PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9oeXVuZGFpLmh1L2V2LyIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9oeXVuZGFpLmh1L2V2LycsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjQvMDEvaHl1LWthbXBhbnlvay1ldi1oYXZhc3Byb2R0ZXJ2LTYwMHg1MDAtMi5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI0LzAxL2h5dS1rYW1wYW55b2stZXYtaGF2YXNwcm9kdGVydi0xOTQweDUwMC0yLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjQvMDEvaHl1LWthbXBhbnlvay1ldi1oYXZhc3Byb2R0ZXJ2LTE5NDB4NTAwLTIuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4=
auto
2024. 03. 03. vasárnap

Amikor Szijjártó Péter tavaly novemberben azt üzente meg a központi hírcsatornákon, a Türk Államok Találkozójáról (TÁK), hogy az azeri zöldáram segíti majd meg a magyarországi gázfogyasztás csökkentése mellett a klímacélok elérését is, igazából nem volt rá érdemi reakció. Azzal együtt sem, hogy egy hónappal korábban a miniszterelnök is megpendítette a témát a Facebook-oldalán – a napi öt posztja egyikében. Bármilyen meglepően hangzik is a felvetés, hogy az eddig is inkább vízióként tárgyalt közép-ázsiai földgáztranszport mellett (helyett?) a magyar kormány villamos energiára is szerződne a térségből, annál azért többet ér, hogy elintézhető legyen azzal: egy politikus egy politikusoktól hemzsegő összejövetelen ilyenformán is hízeleg a vendéglátóknak, és holnap, ha máshová megy, majd ott is megteszi, mert ez a dolga.

Ezért játszottunk el a gondolattal: mennyiből, mire lenne képes egy ilyen távvezeték. Azzal együtt is érdemesnek tűnik ezt megtenni, hogy december közepén hír lett abból, hogy a Fekete-tenger két partját összekötő távvezeték megépítésének ötletéről kiderült, hogy az elképzelést az Európai Bizottság is támogatni tudja. Illetve: Ursula von der Leyen azt az elképzelést szignálta, hogy az EB támogatni tudná a világ leghosszabb (1195 kilométeres) vízalatti távvezetékének mondott építési projektjét, és azt, ha a Kaszpi-tenger térségéből egyszer, majd, valamikor zöldenergiás áramot szállító vezetéket lehetne az uniós áramhálózatba illeszteni a Nyugat-Balkán felől.

Határidő és más érdemi fogódzó egyelőre nincs, így most az a leginkább releváns kérdés, hogy az erre a projektre kalkulálható költségből milyen és mennyi más zöldenergiás projekt volna indítható, folytatható, támogatható.  Ez utóbbinak azzal együtt is látjuk értelmét, hogy az alábbi számok és számítások pusztán jelzés értékűek, elméletiek és csupán a nagyságrendek érzékeltetésére szolgálnak.

Az azeri zöld

A külgazdasági miniszter bejelentését tekintsük kiindulási pontnak. Szijjártó Péter a TÁK-viziten azt mondta, hogy az európai földgázellátásnak a feltekerés alatt álló azeri földgáztermelés lehet fontos diverzifikációs forrása, de „emellett környezetvédelmi céljaink teljesítéséhez szükség van arra, hogy zöld villamos áramot tudjunk nagy mennyiségben Magyarországra szállítani, ez is Azerbajdzsánból lesz”. Ezzel kapcsolatban alapvetően két tisztázandó kérdés van: 1) Azerbajdzsánban van-e ehhez elég megújuló energia?; 2) a Baku-Budapest távolság a szállítást lehetővé teszi-e?

Azerbajdzsán energiarendszere saját, hivatalos tájékoztatása alapján  jelenleg leginkább a nagy potenciál kiépítésének lehetőségével rendelkező ország kategóriába sorolható. Olyan ország, ahol 27 GW zöldenergia termelőkapacitás beépítésére biztosan van hely.

Az ország jelenlegi, teljes áramtermelő kapacitása azonban éppen csak meghaladja a 7500 MW-ot, melyből 1304,5 MW használ megújuló energiaforrást. Az azerbajdzsáni kormány elkötelezett amellett, hogy 2030-ra ezt a képet alaposan átrajzolja, de a 2004 óta ezügyben elindított programok 2020-ra jutottak csak el odáig, hogy a kormány létrehozzon egy Megújuló Energia Ügynökséget, majd 2021 májusára, hogy elfogadják azt a törvényt, amely a zöldenergia források „áramtermelésben történő felhasználásáról” kimondta, hogy a megújulók eztán elsőbbséget élveznek.

