan helyre tenni a dolgot, és közölték, hogy az egészről kizárólag Németország/Brüsszel/Ukrajna tehet, és különben sem számít, mert „Magyarországon a villamos energia rezsicsökkentett ára a családok számára a legalacsonyabb Európában, miközben a vállalkozások által fizetett áramár az európai középmezőnyben van„.

De ezúttal nem erről lesz szó. Bár igaz, hogy a pillanatnyi tőzsdei árak az értő szem számára hasznos információkat hordoznak, például arról, hogy a megújulós portfólión belül egyoldalúan erőltették a napenergiát, vagy hogy nincs elegendő kiegyenlítési/energiatárolási kapacitásunk. Az is igaz, hogy a tőzsdei ár jelentős hatással van a végfelhasználói árakra, ám a fogyasztók általában nem közvetlenül a tőzsdén szerzik be az áramot, amelynek árára még mindenféle tételek rárakódnak, mire végül eljut a mérőóráig.

Ha azt is hozzávesszük, hogy ezeket az összefüggéseket általában pont azok látják át a legkevésbé, akik számára az egész cirkusz szól, akkor még kevesebb értelme van a pillanatnyi tőzsdei árak kiragadásának. De ugyanígy értelmetlen a lakossági áramárak összehasonlítása is, mivel azt politikai alapon határozzák meg, az egyik országban jobban dotálják, a másikban meg kevéssé, így pusztán ebből nem lehet következtetni a villamosenergia-termelés hatékonyságára.

Igaz, hogy az állam valamilyen szinten a nem lakossági felhasználók esetében is bele szokott piszkálni az árakba (kivéve talán Texast), de mégis ez az a szegmens, amely a leginkább piaci alapon működik, ezért a cégek számára kínált tarifák adhatnak fogódzót azt illetően, hogy mennyire drága vagy olcsó az áram egy adott országban, egy adott időben. És ez már csak azért is fontos kérdés, mert az egyes vállalatok, illetve ágazatok és végső soron az ország versenyképességét nagyban befolyásolja az energia valós ára.

Az Eurostat félévente szokta frissíteni a nem lakossági felhasználók által fizetendő áramdíjakra vonatkozó adatokat. A helyzetet bonyolítja, hogy ezt hét fogyasztási sávra szétbontva teszi, mert a kevesebbet fogyasztó kisvállalkozások drágábban jutnak hozzá az áramhoz, mint a nagyfogyasztók. Az előbbire lehet példa egy fodrászat vagy egy könyvelőiroda, ahol a működés szempontjából nem különösebben érdekesek az energiaköltségek, míg az utóbbi kategóriába a nagyobb gyárak, üzemek tartoznak, amelyek esetében igenis lényeges tényező az áram ára. Vannak persze olyan kisvállalkozások is, amelyek érzékenyek az energia árára, mint például egy pékség vagy egy pizzéria, de ők meg jellemzően nem a nemzetközi piacon versenyeznek.

Mi most a három legnagyobb fogyasztási sáv árait fogjuk megnézni, tulajdonképpen ezt tekinthetjük az ipari áram árának (bár persze nyilván vannak kisebb termelőüzemek is, de nagy különbség nem lenne az arányokban, és nem akarjuk túlbonyolítani a cikket még több grafikonnal).

Az első sáv az évi 20 és 70 GWh között fogyasztók által fizetendő átlagos áramárakat mutatja be. Ez nem tartalmazza a visszaigényelhető adókat (pl. ÁFA) és a rendszerhasználati díjakat – csak az áramtarifát. A könnyebb összehasonlíthatóság érdekében zöld színnel jelöltem a régió országait, beleértve Németországot is.

Ebben a fogyasztási sávban Magyarországon az ötödik legdrágább áramdíját fizethetik a cégek, és a régión belül is az élmezőnyben vagyunk, nálunk csak Horvátországban és Csehországban drágább a villamos energia, igaz, a cseh tarifákhoz képest hajszálnyi a különbség. Németországhoz képest nincs jelentős eltérés, Ausztriában viszont 11, Szlovéniában pedig 16 százalékkal alacsonyabb árakat láthatunk.

A következő fogyasztási sáv az évi 70-150 GWh. Ez már a nagyobb gyárak világa. Itt szintén az ötödik helyen állunk, a régión belül pedig csak a Cseh vállalatoknak kell többet fizetniük az áramért. Érdekesség, hogy Németországban 12 százalékkal alacsonyabbak az árak.

A legnagyobb fogyasztók kategóriájába, az évi 150 GWh-t meghaladó sávba csak kevés, de gazdaságilag annál jelentősebb vállalat tartozik. Ebben a kategóriában az Eurostat nem minden országból rendelkezik adatokkal, így a lista rövidebb, ám itt is viszonylag elöl foglalunk helyet, a régión belül csak Lengyelország előz meg bennünket, Németországban pedig 14 százalékkal olcsóbb az áram.

Való igaz, hogy a németországi áramárak befolyással vannak a mi árainkra, de emellett még számos más tényező is formálja őket. Ezek közé tartozik például az, hogy évtizedek óta importra szorulunk, hogy a kiegyenlítő és az energiatárolási kapacitásaink szűkösek, az erőművek építésébe és az infrastruktúra fejlesztésébe történő beruházások nem kellő mértékben valósultak meg, vagy éppen az, hogy magasak a kamatok és sokszor ésszerűtlen a szabályozás (pl. a szélerőművek tiltása) – a sort még hosszan folytathatnánk. A kérdés mindenképpen bonyolultabb annál, mintsem hogy egyetlen külső vagy belső okot lehetne megjelölni. Az is igaz ugyanakkor, hogy a kormány sem veregetheti magát vállon, mondván: én mindent jól csináltam, a többi már nem rajtam múlt.

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.