Az országok sorra jelentik be hagyományos autók forgalmazásának betiltására vonatkozó dátumokat. Az autógyártók azonban úgy tűnik elébe mennek a tiltásnak, így gyakorlatilag nem lesz mit betiltani. A Hyundai Motor Company az IAA Mobility 2021 rendezvényen, azaz a Müncheni Autószalonon bejelentette, hogy 2045-re klímasemlegessé válik. Az átalakulás egyik legfontosabb mérföldköve, hogy 2035-től Európában, a világ legfontosabb további piacain pedig 2040-től nem értékesítenek több fosszilis üzemanyaggal működő járművet. A 2040-es vállalás egyben azt is jelenti, hogy a 2019-es szinthez viszonyítva 75%-kal csökkentik a cég széndioxid-kibocsátását. Az önkéntes kötelezettségvállalás a Hyundai Motor Company-ra, azaz a Hyundai márkára vonatkozik. A Hyundai Motor Group, azaz a Hyundai csoport többi márkáját, így például a Kia és a Genesis márkákat, vagy olyan saját beszállítókat, mint például a Hyundai Mobis, nem érint. „Az Előre az Emberiségért vállalati stratégia értelmében a Hyundai Motor eltökélt, hogy helyesen cselekedjen a világ érdekében. Az éghajlatváltozás vitathatatlan kihívás, amely a legnagyobb és legsürgetőbb figyelmet igényli mindannyiunktól.” – mondta Jaehoon (Jay) Chang, a Hyundai Motor Company elnök-vezérigazgatója. Az átalakulás első lépése a tiszta mobilitás. Ennek megfelelően a Hyundai rövidebb távú céljai között szerepel, hogy 2030-ra a globális eladások 30%-a zéró emissziós jármű legyen, azaz akkumulátoros elektromos autó (BEV), valamint üzemanyagcellás autó (FCEV). 2040-re úgy számolnak, hogy az akkumulátoros és hidrogén tüzelőanyagcellás villanyautók elérik a teljes értékesítés 80%-át. Az elektromobilitásra átállás fontos lépéseként a Hyundai Ioniq 5 után a következő dedikált akkus elektromos autó az Ioniq 6 lesz, amely a Münchenben kiállított Prophecy EV koncepcióból merít ihletet. A hidrogénnel üzemelő járművek tekintetében 2023-ban várható a NEXO következő generációjának és egy MPV modell bemutatója, 2025-öt követően pedig egy nagyméretű SUV várható. A karbonsemlegesség felé vezető második lépést az autonóm járművek, azaz a következő generációs szállítóplatformok területén teszik meg. Ehhez kapcsolódóan az Müncheni Autószalon látogatói megtekinthetik az Ioniq 5 alapú, 4-es szintű önvezetésre képes (meghatározott területen belül, bizonyos körülmények esetén sofőr nélkül, teljesen önállóan közlekedő) robotaxit, amely a tervek szerint 2023-ban kezdi meg teljesen vezető nélküli működését. A széndioxid-mentes stratégiában a harmadik pillér a zöld energia használatának növelése, amely a Hyundai számára nem csak a megújuló energiaforrások felhasználását, de a jövő technológiáiban történő hosszútávú befektetéseket, így például a zöld hidrogén alapú megoldások fejlesztését jelenti. Az a célkitűzés, hogy 2040-ig a kulcspiacokon megszüntessék a fosszilis tüzelőanyaggal működő járművek forgalmazását, az olyan országokban, amelyek nem rendelkeznek megfelelő töltőinfrastruktúrával az akkumulátoros villanyautók és hidrogén üzemanyagcellás járművek számára, nyitva hagyja a szintetikus üzemanyaggal működő belső égésű járművek lehetőségét. A Hyundai üzemanyagcellás terveiben fontos szerepet játszanak a haszongépjárművek is. A Münchenben június vége óta tesztelt Hyundai Elec City H2 buszt az IAA rendezvény látogatói is kipróbálhatják. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!