Az 1930-as évek dizájnját idéző villanyautót mutatott be a Dakora Motors, mely az elmúlt közel egy évszázad első amerikai ultraluxusautó-gyártójának vallja magát. Félmillió dollárt kérnek a legelső modelljükért, és állítólag már érdeklődők is vannak rá szép számmal. A modern klasszikus, mely egyelőre nem kapott nevet, a Pininfarina dizájncsapatával együttműködésben, a Streamline Moderne formavilág jegyében készült, amit hosszú motorháztető, ívelt sárvédők és látványos fastback tetővonal jellemez. A Dacora teljesen elektromos meghajtást kínál, több mint 800 lóerős teljesítménnyel és várhatóan 640 kilométeres hatótávolsággal, de azt nem közölte a startup, hogy kitől szerzik be a hajtásláncot. Igény szerint hibrid rendszerrel is elérhető lesz az autó. A beltér teljes mértékben moduláris: a cég közleménye szerint a vásárlók különböző konfigurációk közül választhatnak egészen a háromüléses kialakítástól a hétszemélyes változatig, bár a leghátsó üléssor valószínűleg igen szűkös lenne egy ilyen streamlinerben. Az utastér anyaghasználata radikálisan elüt a mai trendektől: nincs műanyag, kizárólag természetes anyagokat – például fát, gyapjút és kézzel varrott bőrt – alkalmaznak. A műszerfal sem éppen hagyományos, ugyanis a Dacora tudatosan elutasítja a kijelzőkkel túlzsúfolt vezetőtereket, helyette mechanikus kezelőszerveket és egy panel mögé rejtett, nem érintésalapú kijelzőt kínál. A digitális képernyő csak használatkor jelenik meg, így a belső tér nyugodt, analóg hangulatú marad. A Dacora Motors különleges hangsúlyt fektet a vásárlói élményre is. Az értékesítés kizárólag személyes, előre egyeztetett konzultáció keretében zajlik. Minden vevőt saját tanácsadó segít a testreszabás és megrendelés során. A márka első gyártó- és bemutatóközpontja, a 100 hektáros Hudson Valley Garage 2026-ban nyílik meg. A Dacora állítja, hogy átszámítva mintegy 175 millió forintos autójának első évre tervezett gyártási kapacitása már most több mint 150%-ban le van foglalva. Ez persze nem garantálja a sikert, hiszen az elmúlt évek során számos kezdő autógyártó ígért forradalmat és egyediséget, ám csak kevesen jutottak el egyáltalán a gyártás elindításáig. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!