Ahogy arra számítani lehetett, nem sikerült túl jól a Stellantis előző éve. Az eladási darabszámokhoz képest azonban jóval nagyobb mértékben csökkent a nyereség. Kevés jó hír A Stellantis gyakorlatilag a 2021-es megalapítása óta egy pénznyomda volt, 2023 végéig összesen közel 50 milliárd eurónyi adózott nyereséget termelt, ám 2024-ben nagyot fordult a világ a céggel. Tavaly az eladási darabszám 12, az árbevétel 17, míg a nyereség 70 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Így 157 milliárd eurós árbevétel mellett mindössze 5,5 milliárdos adózott eredményt tudtak felmutatni. A működési eredmény 64 százalékkal romlott, míg a cég által fontosnak tartott ipari tevékenységből származó free cash flow (ebben nincs benne a pénzügyi, lízing részleg) negatív hatmilliárd euró volt. A rossz hírek mellett azért néhány pozitívumot is meg tudott osztani a vállalat, így például a főleg Észak-Amerikában komoly problémákat okozó felgyűlt eladatlan raktárkészletet 20 százalékkal 304 ezerre csökkentették a kijelölt a 330 ezres céllal szemben. A cég kiemelte az STLA Medium és STLA Large platformok gyártásának megkezdését, amelyekre olyan autók érkeztek, mint a Peugeot e-3008, e-5008, vagy az Opel Grandland, de fontos a Smart Car platform is, amire az ë-C3, Frontera és Grande Panda modellek érkeztek és érkeznek. A Stellantis 2025-ben 10 új termék piaci bevezetését tervezi. A vállalat adósságállománya 2024 végén 37 milliárd, készpénztartalékai és egyéb értékpapírjai azonban ennél 2,4 milliárd euróval magasabb összeget tettek ki. 12 százalékkal csökkentek tavaly a Stellantis eladásai Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!