Csúnyán mellélőttek a szakértők

Amikor egy jeles, de idős tudós kijelenti, hogy valami lehetséges, akkor szinte biztosan igaza van. Amikor kijelenti, hogy valami lehetetlen, akkor valószínűleg téved. – Clarke első törvénye

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján két nagy történelmi esemény volt komoly hatással Németország villamosenergia-rendszerére, és annak jövőjére. Ezek közül az egyik a Csernobilban történt atomkatasztrófa volt, ami jelentősen hozzájárult a zöld mozgalmak megerősödéséhez, muníciót szolgáltatott az atomenergia kivezetését szorgalmazó törekvések számára, és a fókuszba emelte a megújuló energia fejlesztésének kérdését.

A nagy energiacégek és politikai szövetségeseik (FDP, CDU/CSU) természetesen hallani sem szerettek volna az atomenergia kivezetéséről, hiszen a 70-es, 80-as években épült atomerőműveik ekkor még meglehetősen fiatalok voltak, miközben a megtérülési idejük évtizedekben mérhető.

De ugyanígy ellenezték a megújuló energia támogatását is, hiszen más sem hiányzott volna számukra, mint hogy a fogyasztóik maguknak termeljenek energiát, vagy új konkurensek jelenjenek meg az árampiacon a szélerőműveket üzemeltető cégek formájában.

Németországi ház napelemekkel. Az áramszolgáltatók ezt szerették volna elkerülni. Kép: Wikipedia

A megújuló energia pártolóinak komoly ellenszéllel kellett tehát megküzdeniük, de 1990-ben valahogyan mégis sikerült elfogadtatniuk a világ első olyan törvényét, amely a megújuló energia kötelező átvételét írta elő az áramszolgáltatók számára. Ezen a sikeren maguk a törvényjavaslat benyújtói lepődtek meg a legjobban. De hogyan hagyhatták ezt a komoly befolyással rendelkező energiacégek?

A választ részben a másik nagy történelmi eseményben kell keresnünk, ekkor zajlott ugyanis Németország újraegyesítése, ami új piacok megnyílását, illetve a privatizáció révén új erőművek megszerzésének lehetőségét jelentette az energiaipar számára. A lobbierejüket ekkoriban az kötötte le, hogy minél jobban helyezkedjenek a volt NDK piacának felosztása során, ehhez képest a törvényjavaslat sokadlagos kérdésnek számított.

A lobbizás elmaradásának fő oka azonban elsősorban az volt, hogy az energiacégek egyszerűen nem vették komolyan a megújuló energiát. Ennek egyszerű magyarázata van: 30 évvel ezelőtt a nap- és a szélenergia még megfizethetetlenül drága volt, ezért senki nem számított arra, hogy nagy érdeklődés fog támadni irántuk, és ezen az állami támogatások sem változtattak lényegesen. Az energiacégek szakértői pedig nem is számítottak arra, hogy az egyébként már akkor is évtizedek óta csökkenő árak tovább esnek. De ugyanezek a szakértők arra sem számítottak, hogy az időjárásfüggő technológiák képesek lehetnek érdemi mennyiségben hozzájárulni az áramtermeléshez.

A megújuló energia százalékos aránya Németországban. Kép: energy-charts.info

Az áramszolgáltatók mérnökei és szakemberei azt a meggyőződésüket kommunikálták a cégvezetés irányába, hogy a megújuló energia mind pénzügyileg, mind műszakilag alkalmatlan arra, hogy számottevő mennyiségű energiával lássa el az országot, az egész ötlet nem más, mint a sötétzöldek hagymázas lázálma és néhány zoknis-szandálos futóbolond hobbiprojektje. Ezt olyan szakemberek gondolták így, akik évtizedes tapasztalattal rendelkeztek a villamosenergia-rendszerek működtetése terén, kinek higgyünk hát, ha nem nekik? Így azután az áramszolgáltatók nem is vették komolyan a törvény várható hatásait, és elmaradt a lobbizás. Az egyik SPD-s képviselő például azzal gúnyolta a megújuló energiát a törvényjavaslat megvitatása során, hogy „az csak 1%-nak a negyede”, majd azzal folytatta: „Nincs okunk feltételezni, hogy ez a törvény hozzá tud járulni a környezetvédelemhez, és bármiféle említésre méltó hatása lesz” .

Az energiacégek ennél nem is tévedhettek volna nagyobbat. A következő évtizedekben a megújuló energia ára bezuhant, ennek következtében az aránya megnőtt, és hatalmas üzletté vált, az egész pedig bizonyos mértékig a németországi támogatásoknak volt köszönhető. Ez a baklövés azonban nem bizonyult végzetesnek az energiaszolgáltatóknak, akik a „ha nem tudod megállítani, állj az élére” elvet követve maguk is beszálltak a bizniszbe, s ma már az RWE több profitot realizál a megújulókon, mint a fosszilis és a nukleáris energián.

