Villanyautóval Krétára

Olvasónk, Bejczi Attila, olyan kalandra vállalkozott elektromos autójával, amely 3-4 éve még Magyarországon vagy Nyugat-Európa felé is izgalmas lett volna. Szerencsére nyugat felé indulva már nem kérdés, hogy célba érünk-e elektromos autóval, ha többezer kilométerre van a kitűzött cél. A szépen sűrűsödő ultragyors töltőhálózatnak köszönhetően ma már minimális a hátránya egy villanyautónak a hagyományossal szemben. A Balkán töltőhálózata azonban néhány év lemaradásban van, márpedig Attila és bartánője Krétát tűzte ki úticélként.

Az utazásról készült részletes beszámolót az alábbiakban olvashatjátok. Aki hasonló nyaralást tervezne, azok számára a töltési lehetőségek felsorolása, illetve a költségkalkuláció is nagyon hasznos, melyek a táblázatokban részletesen megtalálhatók. Következzen Attila írása.

A Terv

Először egy éve nézegettem ezt az útvonalat a térképen, de akkor még egy görögországi út gyakorlatilag lehetetlennek tűnt a kevés villámtöltő miatt. Idén őszre viszont sokat javult a helyzet, mostanra elfogadhatóan kiépült a villanyautós infrastruktúra a Balkánon. Így elkezdtem tervezni az utazást, hátha elcsípünk még egy kis jó időt.

A járművünk egy Peugeot e-208. OBD olvasó szerint az akku nettó kapacitása 40 és 45 kWh óra között ingadozik, annak hőmérsékletétől függően. A típus előnye a relatív gyors DC tölthetőség, a legelterjedtebb 50-es oszlopok eseteében 0-tól 82%-os töltöttségig tudja kihasználni azok maximális teljesítményét. Ultragyors töltőkön ennél többet is tudna, de ezen az útvonalon nincs még Ionity vagy más erre alkalmas hálózat. A kocsi hátránya a méretéhez képest magas fogyasztás, időjárástól függően, GPS szerinti 110-120 km/órás sebességnél 20 kWs fogyasztásra lehet számítani 100 km-en. Ezek következménye, hogy 150-200 km közötti etapokat érdemes vele tervezni. Alapvetően nem egy nagy járgány, de mi ketten, barátnőmmel bőven elférünk benne. Tavaly szeptemberben vettük, ez az egyetlen autónk és az első villanyosunk. Azóta a napi városi utak mellett sokszor voltunk vele vidéken és nyáron többször megjártuk az Adriát. Előtte a budapesti autómegosztó flottával gyakoroltuk az elektromos autózást pár hónapig.

Az úti cél tehát Kréta volt és ehhez értelemszerűen valahol kompra kell szállni: vagy Szalonikiben, vagy Athénban. Ilyenkor – főszezonon kívül – Szalonikiből már nincs közvetlen járat, így maradt Athén. Péntek délután terveztünk indulni Budapestről és úgy döntöttünk megállunk egy éjszakára a Meteoráknál, ha már Görögországban vagyunk. Ezenkívül egyszer még kellett aludnunk Szerbiában is. Olyan szállást kerestünk, ahol tudunk éjszaka tölteni is és nem jelent nagy kitérőt. A Hotel Petrust találtuk Paracsinban, szinte tökéletes helyen, közel az autópályához, félúton 2
villámtöltő között és fedett, bekamerázott, ingyenes 22 kW-os AC-val. A Meteoráknál viszont lemondtunk az éjszakai töltésről, még sima konnektort sem akartak adni azon a pár helyen, ahol megkérdeztük. Szerencsénkre az indulás előtt egy héttel adtak át egy új villámtöltőt egy közeli városban, csak fel kellett raknom az Open Charge Map-re, hogy az ABRP (abetterrouteplanner) is tudjon vele számolni.

