Bár hivatalosan még nem jelentették be, de a brit Auto Express úgy tudja, hogy valószínűleg Micra néven kerül majd a boltokba a Nissan új elektromos kisautója. A Renault 5 testvére még idén bemutatkozik. Váltás A brit lap értesülései szerint a Micra jelenlegi ötödik generációja lesz az utolsó, amelyik még belső égésű motort hordoz a motorháztető alatt, a cég úgy döntött, hogy a leánykori nevén CMF-B EV platformra, vagy ahogy újabban hívják, AmpR Small Platform alapokra épülő kocsi csak elektromos változatban készül majd. A padlólemez névváltása nem véletlen, ugyanis a Renault 5 testvérmodelljét a francia márka új villanyautós üzletága az Ampere gyártja majd dedikált elektromosautó-üzemében. A Nissan 600 millió euróval szállt bele a francia rokon új vállalkozásába. Nissan Így a két kocsi műszaki alapjai valószínűleg teljesen megegyeznek majd, és az 52 kWh-s és 40 kWh-s akkuopciók 400, illetve 300 WLTP kilométerre lehetnek elegendőek. Nissan Az új platform állítólag 30 százalékkal csökkenti a gyártási költségeket a ZOE-hoz képest, de az új Nissan modell ára még nem ismert, nem tudni, hogy ezt teljes egészében átengedik-e a vásárlóknak. A versenytársak és a Renault 5 alapján az ár 25-26 ezer euró köré várható. Bemutatkozott az elektromos Renault 5 PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!