A Dacia Spring közelgő frissítéséről már tavaly nyáron hallhattunk pletykákat, ám a Renault Csoport a 2023-as értékesítési eredeményeit részletező legfrissebb közleményében megerősítette, hogy hamarosan valóban piacra kerül a megfizethető elektromos autó új változata. Kívül és belül is teljesen megújul a Spring. Sajtóértesülések szerint az újdonság márciusban, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni, a Renault 5 EV társaságában. Habár a francia cégcsoport sajtóanyaga egyelőre csupán vizuális átalakulást említ, nem kizárt, hogy ennél többet is kapunk. Egyes feltételezések szerint a Springet akár új padlólemezre is áthelyezhetik, teljesen új műszaki tulajdonságokkal felruházva. A Dacia Spring a Renault Csoport által felsorolt 22 ország adatai alapján Európa harmadik legnépszerűbb tisztán elektromos modellje volt 2023-ban. Világszerte összesen 61.803 példány talált gazdára belőle tavaly, 26,4%-kal több, mint egy évvel korábban. A kisautót 2022 nyarán frissítették, 2023 elején pedig egy erősebb hajtásváltozat is napvilágot látott. Az új Spring értékesítése idén nyáron indul. Villámteszt: Dacia Spring Electric 65 PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!