Az ABRP terve kiindulásnak jó volt, de azért Plugshare-en, Chargemap-en, a töltők saját alkalmazásában és Google Street View-n is ellenőriztem és több okból is módosítani kellett:

  1. Az ABRP nem mindig ismeri a töltési árakat, és elég nagy eltérések vannak. Többek között nem tudott a hétvégi Carge akcióról sem, ami alatt ingyen indultak a Mobiliti töltők. De a 2 görög DC töltőhálózat között is nagy különbség volt árakban, az egyik perc alapon számolt, a másik kWh szerint.
  2. Az ABRP azt gondolta, hogy Szerbiában a Vrcin fizetőkapunál lévő töltő északi irányból is megközelíthető, de nem az.
  3. Szerbiában a bolgár határ előtti utolsó töltő hónapok óta rossz volt.
  4. Bulgáriában az egyik töltést olyan helyre raktuk, ahol tudtunk ebédelni is.
  5. Szalonikiben van egy ingyenes DC töltő is, amiről az ABRP nem tudott.

Meggyőződtem róla, hogy mindegyik országban lesz mobilinternetem. Letöltöttem az összes alkalmazást és mindegyikbe beregisztráltam. A kinézett állomásokat előre, beszámozva elmentettem a Waze-be. Az volt a terv, hogy a töltések közben beállítom a következő megállót és ez alapján döntöm el, hogy meddig kell maradnunk ahhoz, hogy lehetőleg 20%-os akkuval érkezzünk meg. Közben ellenőrzöm Plugshare-en és (ha van) az oszlop alkalmazásában, hogy működik-e. (Ez kétszer is megmentett attól, hogy potyára odamenjünk a pár napja kinézett, de időközben elromlott töltőhöz.)

Mindez lehet, hogy túlzott óvatosságnak tűnik, de ilyen hosszú úton nem fért volna bele, hogy vészmegoldásként fél napig csöpögtessük az áramot egy kunyerált konnektorból. Amíg nincs több töltőállomás, addig sajnos nem lehet tervezés nélkül nekiindulni a Balkánnak. Így is volt egy csomó késés egyéb okokból, de legalább a villanyautózás miatti szívást megúsztuk.

Odaút

Magyarországon sima utunk volt, Röszkénél bő 20 perc alatt átjutottunk, de Szerbiában nem volt ideális az idő, hideg volt, fújt a szél és esett az eső is. Úgy tűnik ott az összes autópálya melletti töltőt a Charge&Go üzemelteti, ami látszólag ugyanaz a cég, mint a Virta. Viszont a fizetési rendszerük nem valami korrekt: 30 EUR-t be kell fizetni regisztrációkor, és ha 10 EUR alá esik az egyenleg, akkor automatikusan feltölti magát a megadott bankkártyáról. Maga a töltés viszont nem drága, kb. 100Ft/kWh. Csináltam hozzá egy külön virtuális kártyát Revolutban, de az első
fizetési kísérletem letiltotta, azzal az indoklással, hogy csalás gyanús oldal. Meg kellett erősítenem, hogy igen, biztosan akarom. Bár a töltő oszlopokon van QR-kód, amivel lehet bankkártyával is fizetni regisztráció nélkül, illetve az egyéb töltő alkalmazásokkal (Carge, Chargemap, stb) és NFC-vel is indítható, de úgy jóval drágábbak. És sajnos (szerencsére?) van pár ingyenes töltő is, de azok csak a Charge&Go-val vagy Virtával indulnak, szóval nem igazán lehet kikerülni a regisztrációt. Az autópályán fizető kapuk vannak, egy irányba kb. 6000 Ft-ból lehet átmenni az országon.

