Villanyautó teszt: Fiat Grande Panda

Az elsősorban kis városi autók építésében erős Fiat sokáig látszólag nem tudott mit kezdeni az elektromobilitással. Elsők között kínáltak ugyan elektromos autót Kaliforniában a Fiat 500e formájában, de az a modell kizárólag az előírásoknak való megfelelés miatt született. Maga a cég akkori vezetője, Sergio Marchionne mondta még 2014-ben, hogy reméli, hogy nem veszik a Fiat 500e-t, mert minden példányon 14.500 dollárt veszítenek. Nem is rejtették véka alá, hogy egy darabbal sem akarnak többet eladni belőle, mint amennyit feltétlen szükséges.

Az elmúlt bő egy évtized alatt sok minden változott. Jelentősen olcsóbb lett az elektromos autók legdrágább alkatrésze az akkumulátor, és ma már a vevők is sokkal bátrabban megveszik ezeket az autókat, mint tíz éve. Viszont a verseny is sokkal nagyobb a vevőkért, hiszen a szabályozói kényszer most már Európában is szorongatja a gyártókat. Így a Fiat is kénytelen praktikus, kívánatos elektromos autókat gyártani, mégpedig megfizethető áron, ha nem szeretné meghaladni az előírt CO₂ kibocsátási szintet a belső égésű motoros járművek eladása miatt. Az első igazán tömegeknek szánt modellt a Stellantis Smart Car platformjára építették, ami az Opel Frontera, a Citroën ë-C3 és a Citroën ë-C3 Aircross alapját is adja.

Méretben a Fiat Grande Panda a Citroën ë-C3 közvetlen vetélytársa. Ugyanaz az alap, ugyanaz a méret, egy kissé eltérő megközelítés. Míg a franciák a komfortra mentek rá, addig az olaszoknál a vidámságra, a déli életérzésre került a hangsúly.

Az Opel Frontera bár ugyanebből az építőkészletből készült, egy mérettel nagyobb autó. A tengelytávja és a hátsó túlnyúlása is nagyobb, így gyermekes családok számára lehet praktikusabb választás.

Bár a Ford Puma Gen-e elsőre más stílusú autó, de praktikus megoldásai és jó árazása miatt mégis erős vetélytársa lehet a Grande Pandának.

A kínaiak Magyarországon elérhető kínálatából a BYD Atto 2 áll a Grande Pandához a legközelebb, bár a felsoroltak közül talán a legnagyobb és legtöbb extrával felszerelt típus is egyben.

A Fiat Grande Pandával az olaszok az 1980-ban bemutatott eredeti Panda dizájnjához tértek vissza úgy, hogy az autó az évtizedek során jelentősen megnőtt és a mai kor divatjának megfelelően városi terepjáró jelleget öltött. Terepjárási képességekkel persze nem rendelkezik – nem úgy mint, a korábbi Panda generációk 4×4-es kivitelei – de ez ebben a kategóriában nem is követelmény. A lényeg, hogy kis alapterületen nyújtson a lehető legnagyobb kényelmet és a mai elvárásoknak megfelelő biztonságot.

Meglehetősen szokatlan az, ahogy a Fiat a márka és típusjelzéseket elhelyezte az autó karosszériáján. Nemcsak a csomagtérajtón tűnik fel méretes betűkkel a FIAT felirat, de az ajtók lemezfelületeibe is belenyomták a PANDA szöveget. Kicsit olyan, mintha a Stellantisnál a típusok tervezésekor vízjelezték volna a képeket, és a végső nyomóformákat ezek alapján a vízjelezett képek alapján készítették volna el.

Ugyanígy tele van a Fiat logót szimbolizáló harántirányú csíkokkal is a karosszéria. Nekem egyébként kimondottan tetszik az önreklámnak ez a merész és ötletes formája, egyedül az autó mosásánál kínlódtam meg ezekkel a domborművekkel, mert a mélyedésekből külön munka kimosni az ott lerakódott koszt.

A 361 literes csomagtartó nagyobb ugyan a Citroën ë-C3 által kínáltnál, de elmarad a többi, jellemzően persze nagyobb vetélytárstól. A csomagtér a hátsó ülések háttámláinak ledöntésével bővíthető, így nagyobb tárgyak szállításához sem feltétlen kell fuvarost hívni.

Valahol érthetetlen persze, hogy ha a Ford a Pumánál meg tudta oldani, hogy a csomagtér padlója alatt legyen még egy gigantikus, két carry-on koffert is kényelmesen elnyelő üreget, akkor ez a Stellantis mérnökeinek hogy-hogy nem sikerült.