Nem kis dolog ám ez egy fosszilis energiahordozókra épült gazdaságtól! Akkor sem, ha Azerbajdzsán még nagyon-nagyon sok olyan beruházásnyi távolságban van attól, hogy a saját villamos energia szükségletén túl, exportra kész zöldáramot termelő országnak legyen nevezhető, mint az utóbbi időben tényleg építeni kezdett két szélerőmű projekt (egy 240 és egy 230 MW méretű), illetve az óriási (240 MW-os) napelemes erőmű beruházás. De ettől még Azerbajdzsán jelenlegi, 17,3 százalékos zöldenergiás részaránya úgy áll össze, hogy az 1304,5 MW megújulós termelőkapacitásból 1154,8 MW vízerőművekből származik, az országban mindössze hét kicsi szélpark termel (66,7 MW kapacitással), a kereskedelmi célú napelemes rendszerből pedig csupán egy tucat (45,9 MW) kapcsolódik a hálózatra.

Ott vagyunk már?

A távvezeték építés évtizedekre szóló beruházás, és akkor is hosszú-hosszú előkészítésre van szükség, ha az két szomszédos országot köt össze. Sokba kerül, és ha már megvan, hosszú időre rendező elemmé válik a rendszerben. Erről Magyarországnak is vannak friss tapasztalatai: a magyar-szlovák interkonnektor tíz évnyi tervezés után épült meg 2021 tavaszán; tavaly decemberben pedig a magyar-szlovén távvezeték szakaszt adták át  -több évtizedes adósságot törlesztve. Utóbbi, 80 kilométeres hossz építése 2020 augusztusában kezdődött. A szlovák kapcsolódás 25 kilométernyi távvezeték építéséről szólt, és 13 milliárd forintba került. De ezek a beruházások kilométerben mérve is és költségben is eltörpülnek az azeri távvezeték víziója mellett.

A Magyarország és Azerbajdzsán közti, légvonalban mérhető legrövidebb távolság (Tashir-Berettyóújfalu) majdnem 2000 kilométer. Ez már európai léptékben nézve is óriási távolság, amit két friss, gigantikus távvezetéképítési projekt is igazol. Az egyik, a norvégiai Suldal település és az angliai Northumberland közötti 720 km hosszúságú North Sea Link, a másik pedig a Celtic Interconnetor nevet viselő, Írországot Franciaországgal majdan összekötő, bő 600 kilométeres távvezeték. Mindkét távvezeték egyenáramú rendszerátviteli hálózatra épül.

HVDC
A nagyfeszültségű egyenáramú átviteli hálózat (High voltage direct current power line, HVDC) létjogosultságát az adja, hogy nagytávolságú villamosenergia-átvitel esetén ezek a rendszerek olcsóbbak, mint a váltakozó áramú távvezetékes rendszerek. Leegyszerűsítve: azért olcsóbbak, mert kevesebb alkatrészből megépíthetők, és kisebb a hálózati veszteségük. A víz alatti rendszerek jellemzője az is, hogy HVDC kiküszöböli a kábelek kapacitásának feltöltéséhez és kisütéséhez szükséges nagy áramokat, ám az is előnyt jelenthet, hogy az ilyen rendszerek a nem szinkronizált váltakozó áramú átviteli rendszerek közötti energiaátvitelre is használhatók. Az előnyök azonban csak nagyobb távolságban, többszáz kilométeres távon érvényesülnek, mivel az átalakítók költségesebbek, mint az AC rendszerek esetében. A HVDC-ben rejlő potenciál olyan nagy, hogy az Egyesült Államokban nemrég terv készült egy országos hálózat kiépítésére is. A 400 milliárd dolláros beruházás legfőbb haszna az lehetne, hogy a termelési és fogyasztási helyek közötti, nem ritkán valóban országméretű távolságokat hatékonyan, alacsony költségszinten áthidalhatóvá tegyék.

A norvég-brit projekt beruházási költsége 1,6 milliárd euró volt, és a North Sea Link 2021 őszén munkába is állít. A Kelta távvezeték viszont még csak most jutott el az építés tényleges előkészítéséig; az építők úgy kalkulálnak, hogy 1 milliárd euróba kerül majd a beruházás. Azt, hogy mi lesz a feladata a két ország energiarendszerében, és hogy miért van rá szükség, az alábbi animációs film magyarázza el.

