Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
Nemcsak Magyarországon, de Ausztriában, Csehországban, Romániában és Lengyelországban is az AutoWallis szerezte meg a NIO kizárólagos importőri jogait és a cég sajtóközleményéből az is kiderült, mely típusok érkeznek hazánkba. Nem csak a NIO, a Firefly is közöttük van. Regionális belépő A NIO már négy éve jelen van Európában, de eddig csak pár nyugati országban forgalmazták autóikat. A mostani bővítés nemcsak a kínai autógyártónak, de az AutoWallisnak is jelentős lépés, hiszen több országban is ők lesznek a márka hivatalos és kizárólagos képviselői. NIO ET5 NIO ET5T NIO EL6 NIO EL8 A megállapodás értelmében kezdetben az ET5 szedán és annak kombi változata, az ET5T, valamint az EL6 és EL8 SUV-k kerülnek be a kínálatba, de forgalmazni fogják a NIO új almárkáját a Firfely-t is, amely a B szegmensbe jelentette be prémium kompakt kisautóját. Hazánk az elsők között lesz, még az idei év negyedik negyedévében megindul nálunk, illetve Ausztriában az értékesítés. Firefly 2026-ban aztán az első két új országot Románia, Csehország és Lengyelország követi majd. Szerelem első látásra: premier előtt nézhettük meg a Nio olcsó kisautóját PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!