A szerb-bolgár határon fél órát kellett várni, utána viszont kilométereken át egy kátyús földúton araszoltunk a billegő kamionok között, mivel épp építették az utat. Néhol hiányzott egy darab a bolygóból. Viszont a töltőhálózat itt a legfejlettebb a három ország közül. Két nagyobb cég van, az Eldrive és a Fines Charging, ez utóbbi kicsit olcsóbb, és még egy ultratöltőjük is van az útvonalon. Mindkettőnek van saját alkalmazása. Szófiában az első oszlop kommunikációs hibát jelzett és nem adott áramot. Kicsit számítottam rá, mert az utolsó szerb töltés 86%-nál megszakadt, nem tudom, hogy a kocsi vagy a töltő miatt. Pár másodpercre lehúztam az akku sarut, ez megoldotta a problémát. A Peugeot-nál szerencsére gyorskioldós, így csak egy mozdulat lepattintani és vissza. A bolgár autópályán (és főutakon) matricás rendszer van, ezt érdemes előre, online megvenni, mert a határon kifelé és befelé is kérdezték/ellenőrizték. A hétvégi matrica kb. 2000 Ft. Arra még figyelni kell, hogy Szófia egész magasan fekszik, 500 méter fölött, így az utolsó szerb töltőtől gyakorlatilag végig emelkedik az út.

 

A bolgár-görög határon is fél óra ment el. Görögországban az első meglepetés az volt, hogy Waze-t valószínűleg senki nem használ, mert azt mutatta, hogy üresek az utak mindenhol. Szombat este Szaloniki belvárosában ez nagyon nem így volt. Mindemellett a görög közlekedési kultúra is jelentősen különbözik attól, amit eddig Európában megszoktunk. A nagyvárosokat itt különösen érdemes elkerülni. Itt a legdrágább (villany)autózni, a töltési díjak és útdíjak is jóval magasabbak, mint a többi országban. Görögországban fizetőkapuk vannak az autópályán és ezeket egy tucat különböző cég üzemelteti. Szakaszonként csak 1-2 EUR-t kérnek, de azt elég sűrűn, így kb. 10 ezer forintból lehet eljutni a bolgár határtól Athénig. De legalább a benzin is drága, 1,8 EUR-nak volt kiírva a sima 95-ös. Alapvetően 2 helyi energia vállalatnak van villámtöltő-hálózata, NRG Incharge és ElpeFuture néven, mindegyik benzinkutakon.

 

Odafele még egyikhez sem volt alkalmazás, csak a kutasok tudták indítani. Az NRG perc alapon számolt, de így is jóval olcsóbbra jött ki, mint a másik. Kicsit féltem tőlük, mert így nem lehetett távolról látni, hogy működnek-e, szabadok-e, illetve, hogy nem parkolónak használják-e őket. De Görögországban ez másképp működik, senki sem tankol magának, általában a kocsiból sem szállnak ki. Ennek megfelelően a kutasok az elektromos autókat is hasonlóan kezelték: még meg sem álltunk és már dugták be a kábelt. És az egész folyamatot felügyelték: az egyik helyen egy Porsche Taycan töltött mikor megérkeztünk és mondta a személyzet, hogy sajnos várni kell 10 percet, de ne aggódjunk, mindjárt végez. Amint elérte a 80%-ot, valóban szóltak neki, hogy ideje indulni és amíg bemegy fizetni, addig is legyen kedves arrébb parkolni.

