Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
A szlovák Gazdasági Minisztérium bejelentette, hogy az állami tulajdonban lévő, ingatlanfejlesztéssel és beruházási projektekkel foglalkozó MH Investet választotta az ország ultramagas teljesítményű elektromosautó-töltőhálózatának kiépítésére. A kezdeményezéssel, amelyet az Európai Unió közlekedési hálózatának fejlesztésére irányuló Connecting Europe Facility (CEF) programja támogat, minimum 228 új töltőpont jelenik meg Szlovákia TEN-T úthálózata mentén. A hivatalos közlemény szerint az új töltőberendezések legalább 300 kilowatt teljesítményt kínálnak majd a személyautóknak, és legalább 400 kW-hoz férhetnek hozzá a haszongépjárművek. A töltők roaming megegyezéseken keresztül minden vásárló számára elérhetők lesznek. „Szlovákia a TEN-T hálózat részeként fontos szerepet játszik a nemzetközi közlekedésben. Az ultragyors töltőállomások építése megerősíti az ország integrációját az európai töltési infrastruktúra rendszerébe, és növeli a versenyképességet a zöld mobilitás terén” – nyilatkozta Denisa Saková gazdasági miniszter. Hogy pontosan hol és hány helyszínen települnek majd az ultratöltők, egyelőre nem jelentette be a minisztérium, mint ahogy a projekt kivitelezésének ütemterve sem ismert. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9yYi5neS9yeHQ2bWwiIG9uY2xpY2s9ImphdmFzY3JpcHQ6d2luZG93Lm9wZW4oJ2h0dHBzOi8vcmIuZ3kvcnh0Nm1sJywgJ19ibGFuaycsICdub29wZW5lcicpOyByZXR1cm4gZmFsc2U7Ij48cGljdHVyZT48c291cmNlIHNyY3NldD0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wNi9zaGVsbC1yZWNoYXJnZS1tdWx0LWpvdm8tMTMwMHg2MDAtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWluLXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxpbWcgc3JjPSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzA2L3NoZWxsLXJlY2hhcmdlLW11bHQtam92by0xMzAweDYwMC0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PGltZyBzcmM9aHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNraW1wL04yMjM3MjkwLjM3MzM0MjhWSUxMQU5ZQVVUT1NPSy5IL0IzMzczMTQwNS40MjQyODMyODU7ZGNfdHJrX2FpZD02MTcxMzkzNzk7ZGNfdHJrX2NpZD0yMzc5OTgwNDY7b3JkPVt0aW1lc3RhbXBdO2RjX2xhdD07ZGNfcmRpZD07dGFnX2Zvcl9jaGlsZF9kaXJlY3RlZF90cmVhdG1lbnQ9O3RmdWE9P2h0dHBzOi8vdHBzLmRvdWJsZXZlcmlmeS5jb20vdmlzaXQuanBnP3RhZ3R5cGU9ZGlzcGxheSZjdHg9MzE4MDE0MjMmY21wPTMzNzMxNDA1JnNpZD0xMDE2OTU5NSZwbGM9NDI0MjgzMjg1JmFkdmlkPTEzOTE5NDMyJmFkc3J2PTEmZ2Rwcj0ke0dEUFJ9JmdkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF8xMjZ9d2lkdGg9MSIgaGVpZ2h0PSIxIiBzdHlsZT0iZGlzcGxheTpub25lOyIgYWx0PSIiPg== Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!