Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
Bár az európai ügyfelek korábban csak irigykedve nézhették, ahogy Észak-Amerikában, Kínában vagy épp Ausztráliában már az utcán is használható a Tesla önvezetésének felügyelet mellett használható változata, tavaly novemberben pár kiválasztott európai országban is megnyílt a lehetőség, hogy legalább tesztutakon ki lehessen próbálni a rendszert. Most hazánkba is elért a program. Minden jegy elkelt? A Tesla január 15-én este jelentette be, hogy Magyarországon is elindítja FSD demonstrációs programját, amelyre a cég weboldalán lehet jelentkezni. Bár nincs kétségünk afelől, hogy sokakat érdekel a lehetőség és azt sem tudjuk, hány időpontot kínáltak, furcsa lenne, ha mindössze pár óra alatt betelt volna az összes lehetőség január 19. és március 31. között. A Tesla önvezető rendszerével már több mint 10 milliárd kilométert tettek meg az autósok szerte a világban, de a szoftver hivatalosan még mindig felügyeletet igényel. A várakozások szerint ez idén a 14.3-as főverzió kiadása után változhat meg, ami akár már heteken belül megtörténhet. Demó utakkal mutatja meg az önvezetést a Tesla az európai ügyfeleinek Amerikában április elején kezdődik a Tesla Cybercab, a cég robotaxijának sorozatgyártása – ebben a járműben már egyáltalán nem lesznek pedálok és kormány. A cég szándéka, hogy saját önvezető taxiflottát üzemeltet majd a világ különböző pontjain, de később a modell megvásárolható lesz bárki számára, ezért milliós gyártási kapacitást építenek ki. Pontos gyártási dátumot kapott a Tesla Cybercab A kétszemélyes taxin kívül azonban a cég minden autójára elérhető lesz az FSD szoftver, legalábbis ha a negyedik generációs hardver van a fedélzeten. A régebbi autók vagy egy egyszerűbb programot (v14 Lite), vagy új számítógépet kapnak majd. Európában egyelőre még az emberi felügyelet melletti használat sem engedélyezett, de ez rá akár a jövő hónapban megváltozhat, ha a holland hatóságok a várakozásoknak megfelelően kiadják az engedélyt. A jelenlegi tesztutak úgy lehetségesek, hogy a sofőrülésben a cég alkalmazottja ül, aki kész beavatkozni – jelenleg csak ilyen belső tesztekre van a Teslának engedélye, a kiskapu az, hogy ezeket megnyitották a nagyközönség előtt. Előfizetéssé változik a Tesla önvezetése Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!