Öntöltő villanyautót mutatott be a Nissan is
Bemutatkozott a negyedik generációs Nissan X-Trail, hét személyes szabadidő autó – az újdonság kiszállítása már ősszel megkezdődik Európában. A népszerű SUV először 2000-ben jelent meg a palettán, és eddig közel hét millió darab talált belőle gazdára.
A Nissan szerint a kocsi egyik nagy előnye, hogy nem kell feltölteni.
Batár nagy és praktikus
A közel 4,7 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,7 méter magas SUV három sor üléssel rendelkezik – ebből az utolsóban található két fotelt a gyártó 160 centis magasságig ajánlja.
A csomagtartó még felhajtott ülések mellett is 560 literes, és a második sor közepén síalagút is van, így a téli sportok kedvelőire is gondoltak.
A második sorban ülőknek saját USB töltőik, és külön szabályozható klímájuk van, és ők is könnyen hozzáférnek a pillangószárny mintájára nyúló első kartámasz-fedél alatt található rekeszhez.
Legalább ennyire praktikus, hogy a hátsó ajtó közel 90 fokban nyílik, így nemcsak a ki és beszállás könnyű, de egy gyerekülést is sokkal egyszerűbb beszerelni.
A mai trendnek megfelelően a fizikai gombok mellett egy 12,3 colos TFT kijelző áll a sofőr és az utasok rendelkezésére, de felszereltségtől függően HUD, azaz a sofőr elé vetített vezetési információk, valamint a Pro Pilot legújabb verziója is elérhető, amely olvassa a sebességhatároló táblákat is.
A digitális premiert kísérő videó szerint minden felszereltségi szinten standard lesz a mátrix fényszóró – de, hogy ez minden piacon így lesz-e, arról egyelőre még nincs információnk
Lágy-hibrid és öntöltő meghajtás
Az autó premierje előtt olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Európában csak az e-POWER hajtáslánccal lesz elérhető a típus, de mint most kiderült lesz belőle egy lágy-hibrid is.
Utóbbival kezdve a sort, az MHEV változat első tengelyét egy 163 lóerős 1,5 literes benzinmotor hajtja a megszokott módon, de egy 12 voltos akkuba vissza tudja tölteni a fékezési energiát, ami azután akár 6 Nm extra nyomatékot is adhat gyorsításkor.
Az autógyártó ezzel együtt is arra számít, hogy a soros hibrid változat adja majd az eladások zömét. Ebben az energiaforrás szintén egy benzinmotor, azonban ez nem tudja közvetlenül hajtani a kerekeket, hanem generátorként működve termeli az áramot a villanymotornak. Az alapváltozatban egy villanymotor jár az autóhoz, de az e-4ORCE verzióban mindkét tengelyt egy-egy elektromos erőforrás forgatja meg. Előbbi 150 kW/204 lóerő, utóbbi változat pedig 157 kW/213 lóerő teljesítményre képes – itt egy 94 kilowattos hátsó hajtómű is megtalálható az autóban.
A hagyományos hibridekkel szemben a soros megoldásnál a benzinmotor egyenletesen, mindig az optimális fordulatszám tartományban üzemel, ami javítja a fogyasztást és csökkenti a károsanyag kibocsátást.
A Nissan-Renault szövetség CMF-C platformjára épülő autó soros rendszere kapcsán a gyártó kiemeli annak számos előnyét. Mivel a kerekeket mindig a villanymotorok hajtják, így a vezetési élmény hasonló az elektromos autókéhoz, azaz azonnali, hatalmas nyomaték és váltó nélküli folyamatos gyorsulás érhető el.
Emellett az összkerékhajtású verziónál sincs szükség a mechanikus AWD rendszerekben megszokott kardánalagútra, ami szűkíti a hátsó utasok lábterét. A Nissan elhozta a villanyautóból ismert e-pedál rendszert az X-Trailbe, így lehetőség van az egypedálos vezetésre is.
A bemutató során a cég többször is kiemelte, hogy az autó egyik előnye, hogy nem szükséges annak elektromos töltése.
A lágy hibrid változat valamivel 10, a soros hibridek pedig 7-8 másodperces gyorsulással rendelkeznek. A fogyasztás előbbinél 7, utóbbiaknál 6 liter körül alakul, a WLTP szabvány szerint.
Az autók magyar ára egyelőre nem ismert, de Németországban a legolcsóbb, Visia felszereltségű lágy-hibrid 35 ezer eurótól indul, míg a fullextrás Tekna+ összkerékhajtású verziója 56 ezer euróig nyújtózkodik. Ez 15-22 millió forint közötti ársávot valószínűsít.