Újabb erdélyi kaland 40 kWh-ás Nissan LEAF-fel

Sokan nem mernek villanyautóval 100-200 km-nél hosszabb utakra indulni, mások meg könnyűszerrel átszelik egy középkategóriás villanyautóval a kontinenst. Matusinka Beáta férjével és 11 hónapos fiukkal egy alig néhány hetes, 40 kWh-ás Nissan LEAF-fel egy ezer km-es erdélyi körútra indultak. A kirándulásról kaptunk egy részletes beszámolót is, ami jól mutatja, hogy ha nem is sétagalopp, de a komoly szintkülönbségek ellenére a remek helyen lévő töltőknek köszönhetően Erdély is jól bejárható már.

Erdély-körút elektromos kocsival, ráadásul női szemmel

Előzmények

Visszagondolva az elmúlt 10 évre autós szemmel, mindennek nevezhetem azt a periódust, csak környezetkímélőnek nem, kivéve az elmúlt egy évet, amelyre hamarosan visszatérek. Történt ugyan, hogy legalább 100.000 km-t vezettem le csupán egymagamban egy 2006-os fekete, majd egy 2011-es, csodálatos mustár-olíva színű Ford Focus-szal Marosvásárhely-Arad, Marosvásárhely-Kolozsvár, majd Szatmárnémeti-Kolozsvár, illetve ezek kombinációját érintő útvonalakon. Meg persze az egyéb utakon, legyen az kirándulás, üzleti út vagy valami más. A bizonyos városok egy-egy életszakaszbeli kiindulópontot és állomást jelöltek. Ezeken az utakon fontosak voltak a sebesség és az idő paraméterei, az előzések. Nem mondhatom, hogy nem élveztem, talán nem is kicsit. Ugyan sokszor összeszoruló gyomorral hallgattam végig az éves lebontásokban elhangzó 30-35 ezer kilométeres számokat, de hát a célok eléréséhez ilyen utak is vezetnek, ugyebár… Majd egyszer csak talán egyszerűen pragmatikus vagy ösztönös okokból kifolyólag, egyre csak kerekedőben visszaszorultak az ingázások, a behuppanok a kocsiba, hogy gyorsan elintézzek valamit. Zavarni kezdett a sebesség által nyújtott kiszámíthatatlanság, a dudálások, a kipufogógáz és a motorzaj melletti nyugalmi faktor eltörpülése. Így történt, hogy szinte egy évig alig vezettem, sétáltam sokat, mert talán kellett egy kis elvonás mindettől, hogy kiéhezzek valami újra, valami másra. És egy új szinten gyakoroljam az autózást, immár anyaként.

Az első 1000 km-ünk hármasban

A Nissan Leaf-ünkkel szeptember 6-án gurultunk ki a nagybányai márkakereskedésből. Egy éven át tartó ár, technikai, esztétikai szempontokat latolgató tanulmányozás, főleg a férjem részéről, blogok, leírások követése, illetve pályázások előzték meg. A külvilág eléggé szkeptikusan viszonyult, hiszen egy olyan városban terveztük mindezt, történetesen Szatmárnémetiben, ahol az új pláza megnyitásáig (2018. december 6.) a legtöbb erdélyi, főleg nagyobb várossal ellentétben egyetlen villámtöltő (CHAdeMO, CCS, Tesla Supercharger) sem volt. Type2 típusút, ami váltóáramú, ezáltal lassabb töltési lehetőséget biztosít, kb. 6 órát jelentve, az egyik hotel parkolójában is láttunk már 2018 őszén. Az egyik helyi vállalat munkatársai egy-egy napra kibérelhetik a cég BMW i3-sát, így feltételezhető, hogy ott is van töltő. A Szatmári Friss Újság egyik januári címlapsztorija alapján a városvezetés 5 töltőállomás létrehozásának a támogatását célozta meg a 2019-es évre, mivel eddig csupán 5 elektromos kocsi van bejegyezve a városba, remélve, hogy ez az intézkedés növelheti ezek számát. Saját városban mindez azonban nem is olyan lényeges, főleg, ha házban lakik az ember, és egy egyszerű hosszabbítóval vagy fali töltővel, noha váltóáramon keresztül, 6,6-7,4 kW sebességgel akár éjszakai mobiltöltő üzemmódban feltöltheti a kocsiját. Bővebb, és folyamatosan frissülő infókat a világ elektromos töltőállomásairól a PlugShare alkalmazáson keresztül lehet és érdemes követni. Ugyan temérdek okiratot és iratot kellett begyűjteni, de a Környezetvédelmi Alapnál (www.afm.ro) megpályázott használt kocsi beváltásáért járó (Rabla Clasic), illetve elektromos kocsi vásárlását ösztönző (Rabla Plus) támogatást megnyertük, konkrétan 11.000 Eurót. Világviszonylatban Romániában a legmagasabb támogatást nyújtó alap, nem véletlen, ha az elektromos kocsik vs kocsitemető felállást vizsgáljuk. Mivel adottá vált a támogatás, a május elején befizetett 5%-os rendelési előleget egy valódi vásárlás követhette. Hiszen valamennyire ettől tettük függővé. Szerencsére összejött, így ismét elkezdtem élvezetből vezetni. Ugyan első vezetésre, még Nagybányán szinte elütöttem két, a kocsi elé szaladó fiút, akik vélhetően – mint a legtöbben – nem tudták összekapcsolni, hogy attól mert valami nem hallatszik, még fennállhat egy  veszélyforrás lehetősége.

