Fiatalok, tudtok ti vezetni?

Ma délelőtt a Ford egy rendkívül tanulságos sajtótájékoztató keretein belül jelentette be a Ford Alapítvány hosszú idő óta sikeresen működtetett Ford Driving Skills for Life tréningsorozat idei megrendezését, amely immár az ötödik alkalom lesz, hogy a 18-26 év közötti, friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalok idehaza is próbára tehetik vezetési rutinjukat a bóják között.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy a közlekedési balesetek tekintetében ez a korosztály, valamint a 65 év felettiek a legveszélyeztetettebbek – előbbiek elsősorban a rutin hiánya, és a magas kockázatvállalás miatt, utóbbiakat pedig már inkább az idős korral járó biológia változások (érzékszervek romlása, reflex csökkenése) akadályozza a biztonságos autóvezetésben. A fiatal felnőttek viszont jól taníthatók, és – bármennyire is embertelennek tűnik ezt kimondani – egy egyetemista korú, ereje teljében lévő honfitársunk elvesztése mind érzelmi, mind gazdasági szempontból nagyobb veszteség, így a program a fiatal generáció képzésére fókuszál.

Forrás: Ford

Sajnos általánosságban elmondható, hogy nem csak  magyar, hanem európai viszonylatban sem javul a közlekedésbiztonság. A koronavírus-járvány idején megfigyelhető volt némi fellendülés, és nem csak a kevesebb megtett út miatt: a 7-8%-os forgalomcsökkenéshez több mint 20%-kal kevesebb baleset párosult. Ahogyan azonban az élet visszatért a normál kerékvágásba, a balesetek is gyakoribbak lettek. Sajnos minden évben közel 2500-3000 18 és 26 év közötti fiatal szenved közúti balesetet, 40-50-en közülük életüket is vesztik, és a statisztikák szerint többségében ők okozzák a balesetet.

„Szó szerint kijózanítóak a hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák. 2021-ben a hazai közutakon összesen 14.233 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek nagyságrendileg 15%-át (közel 2000-et) 24 évesnél fiatalabbak okoztak. A közel 200.000, jogosítvánnyal rendelkező, ebbe a korosztályba tartozó személy továbbá nemcsak a balesetek okozója, de számos esetben ők az áldozatok is. A magyar közutakon évente 18-22.000 ember sérül meg vagy veszíti életét, akik közül 2500-3000 fő, a sérültek 15 %-a szintén 24 évnél fiatalabb” – foglalta össze Óberling József, rendőr ezredes az ORFK-OBB képviseletében.

A beszélgetésen a közlekedésbiztonság egy nagyon fontos aspektusa is szóba került, mégpedig a vezetésoktatás minősége, és ennek szabályozása. Bizonyára sokaknak az a tapasztalata, hogy a jelenlegi rendszer koránt sem alkalmas arra, hogy egy kezdő járművezetőt felkészítsen minden potenciális veszélyhelyzetre. Óberling József kihangsúlyozta, hogy a probléma ott kezdődik, hogy magukban a járművezetőkben sincs mindig igény az alapos felkészülésre: általában nem vezetni akarnak megtanulni, hanem jogosítványt akarnak szerezni, lehetőleg minél gyorsabban, és minél olcsóbban. És ha kereslet van a lóhalálában megtanított vezetésre, akkor kínálat is lesz.

A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az Amerikai Egyesült Államokban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el a Ford Fund, a Ford Motor Company Alapítványa. Ma már a világ 43 országban tartanak sikeres tréningeket, összesen több mint 1.250.000 fiatal számára biztosítva az ingyenes gyakorlati képzést. Hazánkban a program 2017-es indulása óta már közel 2000 fiatal vett részt a félnapos tréningeken, és lett gazdagabb sok hasznos tapasztalattal – írja az autógyártó.

Fontos megjegyezni, hogy a Ford Driving Skills for Life nem egy alapszintű vezetésoktatási program, hanem már vezetni tudó, jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat várnak, és kifejezetten a balesetek elkerülésére helyezik a hangsúlyt. A résztvevők olyan szituációkra vonatkozóan is kaphatnak praktikus tanácsokat, amelyekkel kifejezetten a fiatal korban találkozhatnak: megtanulják például, hogy mit kell megnézniük és beállítaniuk az autón, amikor egy buli után valamelyik alkoholt fogyasztó barátjuk helyett kell vezetniük, ugyanis egy idegen autó vezetése számottevő baleseti kockázatot jelent. Emellett persze olyan helyzeteket is megtapasztalhatnak, mint például a vészfékezés kikerüléssel, jégen megcsúszó jármű kezelése, és reakció elterelt figyelem mellett.

Forrás: Ford

Az elektromos autók idén is kiemelt hangsúlyt kapnak az eseményen. A résztvevők megtapasztalhatják, milyen érzés egy villanyautót vezetni, és megtanulhatják, mire figyeljenek oda egy elektromos autó volánja mögött. A motorhang hiánya miatt például a gyalogosok és kerékpárosok nehezebben észlelhetik az autóst, így a sofőrnek még jobban figyelnie kell a közlekedés többi résztvevőjére, továbbá az azonnali nyomaték, és a nagyobb tömeg miatti nagyobb lendület is okozhat meglepetéseket.

Forrás: Ford

A négy, egyenként félnapos tréningre, melyek 2022. október 1-jén és 2-án kerülnek megrendezésre a budapesti Pólus Centernél, a mai naptól lehet regisztrálni a www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A szervezők idén 300 jelentkezőt várnak az eseményre.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.