Útszakasz Indulás Érkezés Indulás Érkezés Idő-tartam Táv
(km)
Fogy.
(kWh/
100km)
Átlag-
seb.
(km/h)
Hő-
mérs.
(°C)
Megj.
Budapest – M5 Balástya péntek
16:42
péntek
18:14
95% 22% 01:32 146 20,2 102 13 autópálya
Balástya – M5 Szatymaz MOL péntek
18:49
péntek
18:52
79% 76% 00:03 4 28 80 13 autópálya
Szatymaz – A1 Novi Sad Gazprom péntek
19:18
péntek
21:11
96% 19% 01:52 146 21,2 80 11 határátlépés 23 perc
Novi Sad – A1 Velika Plana Gazprom péntek
22:00
péntek
23:47
96% 10% 01:48 172 19,9 101 8 autópálya
Velika Plana – Paracin szombat 00:28 szombat
01:18
61% 21% 00:50 72 23 94 8 autópálya, szél, eső
Paracin – A1 Nis szombat
9:02
szombat
9:45
100% 60% 00:42 70 23,2 102 8 autópálya, szél, eső
Nis – Sofia, Birocalage szombat
10:13
szombat
12:54
86% 15% 02:41 161 18,1 61 9 határ 30 perc, új idózona, határ után föld út
Sofia – Studena Shell szombat
13:07
szombat
13:29
34% 16% 00:22 30 26,9 82 10 ebéd
Studena – Marikostinovo szombat
14:17
szombat
15:42
91% 25% 01:25 142 17,9 99 13 autópálya
Marikostinovo – Thessaloniki HELEXPO szombat
16:07
szombat
18:32
81% 16% 02:25 135 20,2 56 14 határ 33 perc, dugó Szalonikiben
Thessaloniki – Skotina Avin szombat
19:12
szombat 20:26 81% 33% 01:14 99 19,5 77 14 dugó Szalonikiben
Skotina – Meteora Hotel szombat
21:09
szombat 23:07 93% 34% 01:58 139 16,8 72 14 részben országút
Meteora – Trikkaia BP vasárnap 09:15 vasárnap 10:18 33% 28% 01:03 26 8,4 25 13 országút, kolostor látogatás útközben
Trikkaia – Sofades Shell vasárnap
11:18
vasárnap 11:46 80% 58% 00:28 41 20,2 94 18 részben országút
Sofades – Atalanti Rest Area Shell vasárnap 12:14 vasárnap 13:49 89% 22% 01:35 146 17,7 94 19 részben országút
Atalanti – Athens BP vasárnap 15:03 vasárnap 16:13 91% 26% 01:10 120 21 105 20 autópálya
Athén BP – Athén Piraeus komp vasárnap 16:44 vasárnap 17:30 72% 66% 00:47 29 9,6 56 20 nagyrészt város
Teljes odaút 1678 19,4

Eredetileg az volt a tervünk, hogy vasárnap délelőtt megnézünk pár kolostort a Meteoráknál, de miután előző nap megtanultuk, hogy a navigációs appokban itt nem lehet bízni, egy rövid séta után elindultunk Pireuszba. Így már 2 órával a hajó indulása előtt megérkeztünk és az elsők között parkoltunk be. Két társaság indít Athénból járatot, ezek ugyanúgy este 9-kor indulnak és kb. ugyanannyiba is kerülnek. Mi a Minoan Lines-t választottuk, mert náluk előre, online meg lehetett venni a konkrét jegyet, amivel fel is tudtunk szállni, nem kellett még a kikötőben bemenni valami irodába átvenni. Iráklioba és Haníába is megy komp, bizonyos napokon ugyanaz a hajó áll meg mindkét városban, máskor ez 2 külön járat. Előbbi esetben azért elég zsúfolt. A járműveket méret alapján osztályozzák, a meghajtással nem foglalkoztak.

A hajón van több étterem, bár és már órákkal az indulás előtt fel lehetett szállni, így már a vacsorán is túl voltunk, mikor felhúzták a horgonyt. Mi a legolcsóbb 2 fős kabint választottuk. Ugyan nem volt ablakunk, de legalább ágyban tudtuk tölteni az éjszakát. Reggel fél 6-kor értünk Haníába, szóval elég korán kellett kelni. Oda-vissza kb. 110 ezer forint volt a jegy. Érdemes előre megvenni, mert ugyan módosítani csak nagyon drágán lehet, de a legnépszerűbb (legolcsóbb) kabin típusok napokkal korábban elfogynak. A kompon egész jól tudtunk aludni, nem mozgott jobban, mint mondjuk egy vonat. A kiszállás elég görögös volt, mindenki egyszerre indult el az egy autó széles rámpa felé.

