Kilóg a sorból: Opel Mokka e

Úgy tűnik, hogy ez a hét a statikus bemutatók hete. Kedden a Škoda Enyaq iV-t sikerült kívül belül jól megnézni, szerdán pedig az Opel második CMP platformos villanyautójáról a Mokkáról rántották le a leplet egy hazai sajtórendezvényen.

Az autóról már persze többnyire mindent tudunk, de mivel a gyártás még csak valamikor mostanában indul, bemutató darabból alig van néhány a világon, így időbe tellett mire egy eljutott Magyarországra.

Advertisement

Az azonos alapokra épülő Opel Corsa e tesztben úgy mutattam be az autót, mint a PSA konszern villanyautó kínálatának konzervatívabb tagját. Bár fel-felbukkantak a PSA-tól származó alkatrészek, mint például a váltókar, de nyoma sem volt annak a magamutogatásnak, amiben a francia unokatestvérei igen erősek. Mutatós, de visszafogott volt. Úgy tűnik, hogy a magyar piacon meg is találta a helyét, mert már több mint 100 darabra érkezett konkrét rendelés (nem előrendelés, hanem végleges), ami már most háromszorosa az idénre vár mennyiségnek.

forrás: theicct.org

Hogy lehet többet eladni, mint amennyit egy évre terveznek? Ez egy jogos kérdés, a részletekbe nem avattak be, de azt a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az Opel nem „kvótahuszár”. Nem azért gyárt villanyautót, hogy meglegyen az elvárt CO2 szint, hiszen azt az idei első 8 hónapban is gond nélkül hozták (az ICCT adatai szerint egyedüliként!). De a villanyautókból is annyit fognak hozni az országba, amennyire igény van. A hibrid modelleket is figyelembe véve jövőre már 9 elektromosított Opel lesz a kínálatban.

Az aktuális Corsa tervezése még a GM-PSA üzlet megkötése előtt megkezdődött, így mire az összes pecsét rákerült a megállapodásra, addigra már egy majdnem kész autót kellett valahogy átültetni a PSA által kínált alapokra. Ennek is köszönhető az, hogy a Corsa egy kicsit ilyen is meg olyan is. Az új Mokka tervezését már teljesen tiszta, PSA fejléces papírral indíthatták, így ki tudták használni a konszern technikai tudásának minden előnyét, és fókuszálhattak az Opel új arculatának kialakítására.

Ahogy az manapság oly gyakran előfordul, az Opel dizájnerei is a múltba nyúltak vissza inspirációért. Állításuk szerint a 70-es évek Opel Mantájának króm keretes orr része lebegett a szemük előtt, amikor az új Mokka jellegzetes, Vizor néven emlegetett orrát rajzolták. Bármi is volt az alap, a végeredmény igazán tetszetősre sikerült.

EZT OLVASTAD MÁR?  Januárban debütál a 60 kWh-s LEAF, de nem lesz felhőtlen az öröm

Az új Opel Mokka formáját és részleteit mind a kéttónusú fényezéshez igazították, mivel csak ilyen fényezéssel lesz elérhető (leszámítva a csupa feketét). Felülnézetbből nem könnyű megmondani a színét, hiszen még a motorháztető is fekete. Az alapszín és a fekete találkozásánál az elektromos verziónál króm, a hagyományos motorral szerelteknél (néhány színt kivéve) piros kiemelés fut végig. Kétségtelenül mutatós mindkettő. Ezt a stílust az Opel Pure dizájnként emlegeti, és a beltérben is megjelenik.

Az Opel Mokka minden felszereltségi szinten LED-es első és hátsó fényszórókat kap, és természetesen elérhető a Corsa e-ben már bizonyító IntelliLux LED mátrix változat is. Ez utóbbi talán az egyik legjobb és legfontosabb fejlesztés ma az autóiparban, ha rajtam múlna, én kötelezővé is tenném. Ez ugyanis úgy tudja biztosítani az előttünk lévő út megvilágítását, hogy közben a többi közlekedőt nem vakítja el. A kamera képe alapján meghatározza a többiek helyzetét, és a feléjük világító LED-eket egyszerűen lekapcsolja. Ha az alapmodellbe egyetlen egy extrát tudtok bele rendelni, akkor ez legyen az.