Pláne úgy, hogy a motorteret is teljesen telepakolták elektronikával. Pontosabban ide került szinte minden, ami az elektromos hajtáshoz kell, így nem maradt hely a frunknak (front-trunk, vagyis első csomagtartó). A Pumában ezt is megoldották. Pedig ha jobban megnézzük a motorteret, be lehetne ezt építeni passzentosabban is, hogy maradjon hely a blokk felett egy tálcának, ahova elfér egy töltőkábel és az autó egyéb kötelező kellékei.

Persze a töltőkábelt a Grande Panda tulajok nem kell külön magukkal vigyék, hiszen be van építve az autó orrába. A fenti képen a lefelé futó fekete cső rejti a spirál kábelt, amikor nincs rá szükség.

A marketing a beltérben is folytatódik. A Panda és a Fiat szavak, illetve a négy vonalka több helyen is megjelenik, amivel ügyesen feldobják az amúgy egyszerű belsőt. De a legütősebb a több helyen visszatérő sárga kiemelés, ami kimondottan jól sikerült.

Lehet, hogy ugyanabból az alkatrészkészletből (irányválasztó kar, klímapanel, kormánygombok, stb.) kellett az olasz tervezőknek is dolgozniuk, mint az Opelnél és Citroënnél dolgozó kollégáiknak, mégis egy klasszissal kívánatosabb belteret alkottak, mint a konszernen többi márkáinál. Az olaszok persze jók a dizájnban, de azért a Fiatnál sem magától értetődő, hogy minden autójuk ilyen jópofa.

Az ülésekről sem ordít, hogy egy megfizethető árú autóba szánták őket. Igényes, látványos anyagválasztás, átgondolt, európai ízléshez illő dizájn, a fűtés pedig három fokozatban állítható, ami egy villanyautóban mindig jól jön. Persze motoros állítás ezen az árszinten nem fér bele, és nincs deréktámasz sem. Nekem egyedül ez hiányzott az amúgy meglepően kényelmes vezetőülésből.

Példás az is, ahogy a vélhetően olcsón előállítható, kopogós műanyag ajtóburkolatot eladják. Egy Fiat felirat itt, egy kidomborodó szigeten elhelyezett kilincs ott, illetve némi szivacs a könyöklőre feszített szövet alá, és már kellemesebb is az a műanyag panel. A sárga plexi tárolórekesz már csak hab a tortán.

A divatos formájú, alul felül laposított kormány már nem fröccsöntött műanyag, mint néhány évtizede az olcsó kisautókban, hanem kellemes tapintású műbőr, ami ráadásul kétszínű és izgalmas varrású. A kormányon lévő kezelőfelület végtelenül egyszerű, de használható, mint ahogy a sofőr előtti képernyő is. A dizájnerek a képernyőn sem rontották el a hangulatot, a sebesség kiírásához például hajtogatott papírlapokra emlékeztető betűtípust használtak.

A szélvédő előtt végigfutó műszerfal is kimondottan ötletes. A felső része bambusz hatású szövet borítást kapott, míg alul egy greslap mintázatú tálca található. Ugye, hogy lehet ügyesen játszani a ma már olcsón is elérhető anyagokkal? Nem kell mindenhova zongoralakk.

Vagy mégis? Érthetetlen, hogy a két első ülés közötti konzolra hogyan kerülhetett ilyen fényes, fekete műanyag borítás. Alig volt ötezer kilométer az autóban, ez a felület már most úgy nézett ki, mintha 100 ezernél járna. Aki ilyen autót vesz, annak mindenképpen javaslom, hogy legalább ezt a felületet fóliáztassa le.

A klímapanel praktikus, jól használható a digitális klíma szabályozására. A hőmérséklet 24 fokig fél fokonként állítható, felette pedig egész fokonként. A kormányfűtés erőssége nem szabályozható, csak ki-be kapcsolni lehet. A műszerfalon van ugyan két USB-C csatlakozó, de egy telefon akár vezeték nélkül is tölthető. A klímapanel alatti egyik gomb a sebességtúllépésre figyelmeztető rendszer lekapcsolását intézi. Ennek a helyét mindenki gyorsan meg fogja tanulni, hogy elindulás után odanézés nélkül is ki tudja iktatni ezt a zavaró funkciót.

A hátsó üléssorban csodára nem lehet számítani. Rövid úton gyerekek vagy nem túl magas felnőttek persze elférnek, de ekkora tengelytávból sokkal többet nem lehet kihozni egy olyan platformnál, aminek ki kell szolgálnia a hibrid meghajtást is. De szerencsére a hátsó teret is igyekeztek apró ötletes megoldásokkal feldobni, de a könyöklőre hátul már nem jutott szövet.