Főoldal » elektromos autó » Újabb olcsó, cuki kisautóval álltak elő a kínaiak

Újabb olcsó, cuki kisautóval álltak elő a kínaiak

A SAIC-GM-Wuling kínai autógyártó vegyesvállalat talán ismerős lehet olvasóink számára, ők gyártják ugyanis a Wuling Hongguang Mini EV-t, amely évekig az egyik legnépszerűbb villanyautó volt Kínában, és főleg olcsóságával hívta fel magára a figyelmet.

Az új modell, amit most bemutattak szintén olcsó, és szintén pici, de európai szemmel nézve sokkal tetszetősebb és élhetőbb méretű.

A következő apró-nagy dobás

Az új, 3,95 méter hosszú, 1,71 méter széles és 1,58 méter magas Wuling Binguo jó egy méterrel hosszabb, és több mint 20 centivel szélesebb, mint a Mini EV, és hivatalosan az A0 méretkategóriába tartozik.

Akkora, mint egy Clio, vagy egy pár évvel ezelőtti Polo, és Kínában csak 3-4 millió forintba kerül.

Ennél biztosan jóval többe kerülne, ha elhoznák Európába, de még másfélszer ennyiért is érdekes modellnek tűnik.

Wuling Binguo

A kisautót kétfajta motorral szerelik, az alapváltozat 30 kW (40 LE), de az erősebb kiadás 50 kW-os hajtóművet kapott, ami már majdnem 70 lóerőt jelent. Az akkumulátorválaszték is kétféle, a kisebb motorhoz 17,9, a nagyobbhoz 31,9 kWh jár, amelyekkel a kínai CLTC szabvány szerint 203 és 333 km hatótáv várható. A nagyobb akkut 30-ról 80 százalékra 35 perc feltölteni egy villámtöltőn.

Nyilván, ezek nem kiemelkedő adatok, főleg, hogy a CLTC szabvány rendkívül nagylelkű, de azért egy 280 kilométeres WLTP adatot kinéznék a nagyobb akkus kiadásból.

Wuling Binguo

A Binguo teljesítményben és hatótávban a Dacia Spring adatait tudja, de annál jó 20 centivel hosszabb, tágasabb, a dizájn pedig a román márka autójánál fiatalosabb és prémiumabb érzetet kelt. Azonban mivel a GM már kivonult Európából, a Wuling pedig sosem volt jelen, így csak a vegyesvállalat harmadik tulajdonosától, a SAIC-tól várhatnánk, hogy akár MG színekben, de behozza a kisautót Európába.

Wuling Binguo

Szerintünk, reális áron, lenne rá igény.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.