Töltések odaúton
Nap Helyszín Töltő Töltési idő
(perc)
Energia
(kWh)
Töltés ára
(helyi pénznem)
Töltés ára (Ft) Töltés egységára (Ft/kWh) Megjegyzés
péntek Budapest Elmű, Carge 141 12,88 0 0 0 Még otthon indulás előtt
péntek M5 Balástya Mobiliti, Carge 31 23,84 0 0 0 Hétvégi Carge akció
péntek M5 Szatymaz MOL Mol Plugee 25 8,43 1.171,77 Ft 1172 139 töltés vacsora közben
péntek A1 Novi sad Gazprom Charge&Go, Virta 53 33,5 10,82 EUR 3895 116 >96%-ig töltöttünk
péntek A1 Velika Plana Gazprom Charge&Go, credit card 27 22 748,8 RSD 2294 104 nem sikerült az alkalmazásból indítani
péntek Paracin Hotel Petrov éjszaka 35 0 0 0 éjszakai töltés a szálláson
szombat A1 Nis Charge&Go, Virta 25 10,25 0 0 0 utolsó szerb töltő, 86%nál megszakadt
szombat Sofia, Bricolage Eldrive 10 7,723 5,91 BGN 1087 141 kellett egy kis akku reset
szombat Studena Shell Eldrive 47 32,025 22,92 BGN 4217 132 ebéd
szombat Marikostinovo Fines 23 24,13 9,86 BGN 1814 75 egyetlen ultratöltő
szombat Thessaloniki HELEXPO DEH Blue 34 28,13 4 EUR 1440 51 a töltés ingyenes, de a parkolás 4EUR
szombat Skotina Avin NRG 43 >26,5 12,25 4410 166 93%-ig, vacsora
vasárnap Trikkaia BP ElpeFuture 37 22,68 13,61 4900 216 benzinkutas első töltése, fél óra várakozás, hogy kiszámlázza
vasárnap Sofades Shell NRG 25 13,5 8,25 2970 220
vasárnap Atalanti Rest Area Shell NRG 48 30,5 13,75 4950 162 ebéd
vasárnap Athén BP ElpeFuture 30 19,5 11,7 4212 216 azért hogy Krétán ne töltéssel kelljen kezdeni
Összesen (töltő szerint): 350 kWh Összes töltés Rethymno-ig: 37.361 Ft
Fogyasztás (töltő szerint): 20 kWh/100 km Autóval megtett távolság: 1756 km
100 km költsége: 2.128 Ft

 

Krétán Réthimnoban volt a szállásunk, jelenleg a szigeten ebben a városban a legjobb a töltőhelyzet: van 4 db AC oszlop és egy 50-es DC is. Ezek jól működtek, bár volt, hogy valamelyiket parkolónak használták, mindig találtunk olyat, ami szabad volt. A kihelyezett táblák alapján, pályázati pénzből telepítette őket a helyi önkormányzat, gombnyomásra indulnak és teljesen ingyenesek. Így ezek használatával szinte 0 forintból tudtunk csillagtúrázni. Az biztos, hogy villanyautóval ideutazni se nem a leggyorsabb, se nem a legolcsóbb opció, de ezért kárpótolnak a hegyi és tengerparti szerpentinek. A sziget elég nagy, 8 nap alatt a felét sem tudtuk bejárni, pedig több mint 800 kilométert autóztunk.

Töltések Krétán
Dátum Hely Töltő Energia (kWh) Töltés ára
(helyi pénznem)
Töltés ára
(Ft)
Egységár
(Ft/kWh)
9 nap Kréta Rethymno, ingyenes kb. 130 0 0 0
Heraklio Handax Parking Fortizo 117 13,6 3,94 EUR 1415 102 perc alapú
Összesen (töltő szerint): kb. 147 kWh Összes töltés Krétán: 1415
Fogyasztás (töltő szerint): kb. 17 kWh/100 km Autóval megtett távolság: 847 km
100 km ára 167 Ft

Visszaút

A kompút hasonló volt, mint odafele, de kicsit korábban indult és később érkezett, mivel Haníaból nem egyenesen Athénba ment, hanem megálltunk Iráklioban is és az ott felszállókkal tele lett a hajó. Emiatt érdemesebb lett volna egy olyan napot választani, amikor közvetlen járat megy. Athénban még megálltunk pár napra, de az nem az a hely, ahol autóval akar közlekedni az ember, vagy akár csak az utcán állni vele, így itt végig egy őrzött parkolóházban pihent a kocsi. Ugyan még kicsit fejletlen az infrastruktúra, de gyorsan változnak a dolgok, mikor jöttünk hazafele, már elkészült az NRG online felülete, az Incharge, és a benzinkúton már csak egy görögnyelvű brosúrát adtak arról, hogy mit kell csinálni. Ráadásul az áraikat is felemelték, így már ez is 0,62 EUR/kWh lett pedig csak 50-esek a töltők.