Mivel időben a Kelta Összekötő áll közelebb az azeri zöldáram-távvezeték elképzeléshez, ezt vettük viszonyítási pontnak. Azzal együtt is, hogy egy, az előzetes elképzelések alapján 700 MW átvitelére képes azeri-magyar távvezeték építése nem csak hosszabb utat és nagyobb költséget jelentene, hanem azt is, hogy egy, a Fekete-tenger fenekére gyakorlatilag teljes hosszában lefektetett kábel, illetve az Azerbajdzsán – Grúzia (esetleg még Örményország) – Románia (esetleg még Bulgária) útvonal rizikósabb vállalkozásnak is tűnik, mint az ír-francia „köldökzsinóré”. Igaz ez a kockázati mátrix több tételére is, legyen szó az ellátásbiztonságtól kezdve a befektetési és az üzemeltetési szempontrendszerig bármiről.

A világ leghosszabb átviteli hálózatai – Top10
10. A Talcher-Kolar távvezeték – India leghosszabb HVDC távvezetéke. Az 500 kV-os, 1450 km hosszúságú és 2003 óta működik.
09. Több mint 200 kilométerrel hosszabb a gigantikus méretű Xiloudo vízerőmű energiáját a textilipari, IT és gépipari központként, igazi energiazabálóként számontartott Csöcsinag tartományba szállító vezeték. Az iparági sajtóban Xiluodo-Zhejiang vezetékként hivatkozott, 800 kV-os összekötő 1680 kilométeres.
08. Alig valamivel hosszabb a kongói Inga-Kolwezi – vagy más néven Inga-Saba távvezeték, a Hitachi Energy egyik történelmi büszkesége 1700 km hosszú, és 1982 óta üzemel. Az 500 kV-os hálózat névleges teljesítménye 560 MW.
07. A másik kínai vízerőmű-óriásból, a Xiangjiaba (más néven: Hszing-csien) gátról Sanghajig megépített HVDC kábel-rendszer hosszabb is, izmosabb is: 1980 km hosszú és 6,4 GW teljesítményátvitelre képes. A Xiangjiaba–Sanghaj vezeték 800 kV-os, 2017 óta üzemel.
06. Brazíliában ugyanekkor (2017) szintén bekacsoltak egy nagyon hasonló paraméterekkel megépített HVDC távvezetéket: a 800 kV-os Xingu-Ernesto vezeték hossza azonban 2076 km.
05. Majdnem annyi, mint egy másik Hitachi Energy büszkeségé, a 2090 kilométeres Jinping-Sunan távvezetéké, amelyet azonban már 2012 óta használnak. A 7,2 GW-os kapacitásméret mellett az a különlegessége, hogy a Jangce egyik fő mellékfolyójának (Yalong) partján fut végig, nyolc tartományt és számos vízerőművet egybe fűzve.
04. Az Amazonas vízgyűjtő területén 2017-re megépített óriási Belo Monte vízerőmű az energiáját 2092 kilométerre szállítja el. A Belo Monte-Estreito távvezeték 800 kV-os, kapacitása 4 GW.
03. Több mint száz kilométerrel hosszabb a Hami és Csengcsou (Zhengzhou) közötti távvezeték, amely hét tartományt szel át, 800 kV-os és 8000 MW a névleges teljesítménye. A 2210 km hosszú átviteli infrastruktúra 2014 óta működik.
02. Brazíliában épült a világ első és második leghosszabb távvezetéke is, utóbbi a 2385 km hosszúságú Rio Maderia Transmission Link a Madeira folyó két vízerőművének áramát szállítja óriási távolságra. A távvezeték 2015 óta működik, 600 kV-os vezetékén pedig 7,1 GW teljesítmény átvitelére képes.
01. Az aktuálisan leghosszabb, 2543 kilométeres interkonnektor egyik végét a már korábban előkerült Belo Mone erőmű jelenti, a másik végét viszont Rio de Janeiro. A 80 várost is átszelő, a földtől legalább 105 méter magasságban kifeszített kábel 2019 óta áll e lista élén. Az Amazonastól az ország délkeleti partjáig mindössze két áramátalakító állomással működő rendszer 4 GW továbbítására képes.

Kelta fogódzó

A Morlaix és Cork közötti, mintegy 600 kilométeres távolságot áthidaló Kelta távvezetékkel – feltéve, hogy nem lesz az építkezésben fennakadás – 2026-ra készülhetnek el. A rendszer energiaátviteli potenciálja ennek is 700 MW lesz, és 450 ezer háztartás áramigényét fogja tudni kiszolgálni. Az egymilliárd eurós projektből az EU összesen 60 százalékot vállalt magára, Franciaország 35 százalékot, Írország ötöt. A belengetett azeri-magyar távvezeték megépítéséhez szükséges összegről egyelőre becslés formájában sem jelent meg információ. Arról sincs információ, hogy a rendszer egyen- vagy váltakozó áramú technológiára épülne-e, de az így is borítékolható, hogy arányaiban aligha lesz olcsóbb, mint az ír-francia beruházás.