Az első napok a tesztelésekkel, próbákkal, utánaolvasásokkal teltek, főleg, hogy rá 8 napra egy közel 1.000 km-es útra készültünk. Nem sokat vártunk egy hosszabb út megtételére, noha a zabolai Mikes-kastélyba már régóta vágytunk. Ezt egy barátnőm is tudta, aki születésnapomra egy két éjszakára szóló ajándékutalvánnyal lepett meg, a kék szobába. Végül kigondoltuk, megterveztük az útvonalat, néhol necces távolságokkal a töltési lehetőségek között, de így izgalmasabbnak tűnt. Nem mintha egy 11 hónapos babával nem lenne az bármilyen út. Péntek délután indultunk 4 óra tájékán 96%-os töltési szinttel, összesen 196 km volt ekkor a kocsiban.

Az első töltőállomáson, a nagybányai benzinkútnál (fotók: Matusinka Beáta)

A nagybányai Rompetrol benzinkútnál 254 km-t mutatott a kijelző, avagy 58 km megtétele alatt 20%-ot csökkent az akkumulátor töltöttsége. Itt úgy tűnt, hogy minden kontroll alatt van. 6:30 körül indultunk tovább, a 40 perces töltés miatti várakozási idő alatt kávéztunk, ettünk, szülőknek jelentettünk helyzetet. 98%-ról indultunk, 281 km megtételének lehetőségét jelezve, amely a Kisnyíresi hágó felé (Mesteacăn) rohamosan elkezdett csökkenni. Emiatt a sebességet is csökkentettük, lefelé is, olyan 60 km/órás sebességre. Az utánunk jövő kocsik elkezdtek dudálni, csak egy idő után fogtuk fel, hogy ez nekünk szól, túl lassan haladtunk egy olyan úton, ahol gyorsan kell(ene), mert mindenki siet valahova, még akkor is, ha kanyargós az út, alig lehet előzni és számos baleset történt éppen amiatt. Amikor észrevettük a reakciókat, egy teherautó szinte leszorított az útról, amikor úgy indult előzésbe, hogy az idegességtől semmit sem vett figyelembe, főleg a szemből jövő kicsi kocsit, melynek sofőrje, egy gyermekét szállító nő még másodpercek elteltével is megrökönyödve állt az út szélén. Ezután jegyezte meg Viktor, a férjem, hogy azért is jó ez a kocsi, mert egy új szemléletet hoz be. Lefelé haladva pedig fokozatosan elkezdett nőni a hatótávolsági érték is.

Zero Emission, tulipánminta és muskátli

Parajd volt aznap az úticél, Nagybányától 240 km-re. Ezen az útvonalon, amely Dést, Bethlent, Régen és Szovátát érintette nem volt töltési lehetőség. Közben besötétedett, eldugott utakon haladtunk, szitálni kezdett az eső. Felfedeztük a rövid és hosszúfény automatizálását, kikapcsoltuk a sávelhagyást jelzőt és a légkondit, hálásak voltunk a Cruise alkalmazásnak, néztük, hogy mennyire göröngyös két falu között az út, váltottunk egy párszor, babát altattunk és nyugtattunk. Este tíz óra 30 perckor érkeztünk meg parajdi szállásunkra, a kocsiban 14%-nyi áram maradt, 40 km megtételére jósolva, megnyugodhattunk. A fiatal panziótulajdonos ugyan meglepődötten, de nyitottan megengedte, hogy feltöltsük a kocsit, amely másnap reggelre még nem fejeződött be. Nappal a környéken jártunk, Szovátán megejtettük az utolsó kinti fürdőzést a Medve-tóban és kihagyhatatlan volt a sajtos-tejfölös lángos is, ellenőrizni kellett, hogy egyetemi évek óta változott-e az íze. Kívülről a Lepke Házat is megnéztük és a szomszéd bácsitól talán több információt tudtunk meg minderről, mintha egy héttel meghosszabbították volna a nyitva tartást.