Elég szokatlan a fizetési konstrukció is: elvileg prepaid, előre fel kell tölteni, és 10 EUR-os egyenleg alatt nem enged töltést indítani. De hála a magas áraknak elég könnyű mínuszba menni, amit enged a rendszer. 10 EUR a legkisebb összeg is, amivel fel lehet tölteni, így hiába -5 EUR most az Incharge egyenlegem, 10 EUR-nál kevesebbet nem enged, 5 EUR-nál többet meg nem akarok befizetni. Kíváncsi vagyok behajtják-e valahogy. Aznap mikor hazaértünk kijött az ElpeFuture alkalmazása is, de ezt értelemszerűen már nem tudtuk kipróbálni. Az odaútból kiindulva visszafele kicsit egyenlőbben osztottuk el az útszakaszokat, az első szállásunk Szalonikitől (ahova most nem mentünk be) északra volt egy Lagkadas nevű kisvárosban. A Hotel Casa Verdét úgy mutatta a Booking, hogy van elektromosautó töltőjük. Ez sajnos nem volt igaz, de nagyon segítőkészek voltak és 10 EUR-ért használhattunk egy konnektort éjszaka.

Visszaút Indulás Érkezés Indulás Érkezés Idő Táv
(km)
Fogy.
(kWh/
100km)
Átlag-
sebesség
(km/h)
Hő-
mérs.
(°C)
Megjegyzés
Athén – Kapandriti Rest Area BP szombat
10:20
szombat
10:49
66% 43% 00:29 34 28,1 69 20 főleg város
Kapandriti – Atalanti Rest Area Shell szombat
11:15
szombat
12:16
74% 14% 01:01 108 21,2 108 16 autópálya
Atalanti – Sofades Shell szombat
13:12
szombat
14:52
83% 14% 01:40 146 18,3 86 13 részben országút
Shell – Skotina Avin szombat
15:32
szombat
16:53
78% 27% 01:21 114 17,3 84 15 részben országút
Avin – Lagkadas szombat
17:30
szombat
18:50
87% 33% 01:21 115 18,6 86 14 részben országút
Lagkadas – Marikostinovo vasárnap
09:27
vasárnap
10:57
84% 30% 01:30 106 20,1 72 15 határátlépés 20 perc
Marikostinovo – Blagoevgrad vasárnap
11:25
vasárnap
12:18
82% 47% 00:53 74 19,1 81 16 főleg országút
Blagoevgrad – Sofia Shell Lulin vasárnap
12:41
vasárnap
13:40
84% 31% 00:59 97 21,2 99 14 autópálya
Sofia – A1 Nis vasárnap
14:58
vasárnap
17:27
91% 15% 02:29 165 18,1 68 11 földút, határátlépés 22 perc
Nis – Paracin vasárnap
17:58
vasárnap
18:38
68% 30% 00:42 70 21,6 95 11 autópálya
Paracin – A1 Vrcin hétfő
09:44
hétfő
11:09
99% 21% 01:20 139 21,3 104 15 autópálya
Vrcin – A1 Stari Banovci Gazprom hétfő
12:06
hétfő
12:46
91% 69% 00:40 54 14,3 82 19 autópálya
Stari Banovci – M5 Szatymaz MOL hétfő
13:19
hétfő
18:07
98% 12% 04:38 191 18 56 15 határátlépés 3 óra
Szatymaz – Budapest hétfő
18:52
hétfő
20:25
87% 18% 01:32 149 18,1 97 12 autópálya
Teljes visszaút 1562 19,2

A görög-bolgár határon 20 perc alatt túlvoltunk, viszont az látszott az Eldriveban, hogy a Szófiában kinézett töltő elromlott, ezért keresni kellett egy másikat. Sajnos azt meg egy helyi autómegosztós e-up blokkolta töltés nélkül, ezért fel kellett állnunk a padkára, hogy elérjen a kábel. Csak 22 kW-ot tudott, de ez így még mindig jobb megoldásnak tűnt, mint bemenni a belvárosba és tenni egy próbát egy harmadikkal.

