Lássunk tisztán: EU döntéshozatali folyamat a BÉM-ek betiltása kapcsán

Az új belsőégésű motoros autók forgalomba helyezésének 2035-től kezdődő tiltása (a továbbiakban: 2035-ös tiltás) hosszú évek óta vissza-visszatérő témának számít a sajtóban. Több alkalommal is olvashattunk már arról, hogy „az EU-ban megállapodás született” a teljes tiltásról, „az EU megszavazta a tiltást”, illetve „most már eldőlt a kérdés”, majd néhány héttel ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy „Németország megvétózta” a döntést, és mégis maradhat a belsőégésű motor, amennyiben kizárólag szintetikus üzemanyagot fog felhasználni. Laikusok számára nehezen érthető, hogy egy állítólag már elfogadott jogszabályt hogyan lehetett megvétózni, amin nem sokat segített az sem, hogy a sajtó – beleértve minket is – általában pongyolán fogalmazott a témával foglalkozó cikkekben, hiszen a legtöbb újságíró nem EU-s szakjogász. Úgy gondoltuk ezért, hogy megpróbálunk adni egy sorvezetőt az amúgy rendkívül bonyolult uniós döntéshozatali folyamathoz, ami segíthet megérteni a 2035-ös tiltás kálváriáját, illetve a jövőben várható új EU-s jogszabályok elfogadásáról szóló cikkeket.

Az EU-s jogalkotásról röviden

Alapvetően kétféle EU-s jogszabály létezik. A rendelet a hatálybalépését követően az Unió teljes területén kötelezően alkalmazandó minden további lépés nélkül. Az irányelv az elérendő célokat határozza meg csupán, és minden tagállamnak magának kell megalkotnia a cél elérésére szolgáló belső jogszabályokat. A 2035-ös tiltás esetében rendeleti jogalkotásról van szó, vagyis a hatálybalépést követően a tagállamoknak a végrehajtáson kívül semmilyen más teendőjük nincs.

Az új jogszabályok elfogadását főszabályként az Európai Bizottság kezdeményezheti, ők alkotják meg a tervezetet, amelyet megküldenek az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jogszabály akkor számít elfogadottnak, ha azt a Parlament és a Tanács is megszavazza, ez az úgynevezett együttdöntési eljárás, ami kicsit emlékeztet a Római Köztársaságra, ahol két consult választottak az állam élére, és bármelyikőjük megvétózhatta a másik döntését.

Az EU-s jogalkotásról hosszabban

A jogalkotási eljárás úgy indul, hogy a Bizottság készít egy jogszabálytervezetet, amit benyújt a Parlamentnek és a Tanácsnak. Ennek megalkotását a tagállamokkal és a Parlamenttel való egyeztetések előzik meg, hiszen a Bizottság alapvetően olyan tervezetet szeretne letenni az asztalra, amit a döntéshozók el fognak tudni fogadni. A tagállamok által delegált tagokból álló biztosi testületnek, ami lényegében az EU kormánya, meg kell állapodnia a tervezet végleges szövegében, tehát már itt is történik egyfajta szavazás.

A Parlament és a Tanács ezután egymással párhuzamosan kezdi meg a bizottsági javaslat vizsgálatát.

Az Európai Unió Tanácsa egyetlen jogi személynek számít, de a napirenden szereplő kérdésektől függően 10 különböző „formációban” ülésezik. A Tanács ülésein a tagállamok miniszteri szintű képviselői, azaz miniszterek vagy államtitkárok vesznek részt. Felhatalmazásuk van arra, hogy országuk kormányának nevében kötelezettséget vállaljanak és szavazzanak.

A Parlamentben először szakbizottságok tárgyalják a tervezetet, amelyek módosításokat javasolhatnak az eredeti szöveghez képest. Ezekről a módosításokról a Parlament szavaz.

Ezzel egyidejűleg a Tanács előbb egy munkacsoport, majd a tagállamok nagyköveteit tömörítő Állandó Képviselők Bizottsága keretében tárgyalja a jogszabálytervezetet. Ennek a szakasznak az a célja, hogy konszenzust alakítson ki az egyes tagállamok között, mely során gyakran módosító javaslatok születnek az eredeti tervezethez.

Mivel a parlamenti munka és a Tanácson belüli tárgyalások során is módosulhat a Bizottság által beterjesztett javaslat, fennáll a veszélye annak, hogy olyan eltérés keletkezik az egymással párhuzamosan módosított tervezetek között, ami első nekifutásra nem menne át mindkét testületen, ezért ebben a fázisban a Parlament, a Tanács és a Bizottság informális egyeztetéseket folytat egymással. Ennek során olyan kompromisszumot igyekeznek kialakítani, ami mindkét testületnek elfogadható, és így egy-egy szavazási procedúrával elfogadható lesz az új jogszabály.

A 2035-ös tiltás esetében is született egy mindkét fél által elfogadott megállapodás a jogszabály tartalmáról, ezért úgy tűnt, hogy sínen van az ügy. Előbb a Parlamentnek kellett elfogadnia a jogszabálytervezetet, ami idén február 14-én meg is történt, ezután már csak a Tanács jóváhagyása hiányzott ahhoz, hogy hatályba léphessen a jogszabály.

Ám nem sokkal ezután Lengyelország és Olaszország is kijelentette, hogy nem támogatják a jogszabály elfogadását. Ők még nem lettek volna elegen ahhoz, hogy blokkolják a szavazást, de hamarosan csatlakozott hozzájuk több másik ország, közöttük Németország és Magyarország is, így viszont már nem lett volna meg a minősített többség. Némileg igazságtalan tehát Németország nyakába varrni az egész dolgot, hiszen nem ők kezdték, és nem is voltak egyedül, persze az igaz, hogy ők voltak a leghangosabbak. A vétóval való fenyegetés azért is keltett nagy felháborodást Brüsszelben, mert egy másfél éve tartó tárgyalássorozat eredményeként született megállapodást rúgott fel, ami korábban nem volt szokás, és félő, hogy rossz precedenst teremt a jövőre nézve.

A fiaskó után lázas sietséggel tárgyalások kezdődtek, és új kompromisszum született. A Tanács március 28-án megszavazta a rendeletet, amely 2035-től nullára csökkenti az újonnan forgalomba helyezett autók széndioxid-kibocsátását, cserébe viszont a Bizottságnak a következő másfél évben ki kell dolgoznia egy új javaslatot, amely kivételt biztosít a klímasemleges üzemanyagot használó belsőégésű motorok számára. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, a rendelettervezetnek a fenti jogalkotási procedúrán kell majd végigmennie, ami tele lesz aknákkal.