Már csak három hét van hátra a cégek számára elérhető elektromosautó-vásárlást ösztönző állami támogatás igénylésének végső határidejéig, amely 2025. március 31. délelőtt 10:00 óra. A Heves Megyei Vízmű Zrt. a vállalati e-autó program 28,8 millió forintos támogatásával szerzett be nyolc Cenntro Logistar 100 gépkocsit. (fotó: Energiaügyi Minisztérium / Facebook) Eddig 5553 pályázatot nyújtottak be több mint 25 milliárd forintra. Az utóbbi hetekben egyértelműen látható a statisztikákból az érdeklődés élénkülése, de valószínűleg még így is elegendő lesz a még elérhető 4,9 milliárd forint a hó végi határidőig. A pályázók mintegy 6400 jármű vásárlásához igényeltek már támogatást, amelyből kb. 5000 személygépkocsi és 1400 db kisteherautó. A gyártók versenyében továbbra is első a BYD, a második pedig a Tesla, mindkét cég autóiból több mint 1000 darabot vásároltak támogatással. 2188 pályázónak már át is utalták az autónkén 2,8-4 millió forintos támogatást, összesen több mint 9,5 milliárd forint értékben. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!