A világ egyik vezető autógyártójaként a Ford a globális trendek ellenére a mai napig ragaszkodik a belső égésű motorokhoz, és elektromosítási projektjei a már meglévő modellek átalakításából, jobbára hibridekből és konnektoros hibridekből állnak, ám eredetileg villanyosnak tervezett járművet a mai napig nem mutatott fel a detroiti székhelyű vállalat. A konkurens gyártók elhatározása, és egy igazgatócsere volt szükséges ahhoz, hogy a Ford is komolyan elkezdjen gondolkodni egy versenyképes elektromobilitási stratégián, aminek eredményeképp megalakult a Team Edison részleg a gyártó villanyos modelljei fejlesztésének koordinálására, majd pedig a vezetőség egy 11 milliárd dolláros beruházásról számolt be, amellyel összesen 40 valamilyen mértékben elektromosított járművet dobnak piacra 2022-ig. Az is kiderült, hogy a legelső dedikált villanyautó már fejlesztés alatt van, ám derült égből villámcsapásként ért mindenkit, mikor a Ford arról számolt be, hogy éppen az ikonikus Mustang izomautó dizájnját fogja felhasználni, ráadásul keresztezve azt a crossoverek megemelt padlólemezével és tágas felépítésével. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy miként fog kinézni egy villanymeghajtású Ford Mustang CUV, ám a gyártó tegnap közzétette a legelső teaser képet az autóról, amitől ha sokkal okosabbak nem is lettünk, legalább látszódnak a Mustangok jellegzetes hármas osztatú hátsó fényszórói, tehát az inspiráció eredetével tényleg nem viccelt a Ford. A kép társaságában mindössze egyetlen mondat érkezett, összefoglalva mindazt amit eddig is tudtunk: a 2020-ban megjelenő autó tisztán elektromos hajtásláncának fejlesztésénél kiemelt hangsúlyt kap a lehető legnagyobb teljesítmény elérése, a hatótávban pedig a 300 mérföldes, azaz 480 kilométeres értéket célozza meg a gyártó, amit az új Ford Focus C2 padlólemeze tesz lehetővé. Jelen pillanatban a crossover nevében sem lehetünk teljesen biztosak: idén májusban még Mach 1 elnevezéssel emlegette a Ford az egyik videójában, ám a fejlesztők CX430-ként ismerik a kocsit. Jim Farley, a vállalat globális értékesítési igazgatója azóta elárulta, hogy a Mach 1 név ugrott, ugyanis több rajongó is erősen ellenezte ezt az ötletet. Időközben az a pletyka is elterjedt, hogy a Ford Model E-nek fogja elnevezni az első dedikált villanyautóját, szándékosan hergelve ezzel a Tesla vezérét, akinek ez a típusjelzés hiányzott a S-E-X-Y kirakósból, és ami miatt a legkisebb Teslát Model 3-nak kellett elnevezni. Ha minden jól megy, jövőre már be is mutatkozik a zéró emissziós Ford, addig pedig apránként várjuk a részleteket az autóval kapcsolatban. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!