Elkészült Bajorországban az A6-os autópályán az az egykilométeres tesztszakasz, amely lehetővé teszi az elektromos járművek vezeték nélküli töltését menet közben. Akkor nincs több sorban állás, várakozás és vita az idétlenül parkoló autóstársainkkal a töltőállomásokon? Sajnos ez a fajta kényelem még odébb van. A német projekt, amely az E|MPOWER kutatás részeként fut, egyelőre csupán kísérleti program, melynek célja, hogy valós körülmények között teszteljék az indukciós, menet közbeni töltési rendszer hatékonyságát és alkalmazhatóságát. A Sulzbach-Rosenberg és Amberg-West csomópontok közötti útszakaszon lerakott technológia az izraeli Electreon elektromos útrendszere (Electric Road System, ERS), amely mágneses mezőt hoz létre a vezeték nélküli töltéshez: az útba épített réztekercsek és a járművek aljára szerelt vevőegység között történik az energiaátvitel, hasonlóan a vezeték nélküli telefontöltéshez. A töltéshez szükséges tehát egy, az autóba épített vevő, amivel az utakon futó villanyautók nem rendelkeznek – az erre a célra átalakított tesztautókkal az idei év második felében kezdődnek majd meg a tesztek. Bajorország tudományos minisztere, Markus Blume hangsúlyozta a technológia jelentőségét: „Az induktív töltés több mint 90 százalékos hatékonyságával új távlatokat nyit az elektromobilitásban, hozzájárulva a hatótávkorlátok leküzdéséhez és a fenntartható közlekedéshez.” Az Electreon technológiáját világszerte több hasonló projektben tesztelik, köztük az Egyesült Államokban, Izraelben, Svédországban, és Olaszországban is, de az A6-os tesztszakasz az eddigi legnagyobb ilyen jellegű európai pilotprojektnek számít, amely új építési technológiákat is alkalmaz az installációs költségek és idő csökkentése érdekében. Bár a dinamikus indukciós töltés ígéretesnek tűnik, jelenleg olyan hátrányokkal kell szembenéznie, mint a kiépítése magas költsége, a speciálisan felszerelt járművek szüksége, és hiányzik a széles körű szabványosítás is. Emiatt kétséges, hogy képes lesz-e valaha is felvenni a versenyt a már elterjedt, akár ultramagas teljesítményt is kínáló hagyományos vezetékes töltőkkel. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04yMjM3MjkwLjM3MzM0MjhWSUxMQU5ZQVVUT1NPSy5IL0IzMzczMTQwNS40MjQyODMyODU7ZGNfdHJrX2FpZD02MTcxMzkzNzk7ZGNfdHJrX2NpZD0yMzc5OTgwNDY7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04yMjM3MjkwLjM3MzM0MjhWSUxMQU5ZQVVUT1NPSy5IL0IzMzczMTQwNS40MjQyODMyODU7ZGNfdHJrX2FpZD02MTcxMzkzNzk7ZGNfdHJrX2NpZD0yMzc5OTgwNDY7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDYvc2hlbGwtcmVjaGFyZ2UtbXVsdC1qb3ZvLTEzMDB4NjAwLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wNi9zaGVsbC1yZWNoYXJnZS1tdWx0LWpvdm8tMTMwMHg2MDAtMS5qcGciIGFsdD0iIj48L3BpY3R1cmU+PC9hPjxpbWcgc3JjPWh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcC9OMjIzNzI5MC4zNzMzNDI4VklMTEFOWUFVVE9TT0suSC9CMzM3MzE0MDUuNDI0MjgzMjg1O2RjX3Rya19haWQ9NjE3MTM5Mzc5O2RjX3Rya19jaWQ9MjM3OTk4MDQ2O29yZD1bdGltZXN0YW1wXTtkY19sYXQ9O2RjX3JkaWQ9O3RhZ19mb3JfY2hpbGRfZGlyZWN0ZWRfdHJlYXRtZW50PTt0ZnVhPT9odHRwczovL3Rwcy5kb3VibGV2ZXJpZnkuY29tL3Zpc2l0LmpwZz90YWd0eXBlPWRpc3BsYXkmY3R4PTMxODAxNDIzJmNtcD0zMzczMTQwNSZzaWQ9MTAxNjk1OTUmcGxjPTQyNDI4MzI4NSZhZHZpZD0xMzkxOTQzMiZhZHNydj0xJmdkcHI9JHtHRFBSfSZnZHByX2NvbnNlbnQ9JHtHRFBSX0NPTlNFTlRfMTI2fXdpZHRoPTEiIGhlaWdodD0iMSIgc3R5bGU9ImRpc3BsYXk6bm9uZTsiIGFsdD0iIj4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
A Rivian vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy az amerikai autóipar a benzines járművek felé fordul