A kínai startup, a Stellantis támogatásával működő Leapmotor közzétette az első képeket legújabb elektromos autójáról, a Lafa 5-ről. A kompakt ferdehátú a globális piacokat célozza, és olyan modellek vetélytársa lehet, mint például a Volkswagen ID.3 és a BYD Dolphin. A korábban B05 kódnéven ismert villanyautó a Leapmotor LEAP 3.5 moduláris padlólemezére épül, amely a B10 crossover alatt is dolgozik. A fotókon jól felismerhetők a márka jellegzetes dizájnjegyei: ívelt fényszórók, melyeket LED-sáv köt össze, valamint zárt hűtőmaszk, amelybe a milliméteres hullámú radar is került. Az autó aerodinamikáját visszahúzható ajtókilincsek javítják. A Leapmotor Lafa 5 premierjére pár napon belül, a müncheni IAA Mobility rendezvényen kerül sor. Cao Lin, a Leapmotor technológiai alelnöke így nyilatkozott: „A Leapmotor Lafa 5 érkezése új erőt jelent majd a Leapmotor számára, hogy meghódítsa a külföldi piacokat.” Ez egyértelműen jelzi, hogy a modellt elsősorban a nem kínai piacokra szánják. Már két kínai villanyautó-gyártó keres pénzt A Leapmotor 2025 első nyolc hónapjában 328.859 autót adott el, elérve a féléves nettó nyereséget. Jelenleg a márka hét modellt kínál Kínában, és három modellt értékesít globálisan. A B10 családi crossover nemrég indult útnak Európába. Elindult Európába az olcsó kínai családi SUV PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLWJhbm5lci11ai12b2x0aWUtMTMwMHg2MDAtMjAyNi0wMy0yNi0xLXNjYWxlZC5wbmciIG1lZGlhPSIobWluLXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxpbWcgc3JjPSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLWJhbm5lci11ai12b2x0aWUtMTMwMHg2MDAtMjAyNi0wMy0yNi0xLXNjYWxlZC5wbmciIGFsdD0iIj48L3BpY3R1cmU+PC9hPg== Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!