Egy hete betiltották a dízel buszokat Magyarországon – vagy mégsem?
Amikor 2019 végétől sorra jelentek meg a sajtóközlemények és nyilatkozatok arról, hogy 2022-től a 25 ezer főnél nagyobb városokban már kizárólag tisztán elektromos buszokat helyezhetnek forgalomba nagyon boldogok voltunk, de volt bennünk egy kis túl szép, hogy igaz legyen érzés is. Aztán elindult a zöld busz program demonstrációs szakasza és kezdtünk egyre jobban bízni a hamarosan rohamtempóban tisztulni kezdő városi levegőben.
A kijelölt határidő gyorsan megérkezett, majd a minap belefutottam egy hírbe: az egyik nagy magyar város üzembe helyezett 30 új dízel buszt. Ügyes, gondoltuk rögtön, még a január 1-i határidő előtt gyorsan lepapírozták a buszokat, hogy minél tovább dízelekkel szállíthassák az utasokat. A hírt elolvasva már összevontam a szemöldököm: 2024-ig további dízel buszok állnak forgalomba, száznál is több. Hogyan lehetséges ez?
Az első hír 2019 júliusában jelent meg az akkor még el sem nevezett zöld busz programról. A kormány 36 milliárd forintos támogatásról döntött, amelyből 1290 busz cseréjét valósítják meg. A programban 2021 végéig CNG üzemű, 2022-től már kizárólag elektromos buszok beszerzése támogatható. A terv már Zöld Busz program néven került be a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervbe, ezen kívül kormányrendeletbe is foglalták.
A kommunikáció ennél is biztatóbb irányba indult. Már nem arról volt szó, hogy a kormány támogatja az elektromos buszok vásárlását, ezzel csökkentve azok felárát és zöldítve a tömegközlekedést. Kerek perec kijelentették, hogy „A 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban 2022-től már csak elektromos hajtású autóbuszokat lehet egy kormánydöntés nyomán üzembe helyezni.”
A nyilatkozatokban, melyeket megőrzött többek között az Index, az Origo, a Portfolio, a Forbes vagy a Világgazdaság weboldala is, egyértelműen nem a támogathatóságról, hanem tiltásról volt szó, márpedig nagyon nem mindegy, hogy ha egy város dízel buszt vásárolna, ahhoz nem kap támogatást, vagy egyszerűen nem kap rendszámot a dízel üzemű, saját forrásból megvásárolt autóbuszra.
Debrecen 2024-ig több ütemben tervezett dízel üzemű autóbusz vásárlásáról olvasva ezekre a nyilatkozatokra jól emlékezve kérdeztem rá az ITM sajtóosztályánál arra, hogy történt-e esetleg változás a 2022-es dátummal kapcsolatban, a koronavírus veszélyhelyzet mostanában mindenre jó mentség, ezzel indokolható lenne, ha továbbra is vásárolhatók dízel buszok. A válasz szinte azonnal meg is érkezett:
„A Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt Zöld Busz Program keretében 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni a 25 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken.”
Nincs tehát késés, a szabály életbe lépett, csak épp kommunikációban visszatértünk a kezdetekhez. Már nem arról van szó, hogy tilos lenne dízel buszt forgalomba helyezni a nagyvárosokban, mindössze arról, hogy a zöld busz programban csak elektromos buszra kaphatnak támogatást a városok. Tavaly a 2019-es kormányrendelet vonatkozó bekezdése is módosult, bár ennek nincs gyakorlati jelentősége, mivel a széles körben kommunikált, csak elektromos busz helyezhető forgalomba szófordulat abban soha nem szerepelt, sőt, a városok méretére vonatkozó 25 ezer fős korlát is végig csak a kommunikációban létezett.
„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok!” – jutott eszembe hirtelen a közelmúltban gyakran idézet mondat. Azért szomorú vagyok, hogy 2022-ben már nem számíthatunk arra, amit néhány éve többek között Kaderják Péter is ígért:
„A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv intézkedésének köszönhetően 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni a 25 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken, ennek eredményeként tíz éven belül a nagyvárosokban közlekedő minden második busz környezetkímélő lesz.”