Bent az ember szeme egyből a kormány mögötti, és a műszerfal közepén lévő nagy kijelzőt körbefogó fémes kereten akad meg, ami mintha az orr résszel akarna harmonizálni. A vezető előtti 12“-es, illetve a középen lévő 10“-es kijelzők kétségtelenül jól mutatnak. Ez utóbbi természetesen érintésérzékeny. A jó hír, hogy minden felszereltségi szinten digitális kijelző kerül a sofőr elé (tehát nem lesznek analóg műszerek), a rossz hír viszont, hogy az alap változatban kicsit kisebb lesz a képernyő.

Ha alaposabban megnézzük a műszerfalat, akkor persze látszik, hogy főbb elemeiben osztozik a Corsa e műszerfalával. Kicsit olyan, mintha előlapot cseréltek volna rajta. De csak ennyi kellett, hogy frissebb, modernebb, divatosabb legyen. Ez a nyilvánvalóan szükséges is a crossoveres megjelenéshez.

Hasonlóan látványos változás, hogy az eddigi összes PSA modellben feltűnő egyen váltókar eltűnt, helyére egy billenőkapcsoló került.

Az Opel Corsa-e akkumulátora

Az ülések alatt ugyanaz a folyadékhűtéses, bruttó 50 kWh-s akkumulátor található, mint a Corsa e-ben és a többi PSA autóban. Az Opel 8 évig vagy 160 ezer km-ig garantálja, hogy a kapacitása nem csökken 70% alá, de a fejlett hőmenedzsmentnek köszönhetően szinte biztos, hogy a fenti kor és táv után bőven efölött a szint felett lesz az állapot.

Az autó Type2 (AC) és CCS (DC) csatlakozón keresztül tölthető. Előbbinél az alap a 7,4 kW-os teljesítmény (1 fázis), de rendelhető lesz 11 kW-os fedélzeti töltővel is (3 fázis). Villámtöltésnél jól kihasználja az 50 kW-os töltők képességeit, és ha az oszlop tud többet, akkor alacsony töltöttségi szintnél akár 100 kW-os töltési teljesítményt is képes fogadni. Ezen a téren elméletileg nincs változás a gyártó illetve a konszern többi autójához képest.

EZT OLVASTAD MÁR?  Új elektromos Opel megy gyártásba az év végén

A fűtés a villanyautóknál egy kardinális kérdés, hiszen a rendkívül hatékony elektromos hajtásnak nincs olyan hulladékhője, amivel fel lehetne fűteni az utaskabint (ellentétben a belsőégésű motorokkal). Így az utastér fűtése is az akkumulátor, illetve a hatótáv terhére történhet. A fűtés lehet egyszerű fűtőszálas, és hatékony hőszivattyús is, de ez utóbbi általában csak a felsőbb kategóriás, vagy jobban felszerelt autók sajátja. A LED-es lámpákhoz hasonlóan az Opel ezt a hőszivattyús rendszert is alapból adja az összes Mokka e-be, így a fűtés nem csak kellemesebb lesz, de egy kicsit kevésbé is fogja meríteni az akkumulátort.

Az Opel Connect applikációt a Corsa e tesztjekor még nem tudtuk kipróbálni, de nagyjából hasonló funkciókat kínál, mint amit más rendszereknél megszoktunk. A legfontosabb funkciók a töltöttségi szint és töltési folyamat távoli ellenőrzése, illetve utaskabin kondicionálása (hűtés vagy fűtés). Reméljük a Mokkával együtt ezt is alaposan ki fogjuk majd tudni próbálni.

Az Opel Mokka e németországi alap listaára 32.990 euró (normál áfával), magyar ára viszont még nincs az autónak. Emögött az Opel hazai képviseletének folyamatban lévő átszervezése áll, ami várhatóan december elejéig lezárul. Ha minden jól alakul, akkor egy alacsonyabb felszereltségű modell beférhet a 11 millió forintos szint alá, így aki még nem használta fel az állami támogatását, és igényelt hosszabbítást, az talán még ebben a modellben is reménykedhet. Az első autókat márciusban tudja szállítani a cég, persze csak akkor, ha a vírushelyzet nem szól megint közbe valahol.

Elektromos autót használsz?

Antalóczy Tibor

A Villanyatosok.hu főszerkesztője, illetve a Villanyautósok Közösségének egyik alapító tagja, e-mobilitás szakértő. 2014 óta aktív elektromos autó használó, és külső tanácsadóként számtalan hazai elektromobilitási projekt aktív segítője.