Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
A Dongfeng megkezdte a szilárdtest-akkumulátorral szerelt prototípusainak extrém hidegben zajló tesztelését, ami fontos lépés a technológia sorozatgyártásra való felkészítésében. A Wuhanból észak felé induló Dongfeng 007-es tesztautók a Hejlungcsiang tartományban található Mohe térség felé veszik az irányt, ahol Kína egyik leghidegebb területe biztosítja a próbák helyszínét. A tesztprogram során a járműveket -40 és -30 Celsius-fok közötti hőmérsékleteken vizsgálják, több mint 70 különböző mérés keretében. A fejlesztés középpontjában a vállalat 350 Wh/kg energiasűrűségű szilárdtest-akkumulátora áll, amely már a Dongfeng kísérleti gyártósoráról származik, és túl van az anyag- és elektrokémiai validációs fázison. A téli tesztek célja annak ellenőrzése, hogy a laboratóriumi eredmények a valós forgalmi környezetben is reprodukálhatók-e, például havas, jeges utakon és változó hőmérséklet mellett. A gyártó közlése szerint az akkumulátor -30 fokon is képes megőrizni kapacitásának akár 72 százalékát, miközben 170 Celsius-fokos hőkamrás biztonsági teszten is megfelelt, ami jelentősen meghaladja a kínai szabványok által előírt szintet. A Dongfeng állítása szerint az új cellák több mint 1000 kilométeres hatótávot is lehetővé tehetnek a kínai CLTC mérési ciklus szerint. A Dongfeng szilárdtest-akkuja. A Dongfeng hangsúlyozza, hogy ez a szilárdtest-akkumulátor csak egy eleme egy szélesebb fejlesztési portfóliónak: a cég 240 és 500 Wh/kg közötti energiasűrűségű szilárdtest-akkumulátorokon is dolgozik. A 350 Wh/kg-os változat első sorozatgyártású alkalmazása várhatóan nem a Dongfeng, hanem a Voyah márkanév alatt jelenik meg, a tömeggyártás pedig a tervek szerint már idén szeptemberben megkezdődhet. 10 hónap múlva szilárdtest-akkus kínai villanyautó kerülhet gyártásba Január elején egy másik kínai autógyártó, a Hongqi is megkezdte szilárdtest-akkumulátoros prototípusainak utcai tesztelését, egy finn startup pedig azt állítja, hogy mindenkit megelőzve már kereskedelmi forgalomba került a szilárd elektrolitos akkumulátorának fejlesztése. Itt az első sorozatgyártásra kész szilárdtest-akkumulátor, egy start-up előzhetett be mindenkit Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!