Nem konkrétum, inkább csak jelzés értékű becslés, hogy az ír-francia interkonnektor építési költségét alapul véve az azeri-magyar távvezetékre lehet 3,3 milliárd eurós induló költséggel számolni. A lehető legalacsonyabb árat generáló útvonalat az egyszerűség kedvéért vegyük 2000 kilométernek (a Tashir – Berettyóújfalu légvonalban 1929 kilométer). Akkor is tegyünk így, ha a két „határvárosba” bekötött vezetékek önmagukban nem működőképesek, az azeri exportra szánt áramot valahol meg kellene termelni, azt a hálózatnak a távvezetékre rá kellene hordania; a másik oldalon pedig mindezt szét kellene tudni osztania a magyar rendszernek, ami biztosan további költségeket jelentene.

A közép-Ázsiából érkező zöldáramos távvezeték megépítésének lehetségessé tétele ezen a ponton arról szól (legalábbis addig, amíg ki nem derül, hogy az interkonnektor által átszelt országok közül melyik mennyi költséget vállal magára), hogy van-e erre a beruházásra 3,3 milliárd eurónyi fedezete a magyar kormánynak. Önerőből, csak az államkasszából több mint 1300 milliárd forintot kivenni biztosan nincs mód, ezért a projekt továbbvitele attól függhet, hogy a magyar kormány képes-e elhitetni Brüsszelben, hogy az ország energetikai helyzete és infrastruktúrájának helyzete (klímacélra tartás érdekében is) e megoldásra is kényszerül. Ha a válasz: igen, akkor lehet az ilyen célú fejlesztési programokra felcímkézett brüsszeli pénzekre bazírozni. Ha a válasz: nem, akkor viszont úgy módosul a pénzkeresés, hogy meg lehet-e ezt oldani valamilyen hitelből.

Nagyfeszültségű egyenáramú átalakító állomás az Egyesült Királyságban (forrás: National Grid)

A Celtic Interconnetor és a North Sea Link uniós támogatása érthetőbb, mint a magyar-azeri elképzelés, hiszen az előbbiek mégiscsak Európán belüli, a belső piac megerősítését is szolgáló beruházásokat takarnak. Meg azért is, mert az EU-n kívüli hálózati kapcsolódás a posztszovjet régióval éppen Magyarországon keresztül nem sikerül, pedig Ukrajnából távvezetéket sem kell építeni. Abba belekezdeni is kár, hogy Ursula von der Leyen decemberi, bukaresti aláírása pontosan mennyit is ér majd euróban kifejezve, de a modellezhetőség kedvéért továbbra is vegyük azt a variációt, hogy a műszaki problémákat megoldják, az azeri távvezeték megépítése pedig valid elgondolássá erősödik.

Könnyű azt szemléltetni, hogy egy ilyen projektben a Kelta távvezeték beruházásához hasonló arányú – tehát: kétmilliárd eurós – uniós támogatásnak ezügyben miért nincs nagy valószínűsége. Tavaly decemberben hasonló céllal osztottak támogatást Brüsszelben.  Az Európai Bizottság 4,11 milliárd eurót ítélt meg nyolc kelet-európai tagországnak a belföldi energiarendszereik korszerűsítéséhez. Magyarország számára azonban ebből a zsákból kevesebb, mint 73 millió eurót adnak. Még Litvánia is többet, 85 millió eurót kapott.
Annak, hogy Szlovákia 400 millió eurót kap, Csehország pedig 1,34 milliárdot, mi pedig ennek a töredékét, nem az aktuális EU-magyar kormány viszony a magyarázata, hanem az, hogy a magyar energetikai problémák megoldásának előkészítettsége Brüsszelből nézve ennyi támogatás megítélését tette lehetővé.

Amennyiben a politika lassan őrlő malmai valahogyan mégis kimorzsolják azt az eredményt, hogy az ír-francia támogatási modellhez hasonlóan az EU vállalja a projekt árának 60 százalékát, akkor is marad a kérdés: az önrészt (1,17 milliárd euró, vagyis mintegy 450 milliárd forint) sikerül-e előteremteni, biztosítani?

Mire költené inkább?

A 450 milliárd forintos nagyságrendnél érdemes egy pillanatra megállni.