100%-os töltöttséggel hagyjuk el a parajdi szállásunkat

Másnap Zabola felé, Kovászna megyébe vettük az irányt 100%-os töltési szinttel, 275 km-t jósolva. 163 km út megtételét követően 33%-nyi áram maradt a Leaf-ünkben, amely további 90 km megtételét tette volna lehetővé. A festői környezetben elhelyezkedő Mikes birtokon két nap alatt a közeljövőből a régmúltba „időutaztunk” vissza. Gregor és Alexander Roy Chowdhury, Mikes Katalin grófnő és Shuvendu Basu Roy Chowdhury of Ulpur bengáli arisztokrata fiai működtetik a nemesi, békebeli időket idéző, rendkívül stílusosan berendezett és felújított kastélyszállót. A grófok kutyáival a lovak mellett nagyokat sétáltunk az 50 hektáros birtokon, a kastélyparkban, a Keleti Kárpátokba felnyúló tisztásokon és erdőkben, csónakáztunk a tóban, a fehérre festett kovácsoltvas székeken és padokon iszogatva üldögéltünk és elméláztunk az élet nagy dolgain, vagy éppen a legapróbb történéseken is fiunkat csodálva, mert erre itt van idő. Egy veszteséget igyekeztem feldolgozni, a közeg pedig adott volt mindehhez, a megállásra, a befelé fordulásra, ugyanakkor ambivalens módon az előrelépésre is.

Székelyföldi utakon

Az autótöltés ugyanakkor nem ment egyszerűen, mivel nem vártuk meg a gondnokot, egy hosszabbítót felhasználva elindítottuk a töltést, szerencse, hogy elhúzódott a reggeli  készülődés, mert így hamarabb észre lehetett venni a füstöt a kapcsolók tájékán és érezni a kábelek égett szagát. Valójában olyan konnektorba dugtuk a hosszabbítónkat, amely csak kis teljesítményű led izzók világítását tudta biztosítani, ezt bizonyos jelekkel jelezték is, amelynek a pontosabb ismertetését sajnos nem kaptuk meg. Szerencsére a kastély megmaradt, a vezetékek átnézését, a probléma megoldását még azon a reggelen biztosították. És úriember módjára mindenki nyugodt maradt. Mi más várható el egy nemesi közegben?!

A Mikes-birtok gépészháza

Két nap elteltével 210 km-t levezetve, 17%-ig lemerülve, 49 km-re elegendő árammal a marosvásárhelyi Kaufland villámtöltőjét használtuk, majd következő napon a kolozsvárit, és onnan már haza is érkezhettünk Szatmárnémetibe.

Párhuzamos töltések Kolozsváron

És miért tetszett mindez?

Mert nagyon jó érzés vezetni egy elektromos kocsit, a mai kor leegyszerűsített felhasználása jellemzi, könnyed, környezetbarát, nem kell a saját kocsim kipufogó gázát beszívjam, miközben berakom a babát a babaülésbe ha azt szeretném, hogy már meleg legyen a kocsiban, főleg így télen. Mert 50 lejből (kb. 12 euró) tettünk meg hozzávetőleg 1000 km-t. Mert ez az új szemlélet tökéletesen illeszkedik az aktuális életszakaszomhoz, amelyben nem a sebesség, hanem az életminőség számít, amelyben az (is) érdekel, hogy a cselekedeteim milyen összefüggésben és hatással vannak a környezetre, a jövőnkre. Szelektíven gyűjtő magatartásomban és egyéb környezettudatos megnyilvánulásaimban, mint a kvázi környezetbarát utazások, vásárlás, a régi és időtálló felújítása az új és eldobható darabok helyett, vagy az inkább minőségi és kevés, mintsem a sok és gyenge darabok, olykor konfliktusokat szülve, már-már predesztinálhatták ezt a választást. A döntés azonban a párom részéről érkezett, aki nagyon kedveli az új technikai megoldásokat. Ugyan még nagyon sok mindenben lehetnénk környezetbarátabbak, a fanatizmust vagy erős tudatosságot hagynám másokra, nálunk ezek valóban működőképesek, sőt kifejezetten kellemes életérzést nyújtanak. És mindez Erdélyben is tökéletesen megvalósítható, még akkor is, ha valamivel több magánszervezést igényel, de hát így sokkal érdekesebb, mintsem a már jól bejáratott utakon követni másokat.

Fenyvesek között

Villanyautósok