Csütörtöki megjelenése óta már számos teslás letöltötte azt a szoftverfrissítést, mely tartalmazza a villanyautók védelmét szolgáló Sentry Mode-ot. Akik nem elégedtek meg a Tesla által mellékelt hivatalos leírással a funkcióról, azok egyből kísérletezni is kezdtek, hogy lássák, pontosan mit is jelent a gyártó által emlegetett Alert és Alarm állapot, és tényleg rá tudnak-e úgy ijeszteni a tolvajra, hogy az legközelebb kétszer is meggondolja, hogy akarjon-e Teslát lopni. A Sentry Mode bekapcsolásával a parkoló autó kamerái minden irányban megkezdik a felvétel rögzítését. Ekkor az autó Standby állapotban van, ám amint valaki megközelíti a járművet, a Tesla érzékeli a potenciális fenyegetést, és Alert módba kapcsol, ami már egy jól látható üzenettel jár a tolvaj számára a kijelzőn. A nagyobb hatás kedvéért Elon Musk a világhírű 2001: Űrodüsszeia című sci-fi HAL 9000-esének „vörösen izzó szemét” választotta vizuális elrettentésnek. Aki látta a filmet, az tudja, hogy a mesterséges intelligencia az űrhajó működtetéséért felel, ám egy programozási hiba miatt egyre veszélyesebbé válik, és a legénység halálát okozza. Ha pedig a tolvaj nem érti a filmes célzást, azt le tudja olvasni a kijelzőről, hogy érdemes mosolyognia, mert az autó mindent rögzít. Egy másik tulajdonosnak az Alarm állapotig sikerült idegesítenie Tesláját az ablakon való dörömböléssel. Ekkor az alább látható módon világítani kezdett a kijelző, a hangszórókból pedig klasszikus zene kezdett üvölteni. Nyilván nem arról van szó, hogy Beethoven szimfóniái Bach művei annyira borzasztóak lennének, hogy bárkit elijesztenek az autótól, a zene célja mindössze a közelben járó emberek figyelmének felkeltése. Természetesen törött szélvédő mellett jóval nagyobb hangzavarra számíthatunk, mint a videón, bár talán egy zúzós death metal muzsika akkor is hatásosabb lenne. Erről ugyan nem esett szó a leírásban, de a teslás elmondása szerint az autó indexlámpái is villogni kezdtek, és a duda is megszólalt, ezek azonban kikapcsoltak, amikor az értesítés megtekintéséhez megnyitotta a Tesla applikációját a tulaj. Felkerült továbbá egy videó az internetre arról is, hogy milyen minőségben rögzítik az Autopilot kamerák a jármű körül történő eseményeket: 1000 km-re elegendő Supercharger használatot kapsz ajándékba új Model 3 vagy Model Y autódhoz, ha szocske ajánlói kódjáról indítod a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
A Rivian vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy az amerikai autóipar a benzines járművek felé fordul