Töltések hazaúton
Nap Hely Töltő Töltési idő
(perc)
Energia
(kWh)
Töltés ára
(helyi péznem)
Töltés ára
(Ft)
Egységár
(Ft/kWh)
Megjegyzés
szombat Kapandriti Rest Area BP ElpeFuture 18 12,93 7,76 2.794 216 kellett egy kis akku reset
szombat Atalanti Rest Area Shell NRG, incharge 44 28,82 17,87 6.433 223 első töltés az új incharge app-al
szombat Sofades Shell NRG, incharge 33 27,09 16,8 6.048 223 ebéd
szombat Skotina Avin NRG, incharge 34 26,02 16,13 5.807 223 Szép kilátás az Olümposzra
szombat Lagkadas Hotel Casa Verde éjszaka 25 10 3.600 144 töltés a szálláson konnektorról
vasárnap Marikostinovo Fines 25 22,45 10,1 BGN 1.858 83 ultratöltő
vasárnap Blagoevgrad OMW Eldrive 20 16,04 11,73 BGN 2.158 135
vasárnap Sofia Shell Lulin Eldrive 68 25,38 18,27 3.362 132 csak 22kW-ot tudott, ebéd
vasárnap A1 Nis Charge&Go, Virta 21 23,5 0 0 0 itt nincs semmi, csak egy parkoló
vasárnap Paracin Hotel Petrov éjszaka 14 0 0 0 töltés a szálláson
hétfő A1 Vrcin Charge&Go, Virta 51 29 0 0 0 az elvileg 175-ös töltő csak 35kW-ot tudott
hétfő A1 Stari Banovci Gazprom Charge&Go, Virta 29 12,8 5,91 3.362 263 98%-ig, ebéd
hétfő M5 Szatymaz MOL MOL Plugee 32,06 4467 4467 139
Összesen (töltő szerint): 295 Összes töltés Hazáig: 39.889 Ft
Fogyasztás (töltő szerint): 19.2 Autóval megtett távolság: 1540 km
100km ára 2590 Ft

Két hét alatt az útfelújítással is haladtak a határ előtt, ezért kicsit rövidebb volt a földutas szakasz és az is segített, hogy most nem esett, így legalább láttuk hol van a kátyúk alja. Húsz perc alatt jutottunk át Szerbiába. Ismét Paracsinban aludtunk, reggel 100%-os akkuval tudtunk indulni, szép napsütéses időben. Az autópálya mellett frissen volt nyírva a fű, eközben valószínűleg felverték az útra a törmeléket, mert több kavicsot is kaptunk a szélvédőre. Annyira nem súlyos, hogy javítani kelljen, de azért látszik. A magyar határ nem volt egyszerű, több mint 3 órát kellett várni Röszkénél, így csak este értünk Budapestre.

Az útközben használt töltők, töltési költségek, autópályadíjak

Szerbia

Bulgária:

Görögország

 

Teljes megtett út autóval: 4.143 km Töltés összes költsége: 78.665 Ft 100 km költsége: 1.899 Ft 1 EUR=360Ft
Összes töltés: 792 kWh Autópálya díjak: 35.536 Ft 1 liter 95-ös benzin a görög kutakon 650 Ft 1 RSD=3Ft
Átlagos fogyasztás (töltés alapján): 19,1 kWh Komp jegyek: 113.760 Ft 1 BGN=184
Összes útiköltség: 227.961 Ft

 

Autópálya díjak egy irányba:
Szerbia Kapuk 1950 RSD 5.850 Ft
Bulgária Hétvégi matrica 10 BGN 1.838 Ft
Görögország Kapuk 28 EUR 10.080 Ft
Összesen: 17.768 Ft
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.