Az RWE adózás előtti eredménye. Kép: Renewablesnow

Egy 1993-as újsághirdetés mindennél jobban rámutat a szakértők inkompetenciájára, amikor a jövő lehetőségeire vonatkozó állásfoglalásról van szó. Az alábbi hirdetést több áramszolgáltató közösen tette közzé, és nagy vonalakban arról szól, hogy a fiatalok kritikus kérdéseket tesznek fel az atomenergia biztonságával kapcsolatban, amit ők persze nagyon komolyan vesznek, de ha Németország lemondana az atomenergiáról, az a szénhasználat és a szén-dioxid-kibocsátás növekedéséhez vezetne, majd így folytatják:

A megújuló energia, mint például a nap-, a víz- és a szélenergia hosszú távon nem képes többet fedezni, mint az áramszükségletünk 4%-a.

Die Zeit 1993 júlis 30-i szám, az eredeti újságkivágás megtekinthető itt. Kép: Greenpeace

Ami a számokat illeti: tavaly a német áramtermelés 50%-a származott megújuló energiából, de még 2019-ben, az utolsó normál évben is a 46%-a (lásd fentebbi grafikon). Ez bő 25 év alatt tizenkétszeres különbség, ami ráadásul tovább növekszik, de hát ki számolja, nem igaz?

Az újsághirdetés végén ők is felteszik a maguk kritikus kérdését a fiataloknak: üvegházhatású gázok, vagy atomenergia? Lássuk csak ismét a tényeket: az alábbi grafikonon a legalsó piros színű oszlopok jelzik az energiaszektor üvegházhatásúgáz-kibocsátását. Az elmúlt tíz évben az atomenergia részleges kivezetése során 20 GW-ról 8 GW-ra csökkent a német atomerőművek beépített kapacitása, az áramtermeléshez kapcsolódó kibocsátás azonban mégis csökkent.

Kép: cleanenergywire.org

A szakértők jóslatai borzalmasan mellélőttek, ennél még egy bekötött szemű majom is jobbat tudott volna elérni. Ez utóbbi kifejezéssel Burton Malkiel: Bolyongás a Wall Streeten című könyvére szeretnék utalni, amelyben a Princeton Egyetem professzora azt írta, hogy „még egy bekötött szemű majom is, amelyik darts nyilakat dobál valamelyik gazdasági újság tőzsdei cégek listáját tartalmazó oldalaira, össze tud állítani egy legalább olyan jó portfóliót, mint a tőzsdei szakértők”.

Miért ennyire csapnivaló a mérnökök és a szakértők teljesítménye (tisztelet a kivételnek), ha a jövő lehetőségeit kell megjósolni?

Erre egy Upton Sinclair idézettel válaszolnék:

Nehéz egy embert rávenni arra, hogy megértsen valamit, ha a fizetése azon múlik, hogy ne értse meg.

És itt nem csak arra kell gondolni, hogy pénzért szándékosan hazudnak (bár erre is van példa bőven), ugyanis nagyon sokszor maguk is elhiszik, amit mondanak. Ez egy gyakori, nem tudatos pszichés védekezési mechanizmus egy nagy horderejű változás ijesztő lehetőségével szemben. Nagyon sokan annyira nem szeretik a változást, hogy inkább  a valóságot kezdik el hajlítgatni, csak ne kelljen szembenézni az egzisztenciális fenyegetéssel.

De azt se felejtsük el, hogy a műszaki egyetemek nem tanítanak jóslást. A jövő modellezése, a trendek elemzése egy külön szakma, aminek el kell sajátítani a fortélyait, egy villamosmérnöktől nem várhatjuk el, hogy ehhez is értsen.

Hogyan igazodhatunk el akkor a médiazajban? Ne vakítsanak el minket a titulusok, nyugodtan kérdőjelezzük meg a dogmákat, és tudjunk különbséget tenni a jelen, illetve a jövő lehetőségeire vonatkozó kérdések között. Mert a kettő megválaszolása másfajta megközelítést, másfajta kompetenciát igényel, éppen ezért nagyon ritka az, hogy aki az egyikhez ért, az a másik területen is jó. A jövőről szóló diskurzus során pedig mindig érdemes megnézni azt is, hogy az adott megszólaló korábbi jóslatai mennyire jöttek be.

És persze ne feledkezzünk meg Clark első törvényéről sem.

Címlapkép: Alex Proimos

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.