A kormány által tavaly novemberben lefújt, 200 milliárdos napelemtelepítési támogatási körből – melyben több mint 40 ezer lakóingatlant segíthettek volna hozzá az önellátóbb energiagazdálkodáshoz – ekkora összegből ugyanis kettő körre biztosan futotta volna. Ha pedig nem csak a mennyiségi, hanem a minőségi javulás is tényező, akkor – azt alapul véve, hogy egy akkumulátoros vagy hőszivattyús energiatároló berendezéssel kiegészített napelemes rendszer duplaannyiba kerül, mint egy szimpla napelemes beruházás, és így a támogatási értéket duplázva – kijön, hogy mintegy 50 ezer háztartást jelentős részben függetleníteni lehetne ebből az összegből a hálózattól.

A lakossági energiahatékonysági piac szereplői szerint egy átlagos magyar lakóház teljeskörű energetikai mélyfelújítása (hőszigetelés, nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés, napelemes rendszer és levegő-levegő hőszivattyú rendszerbe építése) 20 millió forintból megoldható. Ha ez igaz, akkor az is kiszámolható, hogy 450 milliárd forintból 22.500 háztartás full-korszerűsítése volna megoldható – vagy 45 ezeré, ha 50 százalékos támogatást biztosítana a pályázati kiírás.

A Magyarországon belüli, energetikai struktúrákat illetően azt kell látni, hogy 450 milliárd forintból 4-5 évre is teljes sebességre lenne felpörgethető a hazai hálózatfejlesztés. Az egyenként 15 milliárd forintos költséggel számolható  gerinchálózati új alállomások tömeges építésére futná. A MAVIR 10 éves tervében szereplő, 500 kilométernyi fővezetékhossz bővítés megkezdése is beleférne. Csak viszonyítási pontként érdemes visszaidézni: a BMW Debrecenbe érkezésének előkészítése (a hálózatépítés és kapacitásbővítés) az E.Onnak 5 milliárd forintjába került.

Az ázsiai távvezeték építését a miniszter azzal indokolta, hogy zöldáramot hozhat rajta az országba, és ezzel főként a földgáz (erőművi, illetve háztartási célú) égetését lehetne visszaszorítani. Ezt alapul véve – de a példánkban szereplő 450 milliárdot az újonnan épülő, hazai zöldenergiás termelőerőművekre lefordítva – az alábbi lehetőségekről volna érdemes elgondolkodni:

  • A bátonyterenyei határban néhány éve megépített, 20 MW kapacitású naperőmű beruházási költsége 8,1 milliárd forint volt. Ilyen rendszerből több mint 50 épülhetne az országban, ami 1000 MW termelőkapacitást jelent.
  • Piaci forrásokból ugyanakkor azt tudjuk, hogy ha nem lenne az országban napelemtelepítési stop, a poliszilícium árának beszakadása, illetve az inverter gyártók termelésének felfutása és a beszállítói piac normalizálódása miatt jelenleg megawattonként 6-700 ezer eurós (280 millió forintot nem meghaladó) költséggel kulcsrakész építések lennének teljesíthetők.
  • A szárazföldi szélfarmok építési költségét Európában megawattonként 1,2 millió euróval kalkulálják. Ha ez az egységár Magyarországon is tartható lenne, szintén kikerekíthetőnek tűnik az 1000 MW méretű, új zöldenergiás termelőkapacitás.
  • Végezetül a 450 milliárd forint mintegy másfélszerese annak az összegnek, amibe az Ionity egy éve egész Európára meghirdetett projektje kerül.

Xlinks – gigantikus hibrid erőmű biztosíthat tiszta energiát a briteknek

Címlapkép: Útnak indul Belgiumból az Egyesült Királyság felé a Nautilus, a két ország közti második tenger alatti távkábel. (2019. szeptember) (forrás: elia.be)

PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZW5lcmdpYSZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQiIG9uY2xpY2s9ImphdmFzY3JpcHQ6d2luZG93Lm9wZW4oJ2h0dHBzOi8vd3d3LnZvbHRpZS5ldS8/dXRtX3NvdXJjZT12aWxsYW55YXV0b3NvayZ1dG1fbWVkaXVtPWVuZXJnaWEmdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0JywgJ19ibGFuaycsICdub29wZW5lcicpOyByZXR1cm4gZmFsc2U7Ij48cGljdHVyZT48c291cmNlIHNyY3NldD0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNC8wMi8yMDI0LTAyLTAxLXZvbHRpZS1zb2xhci0xMzAweDYwMC0zLXZlcjIuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNC8wMi8yMDI0LTAyLTAxLXZvbHRpZS1zb2xhci0xMzAweDYwMC0zLXZlcjIuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4=

Szabó M. István